Több erdélyi megyében is károkat okozott a rossz idő
Fotó: Pinti Attila
Tizenhárom megye összesen 20 településén okozott károkat a rossz idő az elmúlt 24 órában.
2024. november 22., 11:402024. november 22., 11:40
A belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) péntek reggeli tájékoztatása szerint Fehér, Brassó, Krassó-Szörény, Konstanca, Kovászna, Giurgiu, Hargita, Máramaros, Maros, Prahova, Szeben, Suceava és Temes megyében, valamint Bukarestben volt szükség a katonai tűzoltók közbelépésére.
Az Agerpres hírügynökség áltla ismertetett tájékoztatás kitér arra is, hogy – mint ismeretes – az erős szél miatt lezárták az A1-es autópálya Bojca és a Nagydisznód közötti szakaszát, a forgalmat az 1-es főútra terelik.
Az elmúlt 24 órában a katonai tűzoltóknak az erős szélben kidőlt 24 fát és két villanyoszlopot kellett eltávolítaniuk. Ugyanakkor három tömbház tetőzetét is lesodorta a viharos erejű szél.
Hét megye hegyvidékére pénteken érvényes harmadfokú (vörös jelzésű) riasztást adott ki sűrű havazásra és hóviharra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Romániának van jövője, és ez ,,belátható időn belül” érezhető lesz – jelentette ki Nicușor Dan államfő szombaton a Nemzeti Liberális Párt (PNL) rendkívüli tisztújító kongresszusán mondott beszédében.
Csökkentik az állami vállalatok igazgatótanácsainak létszámát és a menedzserek juttatásait – közölte Ilie Bolojan miniszterelnök a költségvetési deficitcsökkentés második csomagja tervének ismertetésekor.
Fizetése 20 százalékát az államkasszába utalta pénteken Bogdan Ivan energiaügyi miniszter, aki arra kérte a minisztériumnak alárendelt vállalatok vezetőit, hogy kövessék a példáját.
Megszabadulna a szovjet eredetű fegyverektől a román védelmi tárca, és korszerű eszközökre cserélné le őket.
A rendőrök 500 lejre büntettek meg egy taxisofőrt, aki július 10-ről 11-re virradó éjszaka nem volt hajlandó felvenni egy utast a Henri Coandă repülőtéren, és bevonták a fuvarozói engedélyét.
Az elnöki illetmény havi összege valamivel több mint 27 000 lej – ez most azért számít referenciának, mert fölvetődött, hogy azok az állami cégvezetők, akik többet keresnek az államfőnél, mondjanak le önként illetményük egy részéről.
A polgárok 38 százaléka a Románok Egyesüléséért Szövetségre (AUR), 20 százaléka a Szociáldemokrata Pártra (PSD), 15 százaléka a Nemzeti Liberális Pártra (PNL) szavazna, ha vasárnap tartanák a parlamenti választásokat – derül ki a CURS felméréséből.
A várható zivatarok miatt elsőfokú, vagyis sárga figyelmeztetést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 16 megyéjére.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem szándékszik kilépni a kormányból – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt ügyvivő elnöke.
Románia készen áll hozzájárulni az ukrajnai béke megteremtéséhez és fenntartásához, valamint Oroszország elrettentéséhez – hangsúlyozta Nicușor Dan államfő „az elszántak koalíciójának” ülésén, amelyet videokonferencia formájában tartottak meg csütörtökön.
szóljon hozzá!