Fotó: ec.europa.eu
Bár a nemrég született megállapodás értelmében az uniós védettségi igazolvánnyal csak július elejétől kezdve lehet szabadon utazni az európai országok között, hét ország – Bulgária, Csehország, Dánia, Németország, Görögország, Horvátország és Lengyelország – máris elkezdte használni.
2021. június 01., 18:012021. június 01., 18:01
Az Európai Bizottság keddi közleménye szerint június elsején fontos mérföldkőhöz érkezett az európai uniós digitális Covid-igazolvány megvalósítása, hiszen uniós szinten megkezdődött annak a technikai rendszernek az alkalmazása, amelynek köszönhetően az igazolványokat biztonságosan és a magánélet tiszteletben tartásával lehet ellenőrizni.
Az Európai Bizottság már 2021. március 17-én javaslatot terjesztett elő egy uniós Covid-igazolvány létrehozásáról, amelynek célja, hogy a világjárvány alatt megkönnyítse a polgárok Unión belüli biztonságos szabad mozgását. Az Európai Parlament és a Tanács május 20-án politikai megállapodást kötött az uniós igazolványról szóló rendeletről, majd június 1-én pedig működésbe lépett az uniós rendszerek technikai alapját képező portál.
A mindössze két hónap alatt kiépített portálszolgáltatás lehetővé teszi az összes igazolvány QR-kódjaiban található biztonsági elemek ellenőrzését. Ennek köszönhetően mind a polgárok, mind a hatóságok biztosak lehetnek az igazolványok hitelességében. A közleményben hangsúlyozták, hogy az ellenőrzési folyamat során nem kerül sor személyes adatok cseréjére vagy megőrzésére. A portál üzembe helyezésével lezárult az uniós szintű előkészítő munka.
Hét tagállam – Bulgária, Csehország, Dánia, Németország, Görögország, Horvátország és Lengyelország – döntött úgy, hogy az indulástól kezdve csatlakozik a portálhoz és megkezdi az első uniós igazolványok kiállítását, egyes országok pedig úgy határoztak, hogy csak akkor vezetik be az uniós digitális Covid-igazolványt, ha megtörtént az összes funkció nemzeti szintű telepítése.
Az igazolvány bevezetésével kapcsolatos helyzet naprakész áttekintése megtalálható az e témának szentelt honlapon, ahonnan az is kiderül, hogy Románia már túl van a tesztelési fázison, készen áll, hogy csatlakozzon a rendszerhez.
Sikeresen tesztelte a romániai Különleges Távközlési Szolgálat (STS) az Európai Unióban bevezetendő digitális Covid-igazolványt – számolt be közleményében az intézmény.
Az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak hivatalosan is el kell fogadnia a május 20-i politikai megállapodást.
Ezzel párhuzamosan a Bizottság továbbra is technikai és pénzügyi segítséget nyújt a tagállamoknak az uniós portálhoz való csatlakozásuk elősegítése érdekében.
Thierry Breton, a belső piacért felelős biztos azt nyilatkozta, hogy a portál üzembe helyezése fontos lépés, amely lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy megkezdjék a portál használatát és az uniós digitális Covid-igazolványok kiállítását, mely egy fontos lépés annak érdekében Európa készen álljon a nyári nyitásra.
– hangsúlyozta Breton. Sztella Kiriakídisz, az egészségügyért és az élelmiszer-biztonságért felelős biztos hozzátette, hogy az uniós digitális Covid-igazolvány bizonyítja, hogy a hatékony e-egészségügyi megoldások hozzáadott értéket jelentenek az uniós polgárok számára.
„Fontos, hogy az elkövetkező hetekben minden tagállam teljeskörűen véglegesítse az igazolványok kiadására, tárolására és ellenőrzésére szolgáló nemzeti rendszerét annak érdekében, hogy a rendszer a nyári szabadságok idejére működőképes legyen. Az uniós polgárok alig várják, hogy újra utazhassanak, és hogy ezt teljes biztonságban tehessék meg. Ehhez elengedhetetlen az uniós bizonyítvány bevezetése” – mondta.
Didier Reynders jogérvényesülési biztos a következőket nyilatkozta, hogy a digitális Covid-igazolvány olyan közös eszköz, amely lehetővé teszi az európai polgárok számára, hogy újra szabadon és biztonságosan mozogjanak.
– szögezte le Didier Reynders.
A T-Systems és az SAP által létrehozott uniós portált a Bizottság luxemburgi adatközpontjából üzemeltetik. A portál lehetővé teszi az összes igazolvány QR-kódjaiban található digitális aláírások ellenőrzését, mégpedig úgy, hogy közben személyes adatok kezelésére nem kerül sor.
Az ellenőrzéshez szükséges aláírási kulcsok tárolása nemzeti szintű szervereken történik; a portálon keresztül a nemzeti ellenőrző alkalmazások vagy rendszerek EU-szerte hozzáférhetnek ezekhez a kulcsokhoz.
Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.
Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.
Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.
Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén.
Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni, és Donald Trumpnak megvan ehhez az ereje – hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, miután a hétfői nap folyamán Washingtonban találkozott Keith Kellog tábornokkal.
Újabb csörtéhez vezetett Budapest és Kijev között, hogy az ukrán hadsereg a magyar fél szerint ismét megtámadta a Magyarországot orosz kőolajjal ellátó Barátság vezetéket, ami miatt leállt a kőolajszállítás.
Az ukrán titkosszolgálatok által a Krími hídon tervezett újabb robbantást sikerült meghiúsítani; a pokolgépet, amelyet egy Chevrolet Volt típusú gépkocsiban rejtettek el, hatástalanították – közölte hétfőn az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
Románia sokkal jobb helyzetben van az Egyesült Államokba való vízummentes beutazás terén, mint néhány hónapja – jelentette ki Oana Țoiu, külügyminiszter, aki szerint minden szinten dolgoznak azon, hogy Románia bekerüljön a Visa Waiver programba.
Több százezren gyűltek össze Izraelben, hogy a gázai háború befejezését és a Hamász által fogva tartott túszok szabadon bocsátását követeljék.
szóljon hozzá!