Belenyúlt a pénztárcákba a koronavírus-járvány

Munkanélküliség-import. Nagyjából félmillióval gyarapítják az állástalanok körét a hazaérkezettek •  Fotó: Beliczay László

Munkanélküliség-import. Nagyjából félmillióval gyarapítják az állástalanok körét a hazaérkezettek

Fotó: Beliczay László

A gazdaság számos ágazatában vállalkozók és dolgozók sínylették meg máris a koronavírus-járvánnyal karöltve érkező gazdasági válságot, aminek ugyanakkor koránt sincs vége.

Bálint Eszter

2020. június 30., 10:192020. június 30., 10:19

2020. június 30., 10:262020. június 30., 10:26

Csaknem félmillió munkahely tűnt el a román gazdaságból a koronavírus-járvány begyűrűzése óta. A munkaügyi felügyelőség által a Zf.ro gazdasági portálnak kiadott adatsorok szerint a pandémia miatt kihirdetett szükségállapot kezdete, vagyis március 16-a és június elseje között 467 453 személyt bocsátott el munkáltatója, vagy nem hosszabbított szerződést vele. Ez az jelenti, hogy

Romániában ebben az időszakban napi 6100 állás szűnt meg.

Ugyanakkor a bukaresti hatóságok által közzétett adatok azt illusztrálják, hogy az elbocsátási hullám nemigen lassult a szükségállapotot váltó veszélyhelyzetben. Az elmúlt egy hónapról ugyan nincsenek információink, mert a munkaügyi minisztérium azóta csak a felfüggesztett munkaszerződések számát hozza nyilvánosságra, a végleg lezártakét nem, de a május 28-ai közlés azt mutatta, hogy a járvány kezdete óta 429 585 munkahellyel lett kevesebb. Vagyis csak a május 28. és június 1. közötti időszakban mintegy 38 ezer alkalmazott munkaviszonya szűnt meg. Fontos itt megjegyezni, hogy május 28-a csütörtökre esett, június elseje pedig hétfőre, tehát három munkanap alatt bontottak fel ekkora mennyiségű munkaszerződést.

Szakértők ugyanakkor arra hívják fel a figyelmet, hogy nagyjából további félmillió személlyel nőtt a romániai munkanélküliek köre

– ennyire tehető ugyanis azoknak a román állampolgároknak a száma, akik a világjárvány előtt külföldön dolgoztak, de megszűnt a munkahelyük, és kénytelenek voltak hazatérni.

Kevesebb pénzből kell gazdálkodni

Nemcsak az elbocsátottakat viseli meg a kialakult válság, a munkaügyi tárca által közölt legfrissebb információk szerint június 26-án még 141 664-en voltak kényszerszabadságon, tehát korábbi fizetésük 75 százalékában részesültek, ha pedig korábban jól kerestek, akkor még ennyiben sem, hiszen a kormány az országos átlagbér háromnegyedénél többel nem finanszírozza a fizetéseket, és nem minden munkáltató tudja az állami juttatást felpótolni. Ugyanakkor számos olyan gazdasági ágazat van, amelynek nem kellett kényszerszünetet tartania a járvány miatt, azonban akkora bevételkiesést regisztrált, hogy az esetleges leépítések mellett a meglévő alkalmazottak fizetését is kénytelen volt csökkenteni.

Egy, a Raiffeisen Bank által megrendelt, június 15–19. készített felmérés eredményei szerint

a romániai lakosság 60 százaléka sínylette meg anyagilag valamilyen szinten az elmúlt időszakot.

A válaszadók 76 százaléka mondta amúgy azt, hogy március közepe óta változtatott költekezési szokásain, és jobban odafigyel a havi kiadásokra, és alig egynegyedük gondolja úgy, hogy nem kell letennie terveiről.

