Moszkva szerint havi ötvenezer embert veszít az ukrán hadsereg, és százezren megszöktek

ukrán

Hatalmas veszteségei vannak az ukrán hadseregnek, miközben kevés az utánpótlás

Fotó: Ukrán védelmi minisztérium

Az ukrán hadsereg az elmúlt fél évben havi mintegy 50 ezer embert veszített, miközben a kiképzőközpontok csak 30 ezer újoncot készítettek fel. Az orosz védelmi minisztérium csütörtöki közleménye szerint az ukrán hadseregből százezer katona szökött meg.

MTI

2025. január 30., 22:102025. január 30., 22:10

2025. január 30., 22:522025. január 30., 22:52

,,Az elmúlt fél évben az ukrán hadsereg élőerejének havi egészségügyi és pótolhatatlan veszteségei stabilan 50 ezer fő körüliek és ennél magasabbak voltak (2025 januárjában – 51 960 fő, 2024 decemberében – 48 470 fő, 2024 novemberében – 60 805 fő, és így tovább)” – áll a tárca közleményében.

,,Ugyanakkor az ukrán fegyveres erők kiképzőközpontjaiban az újoncok száma, még a TSzK-k (területi személyzeti központ, ukrajnai katonai igazgatási szerv) egész Ukrajnában való aktiválását is figyelembe véve, már mintegy fél éve alig éri el a havi 30 ezer főt, akiket megfelelő kiképzés nélkül küldenek a harci érintkezés vonalára, ami az ukrán fegyveres erők létszámának csökkenéséhez vezet” – olvasható a tájékoztatóban.

A moszkvai katonai tárca ukrán hivatalos adatokra hivatkozva azt állítja, hogy mintegy 100 ezer ukrán katona önkényesen hagyta el katonai egységét és szökött meg.

A minisztérium rámutatott, hogy Kijev nyugati nyomásra törvénymódosítást készített elő, amely a mozgósítási korhatárt 25-ről 18 évre fogja leszállítani, ami ,,az egyetlen módja annak, hogy (Volodimir) Zelenszkij (ukrán elnök) még néhány hónapig feltartóztassa a front kaszkádszerű összeomlását a Donyec-medencében”.

korábban írtuk

Kijev: Oroszország több mint 700 000 katonát vesztett el az ukrajnai háborúban
Kijev: Oroszország több mint 700 000 katonát vesztett el az ukrajnai háborúban

Oroszország 702 900 katonát vesztett Ukrajnában a 2022. február 24-i teljes körű invázió kezdete óta – jelentette az ukrán fegyveres erők vezérkara szerdán.

A veszteségek egyébként nem csak ukrán, hanem orosz oldalon is hatalmasak. Az ukrán fegyveres erők vezérkara tavaly novemberben arról tájékoztatott, hogy Oroszország 702 900 katonát vesztett Ukrajnában a 2022. február 24-i teljes körű invázió kezdete óta. Ugyanezt akkoriban megerősítette Sir Tony Radakin brit vezérkari főnök is, aki szerint 2024 októberében naponta átlagosan 1500 orosz katona hunyt el, vagy sebesült meg a fronton.

A csütörtöki hadijelentés szerint az orosz hadsereg az elmúlt nap folyamán hat ukrajnai frontszakasz közül négyen előre tudott nyomulni. A moszkvai összegzés szerint a ,,különleges hadművelet” övezetében csaknem 1300, a kurszki régióban pedig több mint 240 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan. Igor Kimakovszkij, a ,,Donyecki Népköztársaság” vezetőjének tanácsadója a RIA Novosztyi hírügynökségnek azt mondta, hogy

az orosz hadsereg Szelidove környékén és a településtől nyugatra egyes területeken kevesebb mint három kilométere közelítette meg az ukrajnai Dnyipropetrovszk megye határát.

Moszkva szerint a kurszki régióba augusztus 6-án betört ukrán erők eddig mintegy 56 140 embert, 325 harckocsit, 241 gyalogsági harcjárművet, 185 páncélozott személyszállító járművet, 1653 páncélozott harcjárművet, 1707 gépkocsit, 396 tüzérségi löveget és 44 sorozatvetőt veszítettek.

korábban írtuk

Több mint 40 milliárd dollárral támogatná Ukrajnát a NATO idén
Több mint 40 milliárd dollárral támogatná Ukrajnát a NATO idén

Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) jó úton halad afelé, hogy teljesítse ígéretét, miszerint az év végéig mintegy 41,6 milliárd dollár (40 milliárd euró) értékű biztonsági támogatást küld Ukrajnának.

