Tovább emelkedett az elmúlt 24 órában az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában, összlétszámuk immár megközelítette a 36 700-at. Ugyanakkor az ország területén eddig 2009 elhalálozást jegyeztek, 21-gyel többet, mint egy nappal korábban – közölte szombati jelentésében a stratégiai kommunikáci&a
A Google nem ad teret többé a koronavírus-járványra vonatkozó összeesküvés-elméleteknek – jelentette be pénteken kiadott közleményében a kaliforniai óriásvállalat.
Ludovic Orban kormányfő felkérte az egészségügyi rendszer illetékeseit, a közegészségügyi igazgatóságok vezetőit, hogy készítsék elő a COVID-19-cel diagnosztizált, és a kórházat saját kérésükre elhagyó személyek, illetve azok kontaktjainak adatbázisát.
Tovább emelkedett az elmúlt 24 órában az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában, összlétszámuk immár megközelítette a 36 000 -et. Ugyanakkor az ország területén eddig 1988 elhalálozást jegyeztek, 17-tel többet, mint egy nappal korábban.
A képviselőház után egy héttel a kétkamarás bukaresti parlament szenátusa is megszavazta csütörtökön este a járványhelyzetben vagy biológiai veszély esetén elrendelhető közegészségügyi intézkedésekről szóló törvénytervezet. Ennek végleges változata jelentősen eltér a kormány által előterjesztett vá
Nincs lehetőségük igénybe venni a Magyarországon való tranzitáthaladást a csak magyar állampolgársággal rendelkezőknek, vagy a magyar okmányokat felmutató kettős állampolgároknak, akiknek így akkor is karanténba kell vonulniuk, ha például Romániából Ausztriába igyekeznének. Közben egy budapesti rendeletmódosítás nyom&a
Rekordot döntött az elmúlt 24 órában az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában, összlétszámuk immár meghaladta a 35 000-et. Ugyanakkor az ország területén eddig 1971 elhalálozást jegyeztek, 19-cel többet, mint egy nappal korábban.
Nem lehet nyomon követni a kórházból saját felelősségre kiengedett koronavírusos betegeket, így többnyire az egyéni felelősségen múlik, hogy megfertőz-e másokat. Romániában a különböző fertőző betegségekre más-más metodológia érvényes.
Egy hete zavargásokról, tüntetésekről érkeznek hírek a Romániával szomszédos Szerbiából. Valóban csak a járvány miatti újabb szigorítások ellenzői vonultak az utcákra, vagy olyan ellenzékiek is, akiket zavar az Aleksandar Vucic államfő nevével fémjelzett jobboldali Szerb Haladó Párt (SNS) friss választási sikere?
Hatszáz fölött maradt az elmúlt 24 órában az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában, összlétszámuk immár meghaladta a 34 000-et. Ugyanakkor az ország területén eddig 1952 elhalálozást jegyeztek, 21 -gyel többet, mint egy nappal korábban.
Újabb lemondási időszak kezdődött el a héten a romániai utazási irodáknál, holott már kezdett volna beindulni a jócskán megkésett idény.
Hatszász fölé ugrott az elmúlt 24 órában az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában, összlétszámuk megközelítette a 33 600-at. Ugyanakkor az ország területén eddig 1931 elhalálozást jegyeztek, 30 -cal többet, mint egy nappal korábban.
„Ha nem lennének fertőzöttek, bármennyi tesztet végeznénk, nem lenne pozitív eredmény” – szögezte le lapunknak Sántha Ferenc epidemiológus. A szakemberek szerint Romániában megháromszorozódott a kérésre elvégzett tesztek száma, és egyre több a pozitív eredmény.
A lombardiai Bergamo városban a koronavírus-járványban elhunyt betegek családtagjai az Európai Bizottsághoz és az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordultak hétfőn, mivel szerintük a járvány olaszországi gócpontjában a hatóságok emberiesség elleni bűncselekményt követtek el.
A kevesebb tesztnek köszönhetően kissé visszaesett, de 400 fölött maradt az elmúlt 24 órában az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában, összlétszámuk megközelítette a 33 000-et. Ugyanakkor az ország területén eddig 1901 elhalálozást jegyeztek, 17-tel többet, mint egy nappal korábban – közölte hétfői j
Miután Németországban óriási botrányt okozott a Tönnies húsfeldolgozó vállalat dolgozói körében, elsősorban a rossz munkakörülmények miatt terjedő koronavírus-járvány, most Ausztriában is több hasonló profilú vállalatot ért el a fertőzés.
Immár egy esetleges koronavírus-fertőzésre is biztosítást köthetünk külföldi út előtt. Az új kockázatot is tartalmazó két kötvény semmivel sem drágább, mint egy „rendes” utasbiztosítás. A Krónikának nyilatkozó szakértő szerint egyre többen érdeklődnek az új lehetőség iránt.
A tegnapi csúcs után tovább emelkedett az elmúlt 24 órában az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában, összlétszámuk megközelítette a 30 800-at. Ugyanakkor az ország területén eddig 1834 elhalálozást jegyeztek, 17-tel többet, mint egy nappal korábban – közölte csütörtöki jelentésében a&