A gyász nehézségeiről, a gyászfeldolgozás folyamatáról pontosan és inspirálóan tud beszélni Sterczer Hilda története – véli Csoma Sándor rendező, aki Erőss Zsolt hegymászó özvegyéről készít mozifilmet.
Kárpát-medencei néptáncos produkciókat és helyi hagyományokat bemutató film készül a nemzeti összetartozás napjára. A táncosok kisfilmjeit május 20-áig várják a szervezők – közölte pénteken az MTI-vel a kezdeményezés elindítója.
Kevesebb nézővel, több szabadtéri és kevesebb zárt termi vetítéssel, kisebb költségvetéssel, de szeretnék idén is megtartani az eredetileg május 29. és június 7. közti időszakra tervezett, majd a járványhelyzet miatt elhalasztott szemlét – nyilatkozta a román sajtónak Tudor Giurgiu filmrendező.
Dokumentumfilm készül Benedek Elek életéről – jelentette be Facebook-oldalán a háromszéki Kisbaconban található Benedek Elek Emlékház, amely az író egykori otthonában működik múzeumként.
Meghalt 90 évesen Max von Sydow, az egyetlen Oscar-díjra jelölt svéd filmszínész, Az ördögűző és A hetedik pecsét sztárja, aki Ingmar Bergman számos filmjének főszerepét alakította.
Nem feltétlenül a fizikai erőben rejlik az emberi nagyság – üzeni a határon átnyúló együttműködés révén, Nagyszalonta és Gyula összefogásának köszönhetően forgatott Toldi című film.
A Béres Csepp megalkotójáról készült új magyar játékfilmet tekinthetik meg az érdeklődők hétfőn délután Nagyváradon. A feltaláló című alkotás erdélyi bemutatója tisztelgés a kommunizmus áldozatai és a száz éve született Béres József emléke előtt.
Az alkotók jelenlétében mutatják be Bukarestben a Valan - Az angyalok völgye című filmet, a közönség a román főváros egyik legismertebb művészmozijában tekintheti meg az alkotást – közölte pénteken a Balassi Intézet.
Életének 72. évében elhunyt Andorai Péter Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze – tudatta a család szombaton az MTI-vel.
A világhírű spanyol rendező, Pedro Almodóvar legújabb alkotása, a Fájdalom és dicsőség tarolt a legfontosabb spanyol filmes kitüntetés, a Goya-díj 34. gáláján vasárnap hajnalban Málagában.
A J. J. Abrams rendezte Skywalker kora című film úgy követel mintegy két és fél órát a néző életéből, hogy jóformán semmi újat sem tesz hozzá a Csillagok háborúja univerzumához, csupán az első két trilógia ikonikus jeleneteit és szituációit ismétli, többé vagy kevésbé ugyanúgy.
A tökéletes helyszín, Balánbánya megtalálása után kifejezetten erdélyi színészekre íródott a Valan – A tündérek völgye című lélektani krimi forgatókönyve. Bagota Béla magyar rendező alkotásának erdélyi premierjét szerda este tartották Kolozsváron, a film több erdélyi településen láthat&
Balánbányán, több erdélyi színész részvételével forgatott lélektani krimi Bagota Béla Valan – Az angyalok völgye című első mozifilmje, a magyar alkotást keddtől több hazai településen is láthatja a közönség. A vetítéseket követően közönségtalálkozókat tartanak a stáb tagjaival.
Magyar győzelem is született a Nemzetközi Emmy-díj gálán hétfőn este: Gera Marinának ítélték a legjobb színésznő kategóriában a díjat.
Az ügyvéd, Rachel Leah Jones és Philippe Bellaiche munkája kapta a legjobb emberi jogi film díját a 16. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon szombaton – közölték a szervezők a budapesti díjátadó estéjén az MTI-vel.
A világ számos pontjáról, összesen 45 országból érkeztek dokumentumfilmek a nagyszebeni Astra filmfesztivál idei kiadására, amely vasárnapig várja a közönséget. A szemle kínálatáról, érdekességeiről, fiataloknak szóló programjairól Kató Csilla művészeti igazgató beszélt a Krónikának.
Százegy éves rekonstruált kolozsvári némafilmeket is láthatott a közönség a 15 városban zajló Filmtettfeszt vasárnap este záruló idei kiadásán. A fesztivál életműdíját, a Sárga Csikó-díjat Fekete Ibolya filmrendező, forgatókönyvíró, egyetemi tanár kapta.
Az egyiptomi filmgyártás egyik úttörőjéről, a félig magyar Széfeddin Sefket életútjáról szóló dokumentumfilm ősbemutatóját tartják vasárnap a rendező szülővárosában, Kolozsváron, a Filmtettfeszten.