Rendben kell tartani emberi kapcsolatainkat – Kiss Emőke klinikai pszichológus a stressz káros hatásáról, életmód-változtatásról

– Egyre gyakrabban halljuk a panaszt: már nem lehet bírni a rohanó világot, bármit teszünk, stresszforrássá válik, beleőrülünk a problémákba. Vajon miért érzékelik ezt oly sokan?

– Mai világunk egyik alapbaja, hogy nagyon sokan nem tudják, mikor „elég”. Egyre többet és többet akarnak, egymást hajszolva a családban, illetve baráti és munkaköri környezetben. Aztán – számukra váratlanul – jelentkezik a betegség, a depresszió vagy más idegrendszeri probléma, de ismétlem, csak számukra váratlan ez a tünetcsoport. Nem látják be, hogy önmaguknak ártanak a folytonos feltűnni akarással, törtetéssel, s amíg ezt be nem látják, addig hiába fogják rá a rohanó világra stressz okozta betegségüket.
 
– Gondolom, épp ez jelenik meg Arany János Híd-avatás című balladájának abban az epizódjában, hogy: „Unalmas arc, félig kifestve – / Egy úri nő lomhán kikel: / „Ah, kínos élet: reggel, estve / Öltözni és vetkezni kell!” / Ezt is hullámok nyelik el.” Vagyis létezett már ez a fajta depresszió jóval ezelőtt, sőt a népi szólást, miszerint „jó dolgában nem találja a helyét” már Arany János is készen kapta.

– Igen, erről beszélünk, vagyis hogy nem hely- és időfüggő a folytonos panaszkodás és a bajok másra kenése, hanem az emberi természet velejárója. Visszatérve, hogy nem tudjuk, mikor elég: ez esetben az elég gyűjtőfogalom, nem kizárólag az anyagiakra értendő, hanem átvitt értelemben is, például az adott lehetőségekre és az illető egyén saját képességeinek helyes felismerésére. A lehetőségek vonatkozásában ezt a helyességet a tőlünk független korlátok meglátása jelenti, a saját képességeknél pedig az önkép időnkénti tárgyilagos felülvizsgálata, és ha szükséges, akkor módosítása.

Ezért annyira fontos, hogy már otthon, a családban, egész kicsi korban felismerjék a gyermek érdeklődési körét, ezt kell tennie később a pedagógusnak is, hogy a pályaválasztás minél simább út lehessen. Sajnos nem ritka, hogy a szülő jelenti ki, milyen pályát kell a gyermeknek választania, és ebből nem enged. A szülők szempontja ritkán a gyerek boldogulása, sokkal inkább számít, mit mondanak a családtagok, a szomszédok és a munkatársak. Ilyen esetek miatt lesznek aztán a kedvetlenül munkába menők, sőt olyan is előfordul, hogy az ember azt mondja: utálom a munkahelyemet. Így aztán az emberi kapcsolataink sem lesznek megfelelőek, és hamarosan kezdődnek a panaszok, hogy „engem sehol senki nem szeret”.

– De a szülő talán mégiscsak jobban ismeri a felnőttek világát, mint a talán csak filmekből „tájékozódó” gyermek.

– A gyerek orientációját lehet irányítani, de természetesen érdeklődésének és a képességeinek a függvényében.

– S ha egy pálya jól kezdődik ugyan, de ahogy az a mostani világjárvány miatt történt, egyszerűen nem folytatható az, amit az ember annyira szeretett? Ilyenkor nem következik be a depresszió?

– Nagyon sok esetben igen. Ám ez még nem jelent föltétlenül világvégét, mint mindenben, ebben a kérdésben is létezik egy „de”. Lehet választani átképzést, szakmaváltást, esetleg más városban vagy országban próbálkozni. Ez sem volna újdonság, hisz nagyon plasztikus szófordulatunk, miszerint „elmegy szerencsét próbálni”, egyáltalán nem új keletű. És mindenképpen többet ér a meddő siránkozásnál.

Röviden: a legtöbb idegrendszeri bajunkra, különösen a depresszióra a munka a legjobb orvosság. De megesik, hogy a bajok fő okozója éppen a munkahely, hisz nagyon sok az olyan munkaközösség, ahol egyetlen állandó siránkozó teljesen megrontja a hangulatot, és a kollégák nagy részét magával rántja a panaszáradatokba. Kerülni kell a konfliktusokozó munkatársakat, és ha lehet, meg kellene próbálni valahogy az ő életszemléletükön is változtatni, elindítani őket az abszolút negatív tartományból a pozitív felé.

Sajnos nemcsak a lelki bajokkal kapcsolatban beszélhetünk a prevenció hiányáról, de a testiekre vonatkozóan sincs tökéletesen kidolgozva, megvalósítva a megelőző intézkedések egésze. A világ fejlettebb részein vannak olyan munkahelyek, ahol lehetőség adódik a feladatok szorításából saját tornateremben vagy uszodában kikapcsolódni, feltöltődni, ez nálunk még csak álom. De az emberi kapcsolatok folyamatos rendben tartásával is segíteni lehet. És ezt az egymásra figyelést is jó volna már gyermekkorban megszoktatni, hisz akkor felnőttkorban mondhatni észrevétlenül kialakul a segítőkész figyelem. Kodály Zoltán mondta, hogy csak boldog gyerekből lehet boldog felnőtt és boldog idős ember, belőlük pedig a boldog nemzet és a boldog ország.

