Foghíjas plázanyitás: elégedetlenek a kereskedők a kényszerszünet idejére is felszámolt bérleti díjak miatt

•  Fotó: Pixabay

Fotó: Pixabay

Bár a június 15-ei lazítások nyomán hétfőtől kinyithattak a plázákban működő kereskedelmi egységek – kivéve a vendéglőket és a mozikat –, nem minden boltra került ki a „Nyitva” tábla.

Bálint Eszter

2020. június 16., 19:502020. június 16., 19:50

A romániai kiskereskedelmi egységek szakmai szervezete, a RoRetail már jó előre bejelentette, hogy a munkáltatói szövetséghez csatlakozott üzletek nem nyitnak ki azokban a bevásárlóközpontokban, amelyek tulajdonosai az elmúlt három hónapban is

éppen úgy kérték tőlük a bérleti díjat, mintha nyitva tartottak volna,

holott március közepétől hatósági tiltás miatt kellett lehúzva tartaniuk a redőnyt.

A RoRetail bejelentése szerint tiltakozásképpen hétfőn és kedden még zárva tartják boltjaikat ezekben a plázákban, szerdától pedig ugyan megnyitnak, de

látható helyen jelezni fogják, hogy tiltakoznak az üzemeltető gyakorlata ellen, és az eladók is szalaggal a karjukon fogják újra felvenni a munkát.

Bár a munkáltatói szövetség Facebook-oldalán is kérték, hogy hozzák nyilvánosságra, mely plázákról van szó, erre lapzártánkig nem került sor. Ami biztos: a RoRetailnek olyan tagjai vannak többek között, mint a Pepco, a Benvenuti, a Gerovital, a Farmec, az Adidas, a Puma, a Gatta, a Triumph, a Chicco, a Kitchenshop, a Noriel, a Nobilacasa, a Cozacone, a Dolce&Gabana vagy a Bata.

A Benvenuti amúgy közleményben tudatta, hogy boltjai csaknem harmada zárva marad erre a két napra, a Kitchenshop pedig a Facebook közösségi portálon közzétett bejegyzésében jelezte, hogy csatlakozik a RoRetail akciójához.

A szakmai szövetség amúgy a tiltakozásával azt szeretné elérni, ha a zárva tartás idejére nem kellene bérleti díjat és reklámköltséget fizetniük a bevásárlóközpontok üzemeltetőinek, illetve az elkövetkező, forgalom szempontjából bizonytalannak ígérkező időszakban az eladások alapján kellene fizetniük.

Csőd szélén egy ismert márka

Bíróságon kérte a csődeljárás elindítását a Steilmann Románia ellen Romeo Pomponiu üzletember – írta a Profit.ro üzleti portál. Ez az első ismert romániai brand, amely konkrétan elismeri, hogy az elmúlt három hónapnyi leállás keresztülhúzta számításaikat, és a kiesések hatalmas érvágást jelentenek. Az élelmiszert nem forgalmazó kiskereskedelmi egységek amúgy világszerte megsínylették a koronavírus-járvány miatti kényszerszünetet, az elmúlt időszakban olyan vállalatok kértek csőd- vagy fizetésképtelenségi eljárást, mint a Debenhams, a Neiman Marcus vagy a JC Penney.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 23., péntek

Románia az egyetlen tagállam, amely nem küldte el a költségvetési hiány csökkentéséről szóló jelentést

Románia nem küldte meg az Európai Bizottságnak (EB) a költségvetési hiány csökkentéséről szóló éves előrehaladási jelentést, amelyet április 30-ig kellett volna megküldenie a hétéves költségvetési terv végrehajtásának részeként.

Románia az egyetlen tagállam, amely nem küldte el a költségvetési hiány csökkentéséről szóló jelentést
2025. május 23., péntek

Trump 50 százalékos vámot vethet ki Európára

Donald Trump amerikai elnök pénteken közölte, hogy javasolni fogja kabinetjének: június 1-jétől 50 százalékos vámot vezessenek be az Európai Unióból származó árukra, mert az uniós blokk „nehézkes” volt a kereskedelmi tárgyalások során.

