A Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) tagjai Hosszú Katinkát választották 2017 második legjobb női sportolójának, az első helyen az amerikai teniszező, Serena Williams végzett.
A csíkszeredai származású, magyar színekben versenyző Miklós Edit lett a 2017-es esztendő legjobb alpesi sízője, míg az ugyancsak hargitai születésű, korábbi román válogatott Szőcs Emőkét a biatlon és sífutás legjobbjának választották Magyarországon.
A gyergyói származású Molnár Levente világhírű operaénekest és Márton Árpád csíkszeredai festőművészt is Magyar Örökség díjjal tüntették ki a hét végén Budapesten.
Olof Palme-díjat kapott Stockholmban Hédi Fried romániai származású zsidó írónő – jelentette be a stockholmi Román Kulturális Intézet pénteken.
Többek között Lingvay József villamosmérnök, a Magyar Tudományos Akadémia romániai köztestületi tagja is Gábor Dénes-díjat vehetett át Budapesten. Az elismerés az egyik legrangosabb a műszaki tudományok területén Magyarországon.
Földgázkutatásban is jelentőséggel bíró kőzetek képződését vizsgálta Silye Lóránd geológus, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Geológiai Intézete magyar tagozatának oktatója, akinek munkáját elimeréssel tüntette ki a Román Akadémia.
Általában Európában is kevés a fiatal vállalkozó, ám a Székelyföldön ennél is rosszabb a helyzet, feleannyi fiatal működtet saját céget, mint az európai átlag – hangzott el a Junior Business Club és a Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett hétvégi gálán.
Borbély Alexandra kapta a legjobb női főszereplőnek járó Európai Filmdíjat a Testről és lélekről című filmben nyújtott alakításáért szombat este Berlinben, a legjobb filmnek járó elismerést pedig A négyzet című alkotás nyerte el.
Cristiano Ronaldo, a Real Madrid portugál válogatott futballistája 2008, 2013, 2014 és 2016 után – a rekorder Lionel Messit utolérve – ötödik alkalommal érdemelte ki a futballvilág legrangosabb egyéni elismerését, az Aranylabdát.
Fontos, hogy a színházi háttérszakmában dolgozók munkáját is díjjal ismerik el, így rájuk irányul a figyelem – mondta el a Krónikának Toásó István, az udvarhelyi teátrum világosítója, aki vasárnap Magyar Teátrum Díjat kapott Békéscsabán.
Lövétei Lázár László Alkalmi című verseskötete kapta az Év legjobb könyve díjat a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) irodalmi tagozatának estjén a budapesti Műcsarnokban – számolt be a Magyar Idők napilap.
Dolgoznak a nyugdíjtörvényen, jövőre „készen lehet” – jelentette be csütörtökön Mihai Tudose kormányfő, aki hozzátette, hogy ez az egyik legnehezebb törvény, amit Romániában meg kell alkotniuk.
Lövétei Lázár László székelyföldi költő kapja a Balassi Bálint-emlékkardot 2018-ban az irodalmi díj testületének csütörtöki döntése alapján.
György Alida és Székely Örs erdélyi, valamint Parti Nagy Lajos és Szöllősi Mátyás magyarországi szerző kapja idén a Látó irodalmi folyóirat nívódíjait.
Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke kapta idén a Szent Márton-díjat, amelyet péntek este adtak át a Pannonhalmi Főapátságban. Elévülhetetlen érdemeket szerzett a határon túli magyarság szolgálatában, méltatta Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát.
Székelyudvarhelyi és sepsiszentgyörgyi rendező aktuális erdélyi problémákra rávilágító dokumentumfilmjei, a Székelyföldi Legendárium animációja, kolozsvári rendezők filmjei is nyertek a Lakiteleki Filmszemlén. Az elismerésről és az alkotásokról beszéltek a Krónikának.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligáját (E-MIL) díjazta hétfő este a kolozsvári Bánffy-palotában a magyar nyelv napja alkalmából az RMDSZ és a szövetség által létrehozott Communitas Alapítvány.
Erdély legszebb dalaitól volt hangos szombat este a kolozsvári Bulgakov kávéház, ahol kihirdették a pályázat idei nyerteseit.