FÓRUM – Évek óta visszatérő téma a magyar utcanevek feltüntetése a hagyományosan magyarok által is lakott településeken az utcák névtábláin.
Elutasította az alkotmánybíróság a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR), a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) és a Nép Ügyvédje alkotmányossági kifogását, amelyet az igazságügyi törvények ellen nyújtottak be.
Ukrajna elegendő készletet halmozott fel földgázból és szénből, hogy átvészelje a téli fűtési szezont – jelentette ki Denisz Smihal miniszterelnök a Telegramon.
Tiltakozásra készülnek a csőd szélére került szatmári gazdák, amennyiben nem kapnak kormánytámogatást. Az állattartók azzal fenyegetnek, hogy Szatmárnémeti központjába vonulnak munkagépeikkel, ha nem teljesülnek a bukaresti ígéretek.
A romániai tározókban felhalmozott földgáz mennyisége meghaladta a hárommilliárd köbmétert. Ez abszolút rekordnak számít – jelentette be hétfői Facebook-bejegyzésében Virgil Popescu energiaügyi miniszter.
Hétfő reggelre 3 milliárd köbméter földgáz lesz a romániai tárolókban, ami 97,7 százalékos töltöttségnek felel meg – közölte vasárnap a Transgaz.
Jövő tavaszig kell kidolgoznia a bukaresti kormánynak az új romániai agrárstratégia alkalmazási előírásait, amelyek révén többek között az átalakuló pályázati rendszert szabályoznák.
Újabb tagszervezetekkel bővült a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma (KEF), minden eddiginél erősebb a határon inneni és túli gazdák összefogása, és együttműködésük még szorosabbá válhat a jövőben.
Az orosz hírszerző szolgálatok olyan információkat kaptak, amelyek arra utalnak, hogy brit haditengerészeti tanácsadók részesei voltak az Északi Áramlat elleni robbantásoknak – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden újságíróknak.
Idén második alkalommal szervezték meg Marosvásárhelyen az Erdélyi Gazdasági Fórumot, melynek fő célja, hogy párbeszédre ösztönözze a vállalkozókat, hogy lehetőséget adjon a nehézségeik, dilemmáik, sikereik megbeszélésére.
Amit nem pusztított el az aszály, azt elpusztították a hatóságok által védett varjak – ilyen és ehhez hasonló szalagcímek jelentek meg az elmúlt hetekben az erdélyi sajtóban.
Többféle kertészeti termék előállításával próbálkozott az a fiatal bihari magyar házaspár, amelynek végül a dísznövénytermesztés jött be.
Az ENSZ szerint a korábban az üvegházhatású gázok csökkentésére vállalt ígéretek kevésnek bizonyulnak a globális felmelegedés megállítására, továbbra is 2,8 fokkal emelkedhet az átlaghőmérséklet az évszázad végéig, így további intézkedésekre van szükség.
Mélyül a válság Moldovában, miután a tél közeledtével egyre több jel utal arra, hogy Oroszország, illetve a szakadár Transznisztria energetikai vonalon igyekszik alaposan megnehezíteni a chișinăui kormány dolgát. Románia ugyanakkor segítséget ígér.
A cseppfolyósított földgáz (LNG) piacának szűkülése, valamint a kőolaj-exportáló országok termelésének visszafogása a világ első valóban globális energiaválságát idézte elő – jelentette ki Fatih Birol, a Nemzetközi Energiaügynökség ügyvezető igazgatója.
Rendkívül veszélyes, szöges és drótos csapdák állításával védik az erdőket egyes tulajdonosok, erdészek és vadászok a természetet bolygató, az élővilágot zaklató és mindegyre szaporodó terepmotorozóktól és quadosoktól.
A gázársapka alól mentesítést kaptunk, így az nem veszélyezteti Magyarország biztonságos gázellátását, hosszú csata volt, de sikerült megvédenünk Magyarország érdekeit – írta a miniszterelnök Facebook-üzenetében péntek hajnalban Brüsszelből.
Románia jelenleg rendelkezik a szükséges villamos energiával és földgázzal – jelentette ki a téli felkészülésről szóló csütörtöki prefektusi távértekezleten a miniszterelnök.