Többletadót vetne ki a nagyváradi önkormányzat a fával fűtött házakra

•  Fotó: Gecse Noémi

Fotó: Gecse Noémi

A helyi adók és illetékek emelésére készül a nagyváradi önkormányzat, a közvitára bocsátott határozattervezet ugyanakkor 50 százalékos többletadót vetne ki azokra az ingatlanokra, amelyek nem csatlakoztak sem a távhőrendszerre, sem a földgázhálózatra.

Krónika

2020. október 28., 09:162020. október 28., 09:16

Az első és mindenkire vonatkozó módosítás – amit egyébként az adótörvénykönyv ír elő –, hogy 2021-től minden helyi adó és illeték értékét indexálják a tavalyi inflációs rátával, így ezek értéke 3,8 százalékkal magasabb lesz.

A jövő év lesz egyébként már a harmadik egymást követő esztendő, amikor nőnek az adók Váradon, idén 4,6 százalékos, tavaly 1,34 százalékos volt a drágítás.

Florin Birta új polgármester ugyanakkor abban is továbbviszi elődje, Ilie Bolojan örökségét, hogy többletadóval próbál célt érni.

Mint ismeretes, Bolojan 500 százalékkal megemelte korábban azoknak a polgároknak az ingatlanadóját, akik nem voltak hajlandóak felújítani a ház homlokzatát, 50 százalékkal emelte a belvárosban több mint egy hónapig üresen álló kereskedelmi ingatlanok adóját, mint ahogy azokét az ingatlanokét is, amelyek nincsenek rácsatlakoztatva a víz- és csatornahálózatra.

Most azok kerültek célkeresztbe, akiknek lenne lehetőségük, de nem csatlakoztak sem a távhőrendszerre, sem a földgázhálózatra, és nem is alternatív energiát használnak a tulajdonukban levő ingatlan kifűtésére, hanem fát, szenet vagy más hasonló tüzelőanyagot.

Amennyiben a határozattervezet a közvitára bocsátott formában lép hatályba, úgy nekik 50 százalékos többletadót kell fizetniük 2021-től, amennyiben addig nem végzik el a szükséges beruházást.

Idézet
Az intézkedés szerepelt a 2020-as tervezetben is, de a váradiak kérésére egy évvel elhalasztottuk, hogy össze tudják gyűjteni a csatlakozáshoz szükséges pénzösszeget”

– idézi az Ebihoreanul.ro helyi hírportál az előző ciklusban alpolgármesterként tevékenykedő Birtát. 

A cikk szerint az intézkedés nagyjából 3000 váradit érint.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 11., péntek

Csak vadászattal lehet elérni, hogy a medve féljen az embertől – Évekbe telhet a medvetámadások számának csökkenése

Egymást érik a medvetámadásokról szóló hírek. Nyolc évbe telt, amíg több tucat ember halála révén sikerült irányt szabni a romániai vadgazdálkodásnak, de a Krónikának nyilatkozó szakember szerint egyik napról a másikra nem lesz látványos változás.

Csak vadászattal lehet elérni, hogy a medve féljen az embertől – Évekbe telhet a medvetámadások számának csökkenése
2025. július 10., csütörtök

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
2025. július 10., csütörtök

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak

A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak
2025. július 10., csütörtök

Kolozsvári magyar diákokat, sőt a Piramis zenekart is árgus szemekkel figyelte a Securitate – Zilahi Csaba emlékezik a korszakra

A magyarországi Piramis zenekar által „ihletett” kolozsvári magyar „csövesek” viselkedését, öltözékét, szokásait, lázadását is figyelemmel követte a kommunizmus idején a romániai titkosszolgálat, a Securitate.

Kolozsvári magyar diákokat, sőt a Piramis zenekart is árgus szemekkel figyelte a Securitate – Zilahi Csaba emlékezik a korszakra
2025. július 10., csütörtök

Füst- és szénmonoxid-érzékelőket oszt szét ingyen a katasztrófavédelem

Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) kampánya keretében 10 ezer füst- és szénmonoxid-érzékelőt osztanak szét ingyen az ország majdnem kéttucat megyéjében, alacsony jövedelmű családok keretében.

Füst- és szénmonoxid-érzékelőket oszt szét ingyen a katasztrófavédelem
2025. július 10., csütörtök

„Feljelentette” az áramszolgáltatót a partiumi kisváros polgármestere a késlekedő hibajavítás miatt

Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.

„Feljelentette” az áramszolgáltatót a partiumi kisváros polgármestere a késlekedő hibajavítás miatt
2025. július 10., csütörtök

Közúti fellélegzés Erdélyben: megnyitották a rekorddrága tordatúri gyorsforgalmit

Nincs többé hosszas várakozás, araszolgatás a Bukarest vagy Székelyföld és Kolozsvár között közlekedő sofőrök körében egyik legutáltabbá vált erdélyi városban, Tordán: csütörtökön délután megnyílt a DEx4-es számú gyorsforgalmi út.

Közúti fellélegzés Erdélyben: megnyitották a rekorddrága tordatúri gyorsforgalmit
2025. július 10., csütörtök

Tíz tábla csokoládét lopott egy nagyváradi üzletből, rablásért kell felelnie a bíróság előtt

Rablás vádjával vettek őrizetbe egy 15 éves nagyváradi fiút, aki egy nagyváradi belvárosi üzlet polcairól csokoládét lopott: menekülés közben dulakodott a biztonsági őrrel, aki sérüléseket szenvedett.

Tíz tábla csokoládét lopott egy nagyváradi üzletből, rablásért kell felelnie a bíróság előtt
2025. július 10., csütörtök

Új székházba költözik, klubot indít Kolozsváron az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL)

A legnagyobb határon túli magyar írószervezet, az Erdélyi Magyar Írók Ligája új kolozsvári székházból folytatja az erdélyi és magyar irodalom terjesztését és népszerűsítését.

Új székházba költözik, klubot indít Kolozsváron az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL)
2025. július 09., szerda

Szigorítanák az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságokat

Az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságok szigorítását ígérte szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, miután részt vett a Transzfogarasi út környékén élő medvék kezeléséről szóló tanácskozáson.

Szigorítanák az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságokat