Sok kérdést megválaszoló és talán még többet felvető, érdekes előadásra invitálták a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársai a kisebbségpolitika, a geopolitika, illetve a szociológia iránt érdeklődőket kedden délután, Kolozsváron.
Összegyűlt az egymillió aláírás a Mentsük meg a méheket nevű európai polgári kezdeményezésre. Az Európai Bizottság azonnal az ügy élére állt, holott több más polgári kezdeményezést legszívesebben elhallgatott volna.
Bár 1990 fekete márciusa óta sok minden megváltozott, az erdélyi magyar közösségnek számos célját sikerült elérnie, „még mindig nem teljesen konszolidált a román–magyar viszony” – jelentette ki Markó Béla az Erdélyi Magyar Televízió (ETV) műsorában.
A magyar nyelv hivatalos használatának korlátozását és a még mindig burjánzó korrupciót is is felrója az Egyesült Államok külügyminisztériuma által az emberi jogok 2022-es romániai helyzetéről összeállított, kedden közzétett jelentés.&a
A román államnak a jelenlegi helyzetben minden eddiginél jobban kell támogatnia az ukrajnai román közösséget – jelentette ki Paul Stănescu, a kormány legnagyobb pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) főtitkára.
Többszörösen titkosítottak a román állami vezetők hivatalos útjainak költségei: mint kiderült, nem csupán az számít minősített információnak, mennyiért béreltek például ki egy repülőgépet, hanem az is, hogy ezt milyen jogszabály alapján titkosították.
Őrizetbe vett egy bukaresti rendőrt, miután rajtakapták, hogy 10 ezer euró kenőpénzt fogadott el egy nőtől, akinek megígérte, hogy segít neki törvénytelenül gépjárművezetői jogosítványhoz jutni.
A közlekedési rendőrök az elmúlt 24 órában 796 járművezetői jogosítványt függesztettek fel, ebből 134-et alkoholos állapotban vezetés, tizenkettőt kábítószer hatása alatt történő vezetés miatt.
Ferenc pápa elképzelhetőnek tartja a papi cölibátus eltörlését. A katolikus egyházfő erről az argentin Infobae hírportálnak adott, pénteken közölt interjújában beszélt.
Elfogadhatatlan az az ukrán javaslat, amelynek értelmében arra fordítanák az Európai Uniótól az állam működésének támogatására kapott eurómilliárdok egy részét, hogy lépéseket tegyenek a nemzeti kisebbségek felszámolása felé – szögezte le Szijjártó Péter.
Románia ma példát mutat a kisebbségek kulturális és nyelvi identitásának tiszteletben tartásán alapuló interetnikus kapcsolatokban – állapította meg az államfő a romák rabszolgasorból való felszabadításának emléknapján megfogalmazott hétfői üzenetében.
Tavaly 1 073 522 vezetői engedélyt állítottak ki Romániában, míg egy évvel korábban 958 985-öt; 317 292-en első alkalommal igényeltek jogosítványt, számuk mintegy 30 százalékkal nagyobb a 2021-ben jegyzetthez képest – köz.
A kormány a nemzetközi intézményekhez fordult a kárpátaljai magyarok jogainak védelmében, sürgős az ügy, ugyanis az újabb jogfosztó ukrán törvény értelmében szeptembertől gyakorlatilag megszűnnek a nemzetiségi iskolák az országban
Az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének monitorozó testülete a Velencei Bizottsághoz fordul az ukrán kisebbségi törvény ügyében.
Újra napirendre tűzték az Olaszországban élő románok közösségük nemzeti kisebbséggé nyilvánítását célzó kezdeményezésüket.
„Átfogó” konzultációs folyamat indul Bukarest és Kijev között az ukrajnai kisebbségi törvényről – ebben állapodott meg szerdán telefonon folytatott megbeszélésén Bogdan Aurescu külügyminiszter az ukrán hivatali kollégájával, Dmitro Kulebával.
Rajtunk múlik, hogy a külhoni magyarság együvé tartozását generációkon átívelő folyamatként építjük – írta Szili Katalin, határon túli autonómiaügyekért felelős miniszterelnöki megbízott közleményében vasárnap.
A közlekedési rendőrök az elmúlt 24 órában 604 járművezetői jogosítványt függesztettek fel, ebből 205-öt gyorshajtás, 43-at alkoholos állapotban vezetés, 12-t kábítószer hatása alatt történő vezetés miatt, a többit pedig más szabálysértésekért.