Bravúrgyőzelemmel kezdett a magyar fociválogatott az U17-es Európa-bajnokságon

•  Fotó: Mlsz.hu

Fotó: Mlsz.hu

A magyar válogatott bravúros, 1-0-s győzelmet aratott a csoport favoritja, a portugál csapat felett az írországi az U17-es labdarúgó Európa-bajnokság első fordulójában.

Hírösszefoglaló

2019. május 05., 09:462019. május 05., 09:46

2019. május 05., 09:552019. május 05., 09:55

Preisinger Sándor szövetségi edző együttese a dublini összecsapás során végig hatékonyan védekezett, a 80. percben pedig megszerezte a vezetést: a 68. percben csereként beállt

Kosznovszky Márk egy jó kiugratás után a kilépő kapus lábai között a hálóba gurította a labdát.

„A mérkőzés elején volt némi zavar a fejekben, de nem ért bennünket meglepetésként ellenfelünk jó játéka, számítottunk arra, hogy a portugálok dominálni fognak labdabirtoklásban – értékelt a mérkőzés után Preisinger Sándor az Mlsz.hu szerint. – A szünetben taktikát váltottunk, mert az első félidőben középpályásaink nem tudtak megfelelően kisegíteni a szélekre, és a váltás után sikerült stabilizálni a játékunkat. Tudtuk, hogy lesznek kontralehetőségeink, ez be is jött, és az egyiket góllal tudtuk befejezni. Nagyszerű csapat a portugáloké, ezért ellenük ez a taktika vezetett eredményre, büszke vagyok a játékosokra, hogy megvalósították, amit elterveztünk.

Idézet
Hét tétmérkőzésünkből hatot kapott gól nélkül hoztunk le, ez nem véletlen, a folytatásban is hasonló hozzáállással kell futballoznunk.”

A csoport másik szombati mérkőzésén Izland 3-2-re legyőzte Oroszországot. A magyar válogatott kedden Izlanddal, pénteken pedig Oroszországgal mérkőzik meg.

A kontinensviadalon 16 válogatott vesz részt, a döntőt május 19-én rendezik. A négy csoportból az első két-két csapat jut a negyeddöntőbe. A torna első öt helyezettje szerepelhet az idei, brazíliai világbajnokságon.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 22., péntek

Konferencia-liga: csúnyán elpáholták a Kolozsvári CFR-t, Dan Petrescu ott is hagyta a csapatot

Nem csupán a svéd Häcken elleni meccset vesztette el a Kolozsvári CFR a labdarúgó Konferencia-liga rájátszásának első körében, hanem az edzőjét is: a megalázó, 7-2-es vereség után Dan Petrescu bejelentette a lemondását.

Konferencia-liga: csúnyán elpáholták a Kolozsvári CFR-t, Dan Petrescu ott is hagyta a csapatot
2025. augusztus 20., szerda

Belekötött a Román Labdarúgó-szövetség az FK Csíkszeredába, amiért a Székelyföldet népszerűsítette egy meccs előtt

Eljárást indít a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) az FK Csíkszereda ellen, amiért a klub a Craiovai Universitatea elleni, egyébként 2-1-re elvesztett vasárnapi hazai mérkőzés előtt a Székelyföldet népszerűsítette.

Belekötött a Román Labdarúgó-szövetség az FK Csíkszeredába, amiért a Székelyföldet népszerűsítette egy meccs előtt
2025. augusztus 20., szerda

Bajnokok Ligája-rájátszás: Jól kezdett a Ferencváros, de a szünet után jött a hideg zuhany

Az első félidő után még vezetett a Ferencváros az azeri Qarabag ellen kedd este a Groupama Arénában a labdarúgó Bajnokok Ligája rájátszásának első mérkőzésén, szünet után azonban fordított az ellenfél, és 3-1-re nyert.

Bajnokok Ligája-rájátszás: Jól kezdett a Ferencváros, de a szünet után jött a hideg zuhany
2025. augusztus 16., szombat

Férfi kosárlabda vb-előselejtező: románveréssel jutott tovább a magyar válogatott

A magyar férfi kosárlabda-válogatott 86-66-ra legyőzte Romániát szombaton Szolnokon a világbajnoki előselejtező harmadik fordulójában, ezzel továbbjutott a csoportjából.

Férfi kosárlabda vb-előselejtező: románveréssel jutott tovább a magyar válogatott
2025. augusztus 15., péntek

Jól haladnak a kézdivásárhelyi uszoda építésével (fotókkal)

Terv szerint haladnak Kézdivásárhely modern kori története legnagyobb beruházásával, a fedett uszoda építésével, így jelen állás szerint jövőre elkészülhet a sportlétesítmény.

Jól haladnak a kézdivásárhelyi uszoda építésével (fotókkal)
2025. augusztus 13., szerda

Bejutott a Ferencváros a BL-selejtező rájátszásába

A Ferencváros bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező negyedik, utolsó fordulójába, mivel 3-0-ra nyert a bolgár PFC Ludogorec ellen a harmadik kör keddi, hazai visszavágóján.

Bejutott a Ferencváros a BL-selejtező rájátszásába
2025. augusztus 07., csütörtök

Bojkottálták a temesvári focicsapat játékosai és szurkolói az Iliescu halála miatt megtartott gyászszünetet

Bojkottálták a Temesvári Politehnica labdarúgócsapatának játékosai a Ion Iliescu egykori államfő halála miatt elrendelt egyperces gyászszünetet a csapat Mercyfalva elleni szerdai kupamérkőzésén.

Bojkottálták a temesvári focicsapat játékosai és szurkolói az Iliescu halála miatt megtartott gyászszünetet
2025. augusztus 07., csütörtök

Kosárlabda: magyar vereséget hozott a románok elleni nagyváradi világbajnoki előselejtező

A magyar férfi kosárlabda-válogatott remek kezdés után sima vereséget szenvedett szerdán a román csapattól Nagyváradon a világbajnoki előselejtezőben.

Kosárlabda: magyar vereséget hozott a románok elleni nagyváradi világbajnoki előselejtező
2025. augusztus 04., hétfő

Pászka Lóránd a Fradiból „hazatért” Csíkszeredába

Pászka Lóránd hétfőn távozott a magyar bajnoki címvédő Ferencváros labdarúgócsapatától és a román élvonal újoncához, az FK Csíkszeredához igazolt.

Pászka Lóránd a Fradiból „hazatért” Csíkszeredába
2025. augusztus 03., vasárnap

Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen

A világbajnoki pontversenyben második Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap Mogyoródon.

Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen
Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen
2025. augusztus 03., vasárnap

Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen