Nem kellett sokáig várni, hogy kiosszák az első gyorshajtás miatti bírságot az észak-erdélyi autópálya csütörtökön átadott, Szilágynagyfalu és Berettyószéplak közötti szakaszán.
Magyarország nem lesz abban a helyzetben, hogy támogassa Ukrajna európai integrációját, ha Kijev nem biztosítja az ottani kisebbség jogait – mondta Varga Judit hétfőn Madridban, az Európai Ügyekkel Foglalkozó Bizottságok Konferenciáján (COSAC).
Az Európai Parlamentben működő frakcióközi Kisebbségi Intergroup őszi első ülésén a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat képviselőit hallgatta meg a kisebbségi jogok helyzetéről Romániában.
A román jogszabályok szerinti, a kisebbségi nyelvek közigazgatásban való használatára vonatkozó 20 százalékos küszöb túl magas, veszélyezteti a nyelvi charta teljes körű végrehajtását – közölte az Európa Tanács (ET) kisebbségvédelmi szaktestülete.
A kárpátaljai magyarok több száz éve élnek a szülőföldjükön, ezért államalkotó tényezők szeretnének lenni, az ezzel járó jogokkal és lehetőségekkel,
Az ukrán parlament által a kisebbségi törvényhez benyújtott, első olvasatban elfogadott módosító javaslatok nem állítják vissza az ukrajnai nemzeti kisebbségek korábbi jogait – állapítja meg közös nyilatkozatában két kárpátaljai magyar szervezet.
A nemzeti kisebbségi jogok csak közösségben tudnak kiteljesedni, a közösségi identitás megélése nem szegregáció – szögezte le közösségi oldalán közzétett állásfoglalásában Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a strasbourgi kisebbségügyi jelentésére reagálva.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöksége nyilatkozatban tiltakozott amiatt, hogy a munkácsi II. Rákóczi Ferenc magyar középiskola tanévnyitóján az intézmény vezetői nem engedélyezték a magyar jelképek használatát.
Szilárd jogi és politikai keretek védik a romániai nemzeti kisebbségek jogait, azonban bizonytalan a kisebbségi nyelvhasználati jogok jövője Romániában.
Nehéz helyzetben van a romániai műemlékvédelem: se pénz, se politikai akarat nincs hozzá. Guttmann Szabolcs kolozsvári műépítész, műemlékvédelmi szakember szerint a készülő jogszabályokkal még nehezebb helyzetbe hozhatják ezt a szakterületet.
Az elmúlt 24 órában végzett ellenőrzései során a közlekedési rendőrség 605 gépjárművezetői jogosítványt vont be, 43-at alkohol, 12-őt pedig drogok vagy más tiltott szerek hatása alatt történő vezetés miatt.
Az elmúlt 24 órában végzett ellenőrzések során a rendőrök elvették 337 jármű forgalmi engedélyét és bevontak 844 jogosítványt, ebből 154-et ittas, 45-öt kábítószer hatása alatt történő vezetés miatt – közölte hétfőn a belügyminisztérium.
Az elmúlt 24 órában végzett ellenőrzések során 616 gépjárművezetői engedélyt vontak be a rendőrök, ebből 60-at alkoholos befolyásoltság, 31-et kábítószer hatása alatt történő vezetés miatt – közölte szombaton a belügyminisztérium.
A kárpátaljai magyarok kisebbségi jogai kapcsán mielőbbi előrelépést érünk el– erről a célkitűzésről számolt be Novák Katalin magyar köztársasági elnök, miután Kijevben Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel tárgyalt.
A fogyasztók jogaival kapcsolatos kérdésekre adott választ Facebook-posztjában Paul Anghel, az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) elnöke, aki szerint nem árt résen lenni, hogy ne verjenek át kamu árleszállításokkal.
Az elmúlt 24 órában végzett ellenőrzések során több mint 800 gépjárművezetői engedélyt vontak be a rendőrök, ebből 132-t ittas, 22-t kábítószer hatása alatt történő vezetés miatt – közölte hétfőn a belügyminisztérium.
A román kormány addig fogja segíteni Ukrajnát, amíg szükséges, Ukrajna győzelméig és területi integritásának helyreállításáig, majd az ország újjáépítésének folyamatában is – jelentette ki Marcel Ciolacu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában.
A rendőrök és a csendőrök az elmúlt 24 órában több mint 2,8 millió lej értékben szabtak ki bírságot összesen 8097 szabálysértésért – közölte csütörtökön a belügyminisztérium.