Képünk illusztráció
Románia amerikai nagykövetsége szerdán bejelentette, hogy az ország teljesítette a vízummentességi programban való részvétel fő feltételét, azaz a vízumkérelmek visszautasítási arányának 3 százalék alá szorítását.
2024. november 27., 18:482024. november 27., 18:48
A nagykövetség Facebook-bejegyzése szerint az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztériuma szerdán közzétette a 2024-es pénzügyi évre (2023. október 1.–2024. szeptember 30.) vonatkozó B1/B2 a turista- vagy üzleti vízumok elutasítási arányát, és
– írta az Agerpres a nagykövetség tájékoztatása alapján.
A nagykövetség által közölt adatok szerint a 2024-es pénzügyi évben a román állampolgárok 80 596 B1/B2 vízumkérelmet nyújtottak be, közel kétszer annyit, mint az előző pénzügyi évben. Ebből 78 000 kérelmet hagytak jóvá az amerikai hatóságok, ami rekordot jelent Románia számára.
Románia azt javasolta a Biden-kormányzatnak, hogy még Donald Trump megválasztott elnök hivatalba lépése, január 20. előtt tegyék meg a bejelentést Románia felvételéről a vízummentességi programba – jelentette be Andrei Muraru.
„A Románia vízummentességi programhoz való csatlakozásának folyamata rendkívül tisztességes és átlátható volt, és az Egyesült Államok hatóságai már majdnem befejezték a kiértékelést az országra vonatkozóan. A romániaiak 2025-től vízummentesen utazhatnak majd az Egyesült Államokba, ami lehetőséget ad ennek a generációnak arra, hogy még szorosabbá fűzze barátságát az amerikai néppel, és még virágzóbb partnerséget alakítson ki” – mutatott rá Andrei Muraru amerikai román nagykövet.
„Az elkövetkező hónapokban számos fontos lépést kell még megtenni annak megállapításához, hogy Románia valóban jogosult az amerikai vízummentességi programhoz való csatlakozásra” – nyilatkozta kedden az Egyesült Államok bukaresti nagykövete.
,,Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni" – idézte szombaton a hirado.hu Orbán Viktort.
Donald Trump amerikai elnök 30 százalékos vámot vetett ki az Európai Unióból és Mexikóból érkező importtermékekre szombaton augusztus 1-jei hatállyal.
A nyomozók ijesztő felfedezést tettek az Air India 171-es járatának júniusban történt, 279 ember életét követelő balesetének előzetes vizsgálata során – számolt be a BBC.
A 45 éves Sebestyén Józsefet Beregszász főutcájáról hurcolták el, majd egy vasdoronggal olyan súlyosan bántalmazták az ukrán karhatalmiak, hogy később már lábra sem tudott állni. Az ügy országos felháborodást váltott ki.
Megsebesült a román zsoldosokból álló, ukrán oldalon harcoló Getica harccsoport két katonája a frontvonalban egy orosz dróntámadásban.
Az a magyar–ukrán kettős állampolgár, akit Ukrajnában a napokban kényszersorozás közben agyonvertek, egy közülünk, ezt komolyan kell venni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
Izraeli légicsapás ért palesztinokat egy gázai egészségügyi központ közelében csütörtökön, tíz gyermek és hat felnőtt meghalt – közölték a helyi egészségügyi hatóságok, miközben a tűzszüneti tárgyalások elhúzódnak, és nem várható azonnali megállapodás.
A romániai mezőgazdasági termelők támogatása együtt jár az Ukrajnának nyújtott támogatással – közölte a román külügyminisztérium az ukrajnai mezőgazdasági termékek európai uniós importja kapcsán.
Donald Trump elnök csütörtökön az NBC-nek azt mondta, hogy megállapodást kötött a NATO-val arról, hogy az Egyesült Államok a szövetségen keresztül fegyvereket küld Ukrajnának, és hogy a NATO „száz százalékban” fizetni fogja ezeket a fegyvereket.
Nem bántalmazástól bekövetkezett tüdőembólia okozta az ukrán hadseregben szolgált Sebestyén József kárpátaljai magyar férfi halálát – közölte az ukrán szárazföldi erők parancsnoksága csütörtökön a hivatalos Facebook-oldalán.
szóljon hozzá!