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) bejelentette, hogy a moszkvai régióban őrizetbe vett egy orosz állampolgárt, aki 2023-ban és 2024-ben több szabotázsakciót hajtott végre az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) utasítására. A férfi egyebek között felgyújtott egy javítás alatt álló mozdonyt, egy vasúti váltószekrényt, több mobiltornyot, valamint egy hadiipari vállalat raktárát.

Az orosz katonai ügyészség terrortámadás címen elrendelte Pavlo Rozlacs, az ukrán fegyveres erők tisztje letartóztatását.

Rozlacs tavaly augusztusban parancsot adott arra, hogy a Kurszk megyei Bolsoje Szoldatszkoje települést mérgező és veszélyes vegyi anyagokkal töltött kazettás lőszerrel ágyúzzák. A mérgező gőz 19 embernek okozott egészségkárosodást.
A ,,Donyecki Népköztársaságban" csütörtökön távollétében 12,5 évi szabadságvesztésre ítélték Rimas Armaitis litván állampolgárt, amiért Ukrajna oldalán részt vett a harci cselekményekben. Armaitis 2022 márciusában csatlakozott az ukrán területvédelmi erők nemzetközi légiójához.

korábban írtuk

Zelenszkij szerint hiba volt, hogy Ukrajna lemondott az atomfegyverekről a Szovjetunió felbomlásakor
Zelenszkij szerint hiba volt, hogy Ukrajna lemondott az atomfegyverekről a Szovjetunió felbomlásakor

Tartós béke Oroszországgal csak az Egyesült Államok segítségével érhető el – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy interjúban, amelynek videofelvételét hétfő este közölte az ukrán elnöki hivatal.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 08., csütörtök

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé

Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé
2025. május 08., csütörtök

„Leleplezés”: a Tisza Párt elnöke szerint az Orbán-kormánynak azért kell mennie, mert ütőképes hadsereget akar

Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.

„Leleplezés”: a Tisza Párt elnöke szerint az Orbán-kormánynak azért kell mennie, mert ütőképes hadsereget akar
2025. május 08., csütörtök

Az EP enyhítette a farkasok uniós védelmi státuszát

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.

Az EP enyhítette a farkasok uniós védelmi státuszát
2025. május 08., csütörtök

Itt a vége: Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől és a házasságából is

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.

Itt a vége: Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől és a házasságából is
2025. május 08., csütörtök

Vance: Európának jobban ki kell vennie a részét a védelemből, vigyázni kell a demokráciára

Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.

Vance: Európának jobban ki kell vennie a részét a védelemből, vigyázni kell a demokráciára
2025. május 08., csütörtök

Csütörtökön délelőtt sem sikerült pápát választaniuk a bíborosoknak

A csütörtöki első két szavazáson sem sikerült pápát választaniuk a konklávéra összegyűlt bíborosoknak: a pápaválasztó gyűlésnek otthont adó vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből fekete füst szállt fel kelet-európai idő szerint nem sokkal egy óra előtt.

Csütörtökön délelőtt sem sikerült pápát választaniuk a bíborosoknak
2025. május 08., csütörtök

Simion népszavazást írna ki az eltörölt második elnökválasztási forduló megtartásáról

George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, a szélsőjobboldal államfőjelöltje megválasztása esetén népszavazást írna ki arról, hogy megtartsák-e a tavalyi elnökválasztás alkotmánybíróság által eltörölt második fordulóját.

Simion népszavazást írna ki az eltörölt második elnökválasztási forduló megtartásáról
2025. május 08., csütörtök

Friedrich Merz: az illegális migráció drasztikus korlátozására van szükség

Európának közösen kell megoldania a migráció ügyét, és jobb európai szabályozásra kell törekedni – jelentette ki Friedrich Merz új német kancellár szerdán Varsóban a Donald Tusk lengyel kormányfővel tartott közös sajtókonferencián.

Friedrich Merz: az illegális migráció drasztikus korlátozására van szükség
2025. május 08., csütörtök

Gáza háború utáni amerikai irányításáról egyeztetett az Egyesült Államok és Izrael

Az Egyesült Államok és Izrael megvitatta annak lehetőségét, hogy Washington irányítsa a Gázai övezet háború utáni ideiglenes közigazgatását – közölte öt, az ügyet jól ismerő személy a Reut

Gáza háború utáni amerikai irányításáról egyeztetett az Egyesült Államok és Izrael
2025. május 08., csütörtök

Fokozódik a konfliktus, tüzérségi párbajt és légi csatát is vívott egymással az indiai és a pakisztáni hadsereg

India és Pakisztán szerda este tüzérségi párbajt vívott a vitatott kasmíri térségben lévő de facto határon keresztül – közölte az indiai védelmi szóvivő az indiai igazgatású Kasmírban.

Fokozódik a konfliktus, tüzérségi párbajt és légi csatát is vívott egymással az indiai és a pakisztáni hadsereg