Nem sikerült megválasztani az új cseh köztársasági elnököt a közvetlen államfőválasztás szombaton véget ért első fordulójában.
A férfiaknál Baji Balázst, a nőknél Hosszú Katinkát választották a 2017-es év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) által kiírt szavazáson.
Meghalt Aharon Appelfeld, Izrael egyik legjelentősebb írója - jelentette csütörtökön a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet. Romániában született.
A Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) európai tagozatának (AIPS Europe) tagjai Hosszú Katinkát választották 2017 legjobb női sportolójának.
A Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) tagjai Hosszú Katinkát választották 2017 második legjobb női sportolójának, az első helyen az amerikai teniszező, Serena Williams végzett.
Politikai nemzetünk egységét ünnepeljük – hangoztatta Áder János köztársasági elnök szombaton Budapesten, a Sándor-palotában, az egymilliomodikként honosított külhoni magyar és családja ünnepélyes állampolgársági eskütételén.
Két arany-, egy ezüst és egy bronzérmet nyertek a magyar úszók csütörtökön a koppenhágai rövid pályás Európa-bajnokság második napján.
A horvát média nem hivatalos értesülései szerint meghalt Slobodan Praljak volt boszniai horvát tábornok, aki mérget vett be szerdán ítélethirdetéskor a hágai Nemzetközi Törvényszék tárgyalótermében. Később hivatalos forrásból is megerősítették a hírt.
Kolozsváron mutatták be szerda este Csibi László Nussbaum 95736 című dokumentumfilmjét, amely a 88 éves, tordai származású, a kincses városban élő Nussbaum László holokauszttúlélő történetét dolgozza fel.
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, illetve pártja egyedül maradt a határon túli magyarok szavazati jogának megvonásáért indítandó aláírásgyűjtéssel - mondta Szili Katalin miniszterelnöki megbízott az M1 aktuális csatornán vasárnap.
Több határon túli magyar szervezet tiltakozott, mert Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke bejelentette, aláírásgyűjtést indít azért, hogy ne szavazhassanak, akik soha nem éltek Magyarországon, így nem viselik szavazatuk következményeit.
Ritka légköri jelenség szem- és fültanúi voltak hétfőn este több erdélyi település lakói, több megyén ugyanis villámlással és dörgéssel kísért hózápor söpört végig. A szakértő szerint a hózivatar a nyári csapadékforma téli változata.
Egymillióan már kérvényezték a magyar állampolgárságot, s hamarosan sor kerülhet az egymilliomodik új állampolgár eskütételére is – közölte Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár csütörtökön Budapesten.
Milos Zeman cseh államfő vasárnap közölte, hogy az új kormány megalakításával Andrej Babist, a választásokon győztes ANO mozgalom elnökét fogja megbízni.
A romániai származású Nobel-díjasok előtt tisztelgő numizmatikai sorozatot indít a román nemzeti bank, amely elsőként a tavaly elhunyt Elie Wiesel Nobel-békedíjas író, holokausztkutató tiszteletére bocsát ki emlékérmet.
Új ismeretekkel, tapasztalatokkal és élményekkel tértek haza a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium diákjai a hagyományos lengyelországi tanulmányútról. A kezdeményezésről Solymosi Zsolt, az intézmény aligazgatója számolt be a Krónikának.
2017 végéig egymillióra nő az új magyar állampolgárok lélekszáma – tájékoztatta vasárnap az MTI-t Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára, aki a Clevelandben élő magyarságnál tesz látogatást.
Ilie Năstase, az egykori világhírű teniszező Csehország tiszteletbeli konzulja lesz Romániában - jelentette be Lubomír Zaorálek, cseh külügyminiszter pénteken Prágában, miután Năstaséval tárgyalt.