Módosításokkal elfogadta a bukaresti képviselőház szerdán a kormány augusztusban hozott „ársapka-rendeletét”, a következő három fűtési szezonra kiterjesztve a villamos energia és gáz fogyasztói árának középtávú hatósági korlátozását.
Az Európai Bizottság összeállította javaslatát a gázárak túlzott emelkedésének kivédésére, a kedden ismertetett javaslat 2023. január 1-jétől egy évre maximálná az Európában irányadó holland TTF gáztőzsdén kötött szerződések árát.
Hiba volt függővé tenni Németországot az Oroszországban kitermelt földgáztól – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár kedden Berlinben.
A Románia által elért előrelépések elegendőek ahhoz, hogy teljesítse az Együttműködési és Megfigyelési Mechanizmus (CVM) feltételeit, amelyek teljesítését az uniós csatlakozáskor vállalta, teljesítménye kielégítő, így lezárható az ország megfigyel.
A fali gázkazánokra is kiterjesztheti a háztartási gépek roncsprogramját a román kormány – erről Virgil Popescu energiaügyi miniszter beszélt egy hétfő esti televíziós interjúban.
Első erdélyi gazdafórumát szervezte meg Marosvásárhelyen a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája. A rendezvényen Románia új agrárstratégiáját ismertették a minisztériumok szakemberei, mintegy 16 milliárd euróból gazdálkodhatnak.
Miközben az EU legtöbb tagállamában a növényorvosokként ismert mezőgazdasági szakemberek felügyelik a teljes növénytermesztést, Romániában akut hiány érhető tetten növényvédelmi szakemberekből.
Az új román igazságügyi törvények „általában véve jó irányba mutatnak” – állapította meg előzetes elemzésében a Velencei Bizottság.
Tízezer romániai gazdát fenyeget az a veszély, hogy nem kapja meg az aszály-kártérítést a megyei mezőgazdasági igazgatóságok egyes tisztviselői miatt, akik a hivatalos jelentésekben nem tüntették fel, hogy a terményt milyen arányban sújtotta a szárazság.
Egy nagy törökországi gázelosztóközpont létrehozásáról tárgyalt telefonon Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök – közölte pénteken a Kreml sajtószolgálata.
Összesen több mint 365 millió lejt szán a kormány az aszály sújtotta gazdák kártalanítására. Az erről szóló sürgősségi rendeletet csütörtöki ülésén fogadta el a kabinet.
Kihirdette kedden Klaus Iohannis államfő a bírák és ügyészek jogállásának törvényét, az igazságszolgáltatás megszervezésének törvényét és a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) törvényét.
Szállításügyi szakemberekkel, politikai elöljárókkal és a Fomco cégcsoport alkalmazottjaival telt meg november 10-én, délben a maroskeresztúri Fomco Truck Service épülete és környéke. Fontos nap volt ez a Maros megyei vállalkozás számára.
Az eMAG 12-ik alkalommal rendezett Black Friday-eseményt, mely az idén 2022 november 11-én volt, és több mint 560 ezren éltek az esemény adta lehetőséggel, az eMAG legjobb ajánlataival és a több mint 9560 eladó részvételével.
A román bruttó hazai termék (GDP) a nyers adatok szerint 4 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben a tavalyi év azonos időszakához mérten – közölte keddi gyorsjelentésében az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Aggodalommal követik a fogyasztók az energiaár-szabályozással kapcsolatos fejleményeket, nehéz eligazodni a sürgősségi kormányrendeletek, a parlamentben zajló viták, és az egymást követő politikai nyilatkozatok sűrűjében.
Eddig összesen 5434 elektronikus személyi igazolványt bocsátottak ki a hatóságok Kolozsváron és Kolozs megyében a múlt év augusztus 2-án elindított kísérleti program keretében – számolt be szombaton a belügyminisztérium.
Az Európai Unió gazdasága fordulópontra érkezett.