Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Több mint ezerfős lelkes tömeg, rokonok, barátok, szurkolók és a média munkatársai fogadták a párizsi olimpiáról az aranygéppel, valamint korábban hazatért magyar olimpikonokat hétfő délután a Puskás Szoborparkban.
2024. augusztus 12., 20:582024. augusztus 12., 20:58
Az aranygép késett, így a versenyzőket és edzőiket szállító buszok magyar idő szerint háromnegyed 5-kor gördültek be a Puskás Aréna parkjába. A toronyépület árnyékában megtartott ünnepi köszöntésen Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke üdvözölte az egybegyűlteket, majd a színpadra szólította a párizsi ötkarikás játékokon részt vett olimpikonokat, köztük az aranygéppel hazatérteket. A szurkolók hatalmas tapssal köszöntötték a sportolókat.
– kezdte beszédét Gyulay Zsolt, majd a MOB elnökeként hivatalosan is bejelentette, hogy a magyar csapat 206 ország közül az éremtáblázaton a 14. helyen végzett. Szerinte ez az adat mindent elmond a magyar sport sikerességéről.
A sportvezető hozzátette: egy olyan olimpián vannak túl, amely döcögősen indult, de fantasztikusra sikeredett és amelynek végén Gulyás Michelle megnyerte a magyar olimpiai csapat 190. aranyérmét.
Emlékeztetett rá, hogy a magyar olimpiai csapat az elmúlt 128 évben mindig hozott haza aranyérmet és mindig sikeres volt. Végül köszönetet mondott a teljesítményért annak a 180 versenyzőnek, aki kivívta a részvételt, az őket felkészítő szakembereknek, a sportolók hozzátartozóinak, végül pedig a kormányzatnak azért, hogy támogatja az élsportot és továbbra is stratégiai ágazatként kezeli.
Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Ezután az MVM képviseletében Tamáska József vezérigazgató-helyettes lépett a színpadra, és arról beszélt, hogy a párizsi olimpia növelte a magyarokban az összetartozás és a hazaszeretet érzését. Ezt követően egy MVM Dome-ban sorra kerülő, tetszőlegesen kiválasztott koncertre szóló VIP-meghívót nyújtott át a kajak-kenuban érmet nyert versenyzőknek.
A Szerencsejáték Zrt. részéről Bánhegyi Zsófia kereskedelmi igazgató valamennyi párizsi érmes sportolót és edzőiket meghívta egy exkluzív köszöntésre, amelyet a szeptemberi Magyarország–Bosznia-Hercegovina Nemzetek Ligája-mérkőzés keretében tartanak. A meghívó táblát az öttusában vasárnap olimpiai bajnok Gulyás Michelle-nek adta át. A műsorvezetők néhány sikeres sportolót is megszólítottak pár mondat erejéig. A nyilvánosságtól az elmúlt időszakban elzárkózó Milák Kristóf is mikrofont ragadott és elmondta:
Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Kós Hubert azt mondta, mindössze egy hetet pihenhet, utána utazik vissza az Egyesült Államokba, hogy elkezdje a felkészült a decemberi budapesti rövidpályás úszó-világbajnokságra.
A folytatásban Gyulay Zsolt a magyar olimpiai mozgalom történetében először felhívta a színpadra a sportolókat felkészítő szakembereket, akik így képletesen az MBH Bank Elismerés Dobogójára léphettek fel, majd közös felvételek is készültek velük. A program végén a szurkolóknak volt lehetőségük személyesen testközelből találkozni, közös fotókat készíteni a magyar olimpikonokkal, illetve aláírást gyűjteni.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott 86-66-ra legyőzte Romániát szombaton Szolnokon a világbajnoki előselejtező harmadik fordulójában, ezzel továbbjutott a csoportjából.
Terv szerint haladnak Kézdivásárhely modern kori története legnagyobb beruházásával, a fedett uszoda építésével, így jelen állás szerint jövőre elkészülhet a sportlétesítmény.
A Ferencváros bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező negyedik, utolsó fordulójába, mivel 3-0-ra nyert a bolgár PFC Ludogorec ellen a harmadik kör keddi, hazai visszavágóján.
Bojkottálták a Temesvári Politehnica labdarúgócsapatának játékosai a Ion Iliescu egykori államfő halála miatt elrendelt egyperces gyászszünetet a csapat Mercyfalva elleni szerdai kupamérkőzésén.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott remek kezdés után sima vereséget szenvedett szerdán a román csapattól Nagyváradon a világbajnoki előselejtezőben.
Pászka Lóránd hétfőn távozott a magyar bajnoki címvédő Ferencváros labdarúgócsapatától és a román élvonal újoncához, az FK Csíkszeredához igazolt.
A világbajnoki pontversenyben második Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap Mogyoródon.
Meglepetésre Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője szerezte meg az első rajtkockát a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.
Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méteres hátúszásban a szingapúri vizes világbajnokságon pénteken.
A svájci Luganó legyőzésével a Kolozsvári CFR továbbjutott a labdarúgó-Európa-liga selejtezőiben. Ugyanez nem sikerült a Konferencia-ligában a másik kolozsvári csapatnak, az Universitateának.
szóljon hozzá!