Trump 50 százalékos vámot vethet ki Európára
2025. május 23., péntek

Villanypásztorprogram: több mint 200 pályázatot hagytak jóvá

A Környezetvédelmi Alap (AFM) a nap folyamán több száz pályázatot hagyta jóvá a villanypásztorprogramban, amelyet még 2023-ban hirdettek meg Tánczos Barna akkori környezetvédelmi miniszter kezdeményezésére – tájékoztatott csütörtökön az RMDSZ.

Villanypásztorprogram: több mint 200 pályázatot hagytak jóvá
2025. május 23., péntek

Nicușor Dan: szóba sem jöhet a kedvezményes áfakulcsok kivezetése

Szóba sem jöhet a kedvezményes áfakulcsok kivezetése a következő időszakban – jelentette ki pénteken Nicușor Dan megválasztott államfő.

Nicușor Dan: szóba sem jöhet a kedvezményes áfakulcsok kivezetése
2025. május 22., csütörtök

Boloș szerint megvalósítható Nicușor Dannak a kampányígérete

Megvalósíthatónak tartja az európai beruházások és projektek minisztere Nicușor Dan megválasztott elnöknek azt a javaslatát, hogy az állami kiadásokat az áfa (TVA) emelése nélkül csökkentse a kormány.

Boloș szerint megvalósítható Nicușor Dannak a kampányígérete
2025. május 22., csütörtök

Nyugdíjak újraszámítása: még várni kell, egyelőre csak tesztelik a rendszert

Mintegy 463 000 nyugdíjas már hónapok óta várja nyugdíjának újraszámítását, amely a bónuszok és a nem állandó jövedelmek figyelembevételével magasabb jövedelmet hozna számukra.

Nyugdíjak újraszámítása: még várni kell, egyelőre csak tesztelik a rendszert
2025. május 22., csütörtök

Kedvezményes gazdahitelprogramot hirdet meg a mezőgazdasági minisztérium

Kedvezményes gazdahitelt hirdet meg a bukaresti mezőgazdasági minisztérium, egy agrárvállalkozás legfeljebb 50 000 eurónak megfelelő lej kölcsönt igényelhet. Az állam a 3 hónapos ROBOR-ral egyenértékű kamatrészt vállalja át a gazdahitelből.

Kedvezményes gazdahitelprogramot hirdet meg a mezőgazdasági minisztérium
2025. május 22., csütörtök

Hamvába holt: nem épül meg Nagyváradon az amerikai közreműködéssel tervezett akkumulátorgyár

Bár tavaly nagy garral jelentették be, hogy a helyi Sinteza gyár az amerikai Lockheed Martinnal közösen egy fenntartható és stabil energia előállítását támogató, szén-dioxid-kibocsátásmentes akkumulátorgyárat épít Nagyváradon, a terv végül meghiúsult.

Hamvába holt: nem épül meg Nagyváradon az amerikai közreműködéssel tervezett akkumulátorgyár
2025. május 22., csütörtök

Kormánypénzekkel akadályoznák meg, hogy vissza kelljen fizetni repülőterek felújítására kapott uniós finanszírozást

Négy repülőtér – köztük három erdélyi – felújítási munkálatára biztosítanak a tartalékalapból 484 millió lejt – döntött csütörtökön a kormány.

Kormánypénzekkel akadályoznák meg, hogy vissza kelljen fizetni repülőterek felújítására kapott uniós finanszírozást
2025. május 22., csütörtök

Burduja a villanyszámlákról: nincs szó az ársapka meghosszabbításáról

A villamosenergia-piacot július 1-jétől mindenképpen liberalizáljuk, és nincs szó az ársapka meghosszabbításáról – jelentette ki Sebastian Burduja energiaügyi miniszter.

Burduja a villanyszámlákról: nincs szó az ársapka meghosszabbításáról