Béres József szerepét Gáspár Tibor Jászai Mari-díjas színész alakítja
Fotó: Facebook/A feltaláló
A Béres Csepp megalkotójáról készült új magyar játékfilmet tekinthetik meg az érdeklődők hétfőn délután Nagyváradon. A feltaláló című alkotás erdélyi bemutatója tisztelgés a kommunizmus áldozatai és a száz éve született Béres József emléke előtt.
2020. február 23., 14:492020. február 23., 14:49
2020. február 23., 17:162020. február 23., 17:16
Először lesz látható a határokon túl a hónap elején, Budapesten bemutatott új magyar játékfilm, A feltaláló. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapjához kötődve hétfőn délután szervez programsorozatot Nagyváradon. Ennek keretében 17 órakor a Partiumi Keresztény Egyetem belső udvarán koszorúznak a kommunizmus áldozatainak emléktáblájánál, majd 17.30-kor a Béres Józsefről szóló mozifilm egyes alkotói (Kabay Barna producer, Petényi Katalin forgatókönyvíró, Gáspár Tibor főszereplő), valamint házigazdaként Tőkés László volt református püspök várják és köszöntik a publikumot az emeleti díszteremben.
Az EMNT szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleménye szerint az erdélyi bemutató különleges alkalom: tisztelgés a kommunizmus áldozatai és a száz éve született Béres József emléke előtt.
A Magyar Örökség Díjjal, Széchenyi-díjjal és Magyar Köztársasági Érdemrenddel is elismert Béres József életéről most először készült egész estés mozifilm. A Projekt Film és az MTVA koprodukciójában létrejött A feltaláló című filmet Gyöngyössy Bence (Romani Kris, Papírkutyák, Janus, Utolsó rapszódia) rendezte. Cselekménye mintegy tíz évet felölelve, Béres József drámai életszakaszára összpontosít: a hatvanas évek derekától a hetvenes évek közepéig.
A film forgatókönyvét Petényi Katalin (Remény és mítosz, Szép magyar ének, Szigorúan ellenőrzött életek), Gyöngyössy Bence és Kabay Barna Balázs Béla-díjas alkotók, valamint Fonyódi Tibor és Czető Bernát László írták. A forgatókönyvhöz Petényi Katalin és Kabay Barna dokumentumfilmje – Béres József életútja (2015) –, illetve Béres Klára könyve – Cseppben az élet (2016) – szolgált életrajzi forrásként.
A film rendezője, Gyöngyössy Bence kiemelte:
Kabay Barna, a mozifilm producere és társ-forgatókönyvírója – aki korábban dokumentumfilmet is készített a kutató kihívásokkal, megpróbáltatásokkal teli életéről – elmondta, hogy őt elsősorban Béres József odaadása, szerénysége, másokért való küzdeni akarása nyűgözte le. Alkotótársaival együtt azért is érezték magukhoz közel állónak Béres Józsefet, mert emberi és tudományos hitvallását az életöröm és a természetszeretet jellemezte, ezek végigkísérték egész életét és támaszt adtak neki a legnehezebb időszakokban is.
Béres József szerepét Gáspár Tibor (Kincsem, Anyám és más futóbolondok) Jászai Mari-díjas színész alakítja, aki szerint A feltaláló története ma is aktuális, hiszen a kreatív elméknek, a más utakat járóknak mindig meg kellett küzdeniük a hatalommal, a hivatalokkal, némelyeknek még a saját családjukkal is, hogy elérjék álmaikat, megvalósítsák céljaikat.
– mondta a színész, akit casting nélkül választottak ki, már a forgatókönyv írása közben is neki szánták a főszerepet.
Béres József feleségét, Papp Katalint Huszárik Kata (Hyppolit, a lakáj) alakítja, színészi játéka felidézi az erős asszony személyiségét, aki a rengeteg baj és nehézség dacára is hűségesen kitartott férje mellett, mindenben támogatva őt.
A film további főbb szerepeiben olyan kiváló színművészek láthatók mint Székely B. Miklós, Hatházi András, Seress Zoltán, Für Anikó, Lukács Sándor, Trokán Péter, Bede-Fazekas Szabolcs, Oberfrank Pál és Trill Zsolt.
A feltaláló című egész estés mozifilm a Duna Televízióban 2019-ben bemutatott, Gyöngyössy Bence rendezte Cseppben az élet című négyrészes televíziós sorozat egyes jeleneteinek felhasználásával készült, de a februárban bemutatott játékfilm jelentős részét még sehol, semmilyen formában nem láthatta a közönség.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.
Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.
Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.
Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.
Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.
Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.
Történelem, legendák és szociális felelősségvállalás – ez jellemezte a kolozsvári Unió szabadkőműves páholy működését a 19. század végén.
szóljon hozzá!