Románia több hitelt vesz fel az idei év folyamán, mint a gazdasági válság idején – kongatták meg a vészharangot a napokban gazdasági és pénzügyi elemzők, valamint az ellenzékbe szorult Szociáldemokrata Párt (PSD) honatyái.
A 2019-es évi állami költségvetési hiánya elérte a bruttó hazai termék (GDP) 4,6 százalékát, ami 0,2 százalékponttal meghaladja a novemberi büdzsékiigazításkor becsült 4,4 százalékot – jelentette be kedden Florin Cîțu pénzügyminiszter.
Az idei román államháztartási hiány elérheti a bruttó hazai termék (GDP) 4,6-4,8 százalékát, ami több mint 1 százalékponttal haladja meg a kormány által vállalt deficitet – figyelmeztetett csütörtökön a testület.
Rendkívüli mennyiségű beruházást tervez idén a nagyváradi önkormányzat, a büdzsé 43 százalékát költenék fejlesztésre. A partiumi városban 30 százalékkal több pénzből gazdálkodnak, mint tavaly.
Az evezősök, az atléták és a kézilabdázók kapják idén a legtöbb támogatást az ifjúsági és sportminisztériumtól, de a sportági szövetségeknek megítélt 2020-as büdzsé így is kevesebb a 2019-esnél.
Nemcsak Románia, egész Közép-Kelet-Európa egyik legmeghatározóbb okosvárosa lenne Kolozsvár, Emil Boc polgármester szerint az idei büdzséből több fejlesztésre is futja.
Annak ellenére, hogy az állami költségvetésből juttatott finanszírozásuk mértéke megtöbbszöröződött az elmúlt években, veszteségesen működnek a romániai pártok. A legnagyobb, 15 millió eurós adóssággal az ellenzéki szociáldemokraták rendelkeznek.
2019 harmadik negyedében egy romániai háztartás átlagjövedelme 4.872 lej volt, az összköltségek pedig átlagban 4.202 lejre rúgtak, ami a jövedelem 86,3%-át teszi ki – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett adatsorából.
Klaus Johannis államfő kihirdette a 2020-as állami költségvetés és a társadalombiztosítási költségvetés törvényét – közölte hétfőn az Államelnöki Hivatal.
Kormányzati felelősségvállalással terjesztette a bukaresti parlament elé Románia jövő évi központi költségvetését, társadalombiztosítási költségvetését és a „kapzsisági rendeletként” elhíresült adóügyi jogszabályok módosítását hétfőn Ludovic Orban miniszterelnök.
Donald Trump amerikai elnök péntek este aláírta azt a rekord összegű védelmi költségvetési törvényt, amely a többi között anyagi keretet biztosít az űrhaderő létrehozására és szankcionálja az Európába irányuló két új gázvezeték építésében, az Északi Áramlat 2-ben és a Tör&
Sok kérdőjel megfogalmazódik a 2020-as évi állami költségvetés tervezetének nyilvánosságra hozott sarokszámai kapcsán a Krónikának nyilatkozó gazdasági szakértő szerint. Az RMDSZ szenátora úgy véli, alig jut pénz fejlesztésekre.
A következő év költségvetési hiánya a bruttó hazai termék (GDP) 5%-ára növekszik, ha életbe lépnek a parlament által megszavazott áfacsökkentés és a gyermekek után járó támogatások növelését célzó intézkedések – közölte kedd este a Digi 24 műsorában Florin Cîţu pénzügyminisz
A 2020-as költségvetés 4,1 százalékos gazdasági növekedéssel, 3,59 százalékos államháztartási hiánnyal és 3,1 százalékos átlagos inflációs rátával számol – derül ki a jövő évre vonatkozó makrogazdasági helyzetről és a 2021-2023-as időszakra vonatkozó előrejelzésről szóló jel
A költségvetési politika és a populizmus miatt jutottunk abba a helyzetbe, amelyben vagyunk, mert egyesek előnybe akartak kerülni azáltal, hogy „szavazatokat szereznek bizonyos társadalmi kategóriáktól” – hangoztatta hétfőn Ludovic Orban miniszterelnök a Román Tőke Fórumán.
Parlamenti vita nélkül, úgynevezett kormányzati felelősségvállalással akarja hatályba léptetni a jövő évi állami költségvetés törvénytervezetét a jobbközép kormány, amihez Ludovic Orban miniszterelnök hétfőn megkapta a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetőségének támogatását.
Egységesen elfogadhatatlannak tartják a kelet-közép-európai uniós országok, hogy kevesebb pénzt kapjanak a felzárkózást elősegítő kohéziós forrásokból, valamint az agrártámogatásokból.
„Új költségvetés-politikai vízióval rukkolt elő a kormány, váltanának a fogyasztást ösztönző közpénzügyi politikáról a beruházások finanszírozására összpontosító és ilyen módon gazdasági növekedést generáló közpolitikára” – értékelte a Krónika megk