A járművezetői engedély megszerzéséhez szükséges vizsga elméleti részét nemcsak a lakhelyül szolgáló településen, hanem az országban bárhol le lehet tenni – az erről szóló törvénytervezetet döntő testületként fogadta el keddi ülésén a képviselőház.
A rendőrség közlekedésrendészeti osztályának munkatársai tavaly több mint 225 ezer jogosítványt vontak be, ezek közül több mint 25 ezret alkoholos befolyásoltság alatt történő járművezetés miatt.
A pénzügyminisztérium és a kormányfőtitkárság 15 jogi szakértőjéből álló csoport fog gondoskodni a Románia, illetve az ország közintézményeinek a nemzetközi választottbíróságok előtti képviseletével kapcsolatos információk kezeléséről.
Hallgatólagosan elfogadta hétfőn a bukaresti szenátus a törvénymódosító tervezetet, amely szerint életreszólóan megfosztják a jogosítványuktól az ittas vagy bedrogozott állapotban halálos balesetet okozó gépkocsivezetőket.
Bár nincs magyarellenes éle, hogy a katonai szolgálat alóli felmentése ellenére behívót kapott, az mindenképpen visszás, hogy a határőrség hatályos törvényi háttér nélkül járt el így – jelentette ki a Krónikának Dunda György kárpátaljai újságíró.
Történtek biztató lépések a bizalmi légkör helyreállítása felé Magyarország és Ukrajna között, azonban hosszú még az út odáig, és sok munkára lesz szükség, amire hazánk készen áll – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Ungváron.<
Az erdélyi magyarság Európa veszélyeztetett népcsoportjai közé került, további fogyatkozását pedig csak közösségi jogainak kivívásával kerülheti el – hangoztatta „újesztendei közleményében” Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.
Klaus Iohannis államelnök szerdán megtámadta az alkotmánybíróságon a jogszabályt, amely értelmében a B kategóriás jogosítvány bizonyos feltételekkel az A1 kategóriás motorkerékpárok egy részére is érvényes.
Szimbolikus karácsonyi „ajándéknak” mindenképpen szép, hogy Ukrajna megkapta az uniós csatlakozás megkezdésére szóló meghívót, de azért van egy olyan érzésünk, hogy ha választani kellett volna, jobban örül az 50 milliárd eurónak, amit nem küldenek el.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) pozitívan értékeli a kisebbségek jogait szabályozó új ukrán törvény elfogadását, azonban a jogszabály „továbbra sem tesz eleget a Velencei Bizottság minden ajánlásának”.
Közel 400 gépjárművezetői jogosítványt vontak be az elmúlt 24 órában a közlekedési rendőrök, a legtöbbet ittas vezetés miatt.
Ukrajna európai integrációs törekvéséről folytatott megbeszélést Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel Brüsszelben.
Előremutató, de egyelőre még meg kell várni a végleges szöveget – így kommentálta K. Debreceni Mihály, a magyar közmédia kárpátaljai tudósítója a Krónika kérdésére az ukrán kisebbségi törvény módosítását.
Ukrajna nem állít elő semmit, ezért nincs jövője, Oroszországnak pedig van – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Rosszija 1 televízió vasárnap sugárzott Moszkva. Kreml. Putyin című műsorában.
Elfogadta az ukrán parlament péntek éjjel a nemzeti kisebbségek jogairól szóló új törvényt, amely az ukrán kormányzat szerint figyelembe veszi az Európa Tanács és szerveinek szakértői véleményét.
Álmaimban Amerika visszainteget – bizonyára sokak fülében cseng még mindig ismerősen a rendszerváltás környékének popslágere, amelyet az AD Studio nevű banda énekelt.
A magyar nemzeti kisebbségek ügyéről, valamint a romániai magyarság helyzetéről ad tájékoztatást Washingtonban több intézménynek és törvényhozási képviselőknek az RMDSZ delegációja hétfőtől.
A 70 éven aluli jogosítvány-tulajdonosok élete lényegesen könnyebbé válna, az annál idősebbeké viszont nehezebbé, ha a parlament megszavaz egy, az autóvezetői engedélyek érvényességét módosító jogszabály-tervezetet.