Az elmúlt 24 órában végzett ellenőrzések során 606 gépjárművezetői engedélyt vontak be a rendőrök, ebből 67-et ittas, 12-t kábítószer hatása alatt történő vezetés miatt.
Az elmúlt 24 órában végzett ellenőrzések során 955 gépjárművezetői engedélyt vontak be a rendőrök, ebből 106-ot ittas, 14-et kábítószer hatása alatt történő vezetés miatt..
Közös nyilatkozatban bírálta a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) az Ukrajna nemzeti közösségeiről szóló törvénymódosító javaslatot, amelynek a napokban megtartották a társadalmi vitáját.
A külföldön kibocsátott jogosítványok ezentúl egy romániai járművezetői vizsga sikerese letételével román okmányokra cserélhetők – számolt be a Ciolacu-kabinet csütörtöki ülése utáni sajtótájékoztatóján a kormányszóvivő.
Közös állásfoglalásban állt ki csütörtökön 28 ország bukaresti nagykövetsége és három nemzetközi szervezet romániai képviselete a romániai LMBTIQ+ közösség mellett, sürgetve a kormányt, hogy módosítsa a közösség jogait korlátozó törvényeket.
Egy osztrák jogvédő szervezet panaszt emelt a Ryanair írországi központú diszkont légitársaság ellen az arcfelismerés szerintük indokolatlan használata miatt csütörtökön.
Szili Katalin szerint „óriási lejtőre” került Ukrajnában a nemzeti kisebbségek – köztük a kárpátaljai magyarság – ügye, pedig a háború nem jogosítja fel Ukrajnát a jogszűkítésre.
Döntéshozó kamaraként, 261 támogató szavazattal és egy tartózkodással fogadta el kedden a képviselőház azt a tervezetet, amely szerint a B kategóriás jogosítvány bizonyos típusú motorkerékpárok vezetésére is feljogosítja tulajdonosát.
A Velencei Bizottság véleménye szerint Ukrajnában minden nemzeti kisebbséghez tartozónak joga van anyanyelve szabad és akadálytalan magán- és nyilvános, szóbeli és írásbeli használatához.
Az emberi jogok és az emberi méltóság a szabadság, a demokrácia és a szolidaritás által jellemzett társadalmak építésének kulcsfontosságú elemei – mondta Klaus Iohannis államfő vasárnap, amikor átvette a 2023. évi Franz Werfel emberjogi díjat.
Még ha nem is szándékolt, nehéz nem szimbolikus jelentőséget tulajdonítani annak, hogy Klaus Iohannis éppen a trianoni diktátum évfordulóján vehet át egy német kitüntetést a többek között a kisebbségek érdekében kifejtett „áldásos” tevékenységéért.
A brassói fellegvárnak a román állam köztulajdonából a Cenk alatti város köztulajdonába való átadásáról döntött szerdai ülésén a bukaresti kormány – közölte Allen Coliban brassói polgármester.
Elmarasztalta kedden az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) Romániát, amiért elutasítja az azonos nemű párok kapcsolatának polgári jogi elismerését.
Noha sok vita van az európai értékekről, abban mindenki egyetért, hogy a nemzetiségeket megillető kisebbségi jogok az európai értékek részét képezik – jelentette ki a magyar Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Budapesten.
A rendőrök 658 járművezetői jogosítványt függesztettek fel az elmúlt nap során, 266-ot a megengedett sebességhatár túllépése miatt – közölte szombaton a Román Országos Rendőr-főkapitányság (IGPR).
A bukaresti hatóságok erőteljesebb fellépését sürgeti az ukrajnai román közösség egyik legjelentősebb vezetője, Elena Nandriș, Mahala község korábbi polgármestere, a Csernyivci megyében élő román etnikumú lakosság érdekeinek védelmében.
Elfogadta az Európai Parlament Vincze Loránt RMDSZ-es képviselőnek az Európai Unió és az Európa Tanács intézményközi kapcsolatairól szóló, kisebbségvédelmi szempontból átfogó jelentését.
A nemzetközi romanap alkalmából megfogalmazott pénteki üzenetében Klaus Iohannis a román állam nevében megerősítette az intolerancia, a megkülönböztetés, a rasszizmus és az idegengyűlölet elleni küzdelem iránti elkötelezettségét.