Novák Eduárd „kicsinálná” a Steauát és a Dinamót

Novák Eduárd

Klubszinten decentralizációt szorgalmaz Novák Eduárd, aki a képen éppen a román válogatottnak szurkol

Fotó: Facebook/Eduárd Novák

Továbbra is fenntartja Novák Eduárd volt sportminiszter, hogy a decentralizáció jegyében meg kell szüntetni a szaktárcák által fenntartott klubok minisztériumi támogatását, amely akár a legnagyobb bukaresti sportklubok, a Steaua, a Dinamo és a Rapid megszűnését is maga után vonhatná. Az RMDSZ képviselőjelölt-listáján helyet kapó csíkszeredai paralimpiai bajnok, Novák Eduárd szerint Romániában a legnagyobb a sportolók egy főre eső támogatása.

Páva Adorján

2024. november 22., 10:432024. november 22., 10:43

A korábban is hangoztatott álláspontot Novák Eduárd a minap a Fanatik.ro egyik műsorában ismételte meg, a vezető bukaresti sportmédiumok által is átvett kijelentése pedig nagy port kavart az online térben. Az interjúnak otthont adó honlap a CSA Steaua és a CS Dinamo ellen intézett „kíméletlen támadásként” adta el címben a Mihai Tatulici újságíróval folytatott beszélgetés vonatkozó részének összefoglalóját. A cikkben – melyet Novák is megosztott Facebook-oldalán – úgy fogalmaznak:

Novák Eduárd azt mondja, az említett sportklubokat meg kellene szüntetni.

Jelzik, hogy a képviselőházi bársonyszékre pályázó sportminiszter ott folytatná munkáját a parlamentben, ahol abbahagyta.

„Minden klubnak függetlennek kell lennie, decentralizációra van szükség. Mi voltunk az egyetlen minisztérium, amely a decentralizációról szóló törvényjavaslatot nyújtott be. Ez azt jelenti, hogy minden állami klub a helyi önkormányzatokhoz kerül, hogy helyben finanszírozzák, ne függjenek többé a minisztériumoktól. A sportközpontoknak a helyi hatóságokhoz kell kerülniük. A sportminisztériumnak nincsenek olyan csapatai, amelyek sokba kerülnek” – idézik a paralimpiai, világ- és Európa-bajnok kerékpározót.

korábban írtuk

Botrányos olimpiai jutalmazás: a kormányfő magyarázatot vár
Botrányos olimpiai jutalmazás: a kormányfő magyarázatot vár

Marcel Ciolacu miniszterelnök csütörtökön bejelentette, a nap folyamán tárgyalni fog az Országos Sportügynökség elnökével, Elisabeta Lipával a párizsi olimpián érmet nyert sportolók és a szövetségi alkalmazottak jutalmazására vonatkozó szabályokról.

Mint ismeretes, az említett, nagy hagyományokkal bíró sportklubok közül a CSA Steauát a védelmi, a CS Dinamót a belügy-, a CS Rapidot pedig a közlekedési minisztérium tartja fenn.

Ugyanakkor a labdarúgócsapatok esetében köztudott, hogy a Steaua (amely az élvonalbeli FCSB-vel pereskedik a BEK-et nyerő egykori Steaua jogutódvitájában) a másodosztályban szerepel, jó ideje feljutási jog nélkül, éppen a kizárólag köztulajdont tükröző szervezeti formája miatt.

Dinamóból három focicsapat is van: a Szuperligában szereplő együttes magánkézben, a Red&White nevű entitás tulajdonában van, a belügyminisztériumé a harmadosztályban játszik, de Nicolae Badea üzletember is „futtat” egyet a negyedik vonalban. A másfél tucat sportágban érdekelt CS Rapid nem működtet focicsapatot, a labdarúgó-élvonalbeli Rapid magántulajdon.