A közvélemény-kutatás eredményei szerint a romániai lakosság a szükségállapot idején meghúzta a nadrágszíjat, 72 százalékuk nem költött szórakozásra, 62 százalék nem vásárolt ruházati cikket, 50 százalék pedig nem fektetett be elektronikai cikkekbe. A megkérdezettek egynegyedének így egyenesen sikerült pénzt megtakarítania az elmúlt időszakban. A többség – 42 százalék – viszont egyetlen lejt sem tudott félretenni március közepe óta.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

Ami a járvány miatt bevezetett korlátozások fokozatos lazítását hozó időszakot illeti,

10-ből csak két személy mondja azt, hogy nem mond le a korábbról betervezett beszerzéseiről.

Nyolcvan százalék eközben azt mondja, hogy a megváltozott körülmények között lemond egyes kiadásokról: 49 százalék nem megy nyaralni, 39 százalék nem veszi igénybe a bérfuvarozói szolgáltatásokat, 36 százalék kihagyja a látogatást a szépségszalonban, és szintén 36 százalékra rúg azoknak az aránya, akik nem veszik meg a tervezett IT-eszközt vagy kütyüt.

A cégeket sem egyformán érintette a válság

A BestJobs.ro állásközvetítő portál által készített felmérés is azt támasztja alá, hogy a romániai cégeket is alaposan megviselte a válság, de vannak ugyanakkor üde kivételek is, akik alkalmaztak a járvány begyűrűzése óta, és olyanok is akadnak, akik a második fél évben tervezik bővíteni munkatársaik körét. A június 1–15. között vállalkozók körében készített közvélemény-kutatás eredményei szerint a cégek 27 százalékának 25 százalékig terjedő mértékben csökkent a forgalma, 20 százaléknak pedig gyakorlatilag megfeleződtek a bevételei. 23,3 százalék mondta eközben azt, hogy tevékenysége a normális kerékvágásban maradt.

A munkáltatók valamivel több mint 40 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nem változott a csapata összetétele március 16-a óta: 46,7 százalék nem bocsátott el senkit, 40 százalék pedig még kényszerszabadságra sem küldte alkalmazottait. 23,3 százalékra rúg azoknak az aránya, akik még alkalmaztak is.

Miután lejárt az egészségügyi válságra való gyorsreakció időszaka, amikor a prioritást a munkavállalók biztonsága és az üzlet fenntartása jelentette, a vállalkozók csaknem fele – 47 százalék – már készített is egy tervet a tevékenység folytatására. Közben 30 százalék nem gondolt arra, hogy módosítson a működésén a megváltozott körülmények miatt.

•  Fotó: 123RF Galéria

Fotó: 123RF

Ami a tervezett újításokat illeti, a cégek 40 százaléka tervezi azt az elkövetkező egy évben, hogy a tevékenysége nagyobb részét teszi át az online térbe, 13,3 százalék más tevékenységi körben is kipróbálná magát, 10 százalék csökkenteni készül az irodái felületét, 3,3 százalék pedig más tevékenységbe szeretne kezdeni.

A járványügyi korlátozások lazítását követően a felmérésben megkérdezett vállalkozók 36,7 százaléka mondta azt, hogy rögtön vissza­hívta kényszerszabadságra küldött alkalmazottait. A cégek 23,3 százalékánál eközben fokozatosan indul újra a tevékenység, 20 százalékuknál pedig még egyelőre maradt a home office üzemmód.

korábban írtuk

Lehull a lepel: szerdán ismerteti várva várt gazdaságélénkítő programját a bukaresti kormány
Lehull a lepel: szerdán ismerteti várva várt gazdaságélénkítő programját a bukaresti kormány

Szerdán ismerteti gazdaságélénkítő programját a kormány – jelentette be hétfőn Ludovic Orban.

1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Jólétmérés: Magyarország továbbra is megelőzi Romániát az emberi fejlettségi index szerint

Megjelent az ENSZ idei jelentése az emberi fejlettségi szintről, mely a hagyományos statisztikai mutatóknál komplexebb, pontosabb módon hivatott számszerűsíteni az emberi jólét mértékét egy index segítségével.

Jólétmérés: Magyarország továbbra is megelőzi Romániát az emberi fejlettségi index szerint
2025. május 08., csütörtök

Az európai autóipar megsegítésére irányuló módosítást fogadott el az EP

Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az új autók és kishaszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményszabványaira vonatkozó célzott módosítást.

Az európai autóipar megsegítésére irányuló módosítást fogadott el az EP
2025. május 08., csütörtök

Románia nem szorul az IMF „fájdalmas” reformjaira a miniszter szerint

Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter úgy véli, szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami szerinte az országos helyreállítási tervben foglaltaknál „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után.

Románia nem szorul az IMF „fájdalmas” reformjaira a miniszter szerint
2025. május 08., csütörtök

Továbbra is Bukarest vonzza a legtöbb turistát, erdélyi megye a második helyen

Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.

Továbbra is Bukarest vonzza a legtöbb turistát, erdélyi megye a második helyen
2025. május 08., csütörtök

Napról napra kevesebbet ér a pénzünk: drágul az euró, rohamléptekben nő a kamat

Csütörtökön is folytatta lejtmenetét a román fizetőeszköz: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiközölt referencia-árfolyam 5,12 lej/euró volt a szerdai 5,0991 után, ami 0,0231 százalékos növekedést jelent.

Napról napra kevesebbet ér a pénzünk: drágul az euró, rohamléptekben nő a kamat
2025. május 08., csütörtök

Elemző a gazdaság alakulásáról: nincs pozitív forgatókönyv az idei évre

Nincs pozitív szcenárió, gazdasági szempontból az idei egy sötét év lesz – vetítette elő derűlátásra nem túl sok okot adóan a Krónika megkeresésére Rácz Béla Gergely, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának docense.

Elemző a gazdaság alakulásáról: nincs pozitív forgatókönyv az idei évre
2025. május 07., szerda

Magyarországon terjeszkedik egy romániai fogászati cég

Magyarországon és Horvátországban terjeszkedik a román fogászati vállalat, a Dental Holding – írja az economedia.ro a cég közleménye alapján.

Magyarországon terjeszkedik egy romániai fogászati cég
2025. május 07., szerda

Nem tetszik az Európai Bizottságnak, hogy kevesebbet fizetünk a gázért, az ársapka kivezetését követeli

Indoklással ellátott véleményt küldött az Európai Bizottság (EB) Romániának, amiért korlátozza a gáztermelők szabadságát a földgáz nagykereskedelmi árának megállapításában.

Nem tetszik az Európai Bizottságnak, hogy kevesebbet fizetünk a gázért, az ársapka kivezetését követeli
2025. május 07., szerda

Borús kilátások: 5,09 lejre nőtt az euró árfolyama, gyors tempóban emelkedik a ROBOR szintje is

Miután kétévnyi viszonylagos stabilitás után az elmúlt 5 évben tapasztalt legnagyobb, 2,5 százalékos ugrással kedden az árfolyam átlépte az 5 lej/eurós lélektani határt, szerdán is tovább gyengült a román deviza az európai fizetőeszközzel szemben.

Borús kilátások: 5,09 lejre nőtt az euró árfolyama, gyors tempóban emelkedik a ROBOR szintje is
2025. május 06., kedd

Átlagbérek Európában: Luxemburg és Svájc a jövedelmi lista élén, Románia az uniós átlag alatt

Bár Románia továbbra is az Európai Unió alacsonyabb átlagbéreket kínáló országai közé tartozik, a vásárlóerő-paritás (PPS) alapján már nem szerepel a sereghajtók között – derül ki az Euronews elemzéséből.

Átlagbérek Európában: Luxemburg és Svájc a jövedelmi lista élén, Románia az uniós átlag alatt