Az a választópolgár, aki este 7 órakor sorban áll a szavazókör előtt, még leadhatja szavazatát - mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke vasárnap sajtótájékoztatón, a Nemzeti Választási Központban.
Beépített emberek, hamisított lehallgatások segítségével kreálta a székelyföldi terrorvádat a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) Daniel Dragomir, a titkosszolgálat volt ezredese szerint. Az egykori hírszerző úgy véli, a nyugat-európai országokban elképzelhetetlen a titkosszolgálatok és az ügyészségek olyan szintű együttműkö
Márton Árpád erdélyi festőművész alkotásait mutatja be az a kiállítás, amely szerdán nyílik Budapesten a Forrás Galériában a Nemzetstratégiai Kutatóintézet Kárpát-haza Galéria sorozatának keretében.
A vasárnapi országgyűlési választásokon „jövőt választunk magunknak”, jelentette ki Orbán Viktor. Semjén Zsolt a határon túliak „nemzethűségét” köszönte, míg az ellenzéki jelöltek a rendszer kritikájának tartják a magas részvételi arányt.
A közművelődési életben jeleskedő alkotóknak, kultúraszervezőknek adta át idei kitüntetéseit az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) szombaton, Kolozsváron.
Rekord részvétellel zajlik vasárnap a magyarországi országgyűlési képviselő-választás, helyi idő szerint 18.30 óráig 68,13 százalékos volt a részvételi arány. Több helyen hosszú sorok alakultak ki. A külképviseleten még leadhatók a levélszavazatok is.
A címvédő Győri Audi ETO KC 26-20-ra győzött a montenegrói Buducnost Podgorica otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligájában, a negyeddöntő szombati, első mérkőzésén. A Bukaresti CSM 13 góllal verte francia ellenfelét.
Nincsenek iszlamista terrortámadásra utaló jelek a németországi Münsterben szombaton történt tömeges gázolás ügyében, a nyomozás első, előzetes megállapításai alapján az elkövető német – mondta Herbert Reul tartományi belügyminiszter.
Belehajtott a tömegbe egy jármű szombaton a németországi Münster belvárosában, a helyi rendőrség szerint a merénylővel együtt négyen meghaltak és többen megsebesültek.
Kulturális és szórakoztató, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt szóló programkínálattal várják az érdeklődőket a negyedik alkalommal, április 19–20. között a kolozsvári Szabók Bástyájában rendezendő Könyvturi | élőKönyvtáron.
Nyolcvanegyezer levélszavazat azonosító nyilatkozatát dolgozta fel eddig a Nemzeti Választási Iroda (NVI), a szavazási iratok 14,8 százaléka érvénytelen volt - közölte Pálffy Ilona, az NVI elnöke szombati, budapesti sajtótájékoztatóján.
Szombaton van utoljára lehetőségük átvenni a levélben szavazóknak a szavazási levélcsomagjukat a kijelölt öt külképviseleten, ezért meghosszabbították nyitva tartásukat. A szavazási levélcsomagokat csak személyesen lehet átvenni.
A külhoni magyar választók akár két-három mandátumról is dönthetnek az idei országgyűlési választáson, az pedig üres és téves érv, hogy a választáson való részvétellel olyasmibe szólnának bele, amihez nincs közük – jelentette ki a Krónikának Szász Alpár Zoltán kolozsvári politológu
Feltárná és kitermelné a város alatt található termálvíz-lelőhelyeket a nagyváradi önkormányzat, mely az eddigi projektek után egész lakónegyedet fűtene geotermikus energiával.
Tizenkilenc turista rekedt pénteken a tordai sóbánya leblokkolt óriáskerekének kosaraiban. A 12 felnőttet és 7 gyereket a kolozsvári katasztrófavédelemi felügyelőség szakemberei hozták le a földre.
Sorsdöntő választás következik. Egy hazánk van, nincs másik. El akarják venni az országunkat. A migránsokat nekünk kell eltartani. Két jövő közül kell választani: az egyiket Soros, a másikat a Fidesz jelöltjei képviselik – mondta Orbán Viktor.
Három pillére épülő új magyar médiaprojekt - egy több felületet magában foglaló hírportál, egy hetilap és egy audiovizuális tartalmakat közlő internetes csatorna - indul a Felvidéken - jelentették be a projekt kivitelezői.
Több mint kétszáz kanyarós megbetegedést és újabb halálesetet regisztráltak a héten Romániában, ahol így 46-ra emelkedett a fertőző betegségben az elmúlt két évben meghalt emberek száma - derült ki egy pénteken közzétett jelentéséből.