– Szép, nemes gondolat, de beszélhetünk-e általános, abszolút boldogságról? A boldogság az egyik leginkább relatív fogalom, hisz ami az egyiknek azt jelenti, a másiknak talán épp az ellenkezőjét. Nem okoz stresszt ez a viszonylagosság is?

– Dehogynem, föltétlenül feszültségokozó ez az ellentét. A hozzám fordulóknak azt szoktam tanácsolni, hogy kezdjenek írni úgynevezett stressznaplót. Nem az addig nyilvánosan elmondott sirámokról szólna, hanem elsősorban arról, mi okozza az illetőnek a legtöbb feszültséget. Ez az írásos önvizsgálat sokkal hatásosabb, mint a – sajnos – legáltalánosabb „gyógymódok”, mint amilyen a dohányzás és az alkoholfogyasztás.

Pillanatnyilag ez utóbbiak talán feledtetik az akut problémát, de amikor elmúlik a hatás, akkor még súlyosabbnak láthatjuk a bajt. Vagyis az említett szenvedélyek nem oldják meg a gondot. Azt tanácsolnám, próbálkozzon ki-ki önmaga „újraprogramozásával”, új szokásokra való áttéréssel. Ha saját maga nem tud megbirkózni a problémáival, nem árt szakpszichológushoz fordulni, aki különböző pszichoterápiás módszereket alkalmazva segít a megoldásban. Ha már nagyobb a baj és körvonalazódott egy pszichikai betegség, ott már pszichiáterre is szükség van. Sok öngyilkosságot meg lehet előzni, ha időben észrevennénk, hogy a környezetünkben valaki depressziós, hiszen az emberek valamilyen módon jelzik a szándékukat, csak mi nem figyelünk rájuk eléggé.

– Mondana példát az ember „újraprogramozására?”

– Nem kell ki tudja, milyen komplikált programokra gondolni, de például a szellemi területeken dolgozókra nagyon jó hatással van egy kis kerti munka, virágokkal, gyümölcsfákkal való foglalkozás, ami nemcsak a szabad levegőn történő mozgással segít a kedélyállapoton, hanem esztétikai élvezetet is nyújt. Vagy a kutyasétáltatás rendszeressége, a séta, esetleg futás jó hatással van, de a kirándulás, a túrázás mindenképpen.

Már említettem, hogy ajánlatos kerülni a feszültségkeltő emberek társaságát, az is nagyon fontos, hogy tanuljunk meg nemet mondani, vagyis merő udvariasságból nem ajánlatos olyan programra való buzdítást elfogadni, amiről tudjuk, hogy nekünk kellemetlenséget okoz. És nem utolsósorban, ha olyan a munkakörünk vagy az életvitelünk, hogy a teendőinket magunk osztjuk be, akkor fontos követni a tréfásabban „s-r-m-k-nak” emlegetett sorrendet, vagyis sürgős, ráérős, muszáj, kellene, mert ez a „beosztás” segít elkerülni a gyakran nyomasztóvá váló elvégzetlen feladatok tornyozódását. Hasonlóan fontos, hogy a számunkra fájó, kellemetlen érzéseket ne tartsuk magunkban, hisz ha bent marad, olyan lesz, mint egy kelés és addig feszeget, amíg bekövetkezik a baj.

– A stresszmentes életforma kialakítására vonatkozó gondolatait, tanácsait tanulmányai során sajátította el, vagy otthonról, családi körből?

– Mindkettő, bár elsődlegesen utóbbi. A szüleim tanáremberek voltak, a második világháború beleszólt a családi életbe, hisz édesapán katonatiszt lévén, Németországba került, édesanyám utánament, én ott születtem. Kétéves koromban, 1947-ben előbb az ő születési helyükre, Sepsibükkszádra mentünk, de mivel ott nem volt semmi lehetőségük az életkezdéshez, eljöttek Váradra, ahol mondhatnám, az abszolút nullától kezdték. De soha nem panaszkodtak, nem siránkoztak, dolgoztak a népi bölcsesség értelmében: addig nyújtóztak, amíg a takarójuk ért. Soha nem fogom elfelejteni azt az örömet, amit édesanyám érzett, amikor meg tudtak venni egy jutaszőnyeget. Úgy vittük haza, mint valami kincset. Nem szeretnék szerénytelennek tűnni, ha az övékhez hasonló mentalitást ajánlanám a manapság olyan sokat panaszkodó dőzsölőknek. Ha eszükbe jutna és elhallgatnák az épp készülődő sirámot, nem válna kárukra. Természetesen a tanulmányaim is nagyon sokat segítettek a saját és mások problémáinak a megoldásában. Egész életemet a segíteni akarás vezérelte.

– Hogyan fogalmazná meg röviden, mi lehet a stresszmentes élet titka?

– Talán egy aforizmának tűnő gondolattal, miszerint soha ne válaszolj, amikor mérges vagy, és soha ne dönts, ha szomorú vagy. Emellett nagyon fontos a megbocsátás készsége is, hisz enélkül nem létezhet harmonikus, egészséges életvitel és gondolkodásmód.