Közzétette az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) a koronavírus szempontjából „zöld'”országok listáját.
Megbüntette a csendőrség vasárnap egy Besztercén tartott esküvő szervezőit, mert a megengedettnél több vendég vett részt a lakodalmon. A szervezőkre 3000 lejes bírságot rótt ki a hatóság – közölte az Agerpres hírügynökség.
Nem áll érdekükben a kórházaknak, hogy mesterségesen növeljék a koronavírus-fertőzésben szenvedők vagy elhunytak számát – cáfolták az erről terjedő álhíreket a Krónika által megkérdezett egészségügyi szakemberek.
Átlagosan 20–30 százalékkal bővült a webáruházak forgalma a koronavírus-járvány begyűrűzése óta Romániában, ugyanakkor a „szobafogságba” kényszerülés nyomán több mint 10 százalékkal megnőtt a közösségi oldalakat látogatók száma is.
Ügyvédi közbenjárás nyomán kiengedték a kórházból a Maros megyei Szociális Gondozási és Gyermekvédelmi Igazgatóság gyógyultnak nyilvánított munkatársait. Azonban a harmincegy alkalmazott a téves diagnózis felállítása és a kórházban tartás miatt anyagi és erkölcsi kártérít&
Bár a június 15-ei lazítások nyomán hétfőtől kinyithattak a plázákban működő kereskedelmi egységek – kivéve a vendéglőket és a mozikat –, nem minden boltra került ki a „Nyitva” tábla.
Közel felére csökkent az elmúlt 24 órában az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában. Számuk immár meghaladta a 22 000-et, ugyanakkor az ország területén eddig 1427 elhalálozást jegyeztek, 17-tel többet, mint egy nappal korábban.
Erősödött az elmúlt napokban az új koronavírus közösségi terjedése, de nem nőtt exponenciálisan az új esetek száma – nyilatkozta hétfőn az egészségügyi miniszter.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) a veszélyhelyzet legfeljebb 15 napos meghosszabbításába egyezik bele, és nem fogja megszavazni a parlamentben a kormány határozatát jóváhagyó törvényt, csak ha az egy sor olyan intézkedést tartalmaz, amelyeket a szociáldemokraták javasolnak, jelentette ki vasárnap Lucian Romaşcanu, a párt szóvivője.
Több mint háromszáz koronavírus-fertőzöttet diagnosztizáltak az elmúlt 24 óra alatt Romániában. Számuk immár megközelítette a 22 000-et, ugyanakkor az ország területén eddig 1410 elhalálozást jegyeztek, 16-tal többet, mint egy nappal korábban – közölte vasárnapi jelentésében a stratégiai kommunikációs törzs.
Egy hónapja nem tapasztalt mértékben, több mint 270-nel emelkedett a napi fertőzéses esetek száma Romániában, ugyanakkor az ország területén 1394 elhalálozást jegyeztek, 14-gyel többet mint egy nappal korábban – közölte szombati jelentésében a stratégiai kommunikációs törzs.
Nem életszerű szabályozások is vannak a fitnesztermek június 15-ei megnyitásának szabályozásában – értékeltek lapunk megkeresésére az érintettek. Ilyen például az, hogy edzés után nem lehet tusolni.
Július elsejénél korábban nem lehet szó arról, hogy hívők részvételével beltéri miséket, intentiszteleteket tartsanak a templomokban – jelentette ki pénteken a gyulafehárvári látogatáson levő Nelu Tătaru egészségügyi miniszter.
Kétszáz felett maradt az egy nap alatt diagnosztizált koronavírus-fertőzések száma, amely az elmúlt 24 órában meghaladta a 21400-at – közölte pénteki jelentésében a stratégiai kommunikációs törzs.
Közvetett diszkriminációnak minősül a 37,3 Celsius-foknál magasabb testhőmérsékletű diákok kizárása az országos vizsgákról – közölte csütörtökön az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD).
Több ágazatban várakozáson felül indult újra a forgalom a koronavírus-járvány miatt kihirdetett szükségállapotot váltó veszélyhelyzetben a korlátozások – részleges vagy teljes – feloldásával.
A koronavírus-járvány alakította áprilisban a romániai fizetéseket: 112 lejjel, vagyis 3,4 százalékkal 3182 lejre csökkent a nettó átlagbér az előző hónaphoz viszonyítva – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) által csütörtökön nyilvánosságra hozott adatsorokból.
Raed Arafat belügyi államtitkár, az országos katasztrófavédelem vezetője azt mondta az Antena 3-nak adott kedd esti nyilatkozatában, hogy az európai polgári védelem a COVID-19 világjárvány második hullámára készül, jelenleg azonban senki nem tudja megjósolni annak intenzitását.