Idézet
A pénz megvan. Európában Románia költi a legtöbb pénzt egy sportolóra”

– állította az interjúban Novák Károly Eduárd. Aki szerint a romániai sportban hat nagy szervezet érdekelt: az oktatási minisztérium, a sportminisztérium, a Dinamo, a Steaua, a Rapid és a Román Olimpiai és Sportbizottság (COSR). „Nincs senki, aki koordinálná őket, széttöredezettek. Ezek a szervezetek évente 250 millió eurót költenek sportolókra – a helyi és megyei önkormányzatok nélkül, amelyek ennek a felét adják” – ismertette a 2020 és 2023 között sportminiszterként tevékenykedő paralimpikon.

Novák szerint ez az összeg kilenc nyári olimpiai éremre „volt elég” idén Párizsban, miközben az állítása szerint csupán 4 millió eurót költő Moldovai Köztársaság hármat szerzett. „Gondoljanak bele, mekkora a pazarlás. Több ezer alkalmazott, akiket nem tudsz kontrollálni. A 250 millió euróból 30-40 millió marad a sportnak” – vázolta a sportoló-politikus. Kijelentette,

ha a december elsejei választások után felálló új kormány elfogadja reformterveit, négy év alatt „korrekt szintre” hozhatják fel a romániai sportot, nyolc év múlva pedig „15 sportág szolgáltathat olimpiai érmet”.

korábban írtuk

Nem áll rajthoz az utolsó versenyén, visszavonul Novák Károly Eduárd
Nem áll rajthoz az utolsó versenyén, visszavonul Novák Károly Eduárd

Három próbán indult el Párizsban, az utolsó megmérettetésen a visszalépés mellett döntött Románia egyetlen paralimpiai bajnoka.

Mint ismeretes, Romániában állandó vitatéma, szabad-e, kell-e közpénzt költeni a legnépszerűbb sport, a labdarúgás élcsapataira, amelyek nálunk is relatív nagy összegeket „mozgatnak meg”, és elvileg megtermelhetnék az önfenntartásukhoz szükséges pénzt. Bár a legjobbak között nem szerepelhetnek olyan klubok, amelyek kizárólag köztulajdonban vannak, számos labdarúgó-együttest hathatósan támogatnak főleg a helyi önkormányzatok.

Példa erre az élvonal meglepetéscsapata, a Szuperligában listavezető Kolozsvári U, amely évről évre egyre nagyobb összegeket kap „vezérszurkolójától”, Emil Boc polgármestertől és a várostól: idén 2,4 millió eurónak megfelelő közpénzt zsebelt be. Ugyanakkor a klubvezetők szerint ez csupán összköltségvetésük mintegy harmada, azon túl ugyanúgy a „piacból” élnek.

korábban írtuk

Kutakodás a fociban oktató kolozsvári egyetemisták zsebében
Kutakodás a fociban oktató kolozsvári egyetemisták zsebében

Középszerű költségvetéssel, fizetésekkel brillírozik a román focibajnokságban az idény eddigi meglepetéscsapata, a Szuperligát veretlenül vezető Kolozsvári U.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 16., szombat

Férfi kosárlabda vb-előselejtező: románveréssel jutott tovább a magyar válogatott

A magyar férfi kosárlabda-válogatott 86-66-ra legyőzte Romániát szombaton Szolnokon a világbajnoki előselejtező harmadik fordulójában, ezzel továbbjutott a csoportjából.

Férfi kosárlabda vb-előselejtező: románveréssel jutott tovább a magyar válogatott
2025. augusztus 15., péntek

Jól haladnak a kézdivásárhelyi uszoda építésével (fotókkal)

Terv szerint haladnak Kézdivásárhely modern kori története legnagyobb beruházásával, a fedett uszoda építésével, így jelen állás szerint jövőre elkészülhet a sportlétesítmény.

Jól haladnak a kézdivásárhelyi uszoda építésével (fotókkal)
2025. augusztus 13., szerda

Bejutott a Ferencváros a BL-selejtező rájátszásába

A Ferencváros bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező negyedik, utolsó fordulójába, mivel 3-0-ra nyert a bolgár PFC Ludogorec ellen a harmadik kör keddi, hazai visszavágóján.

Bejutott a Ferencváros a BL-selejtező rájátszásába
2025. augusztus 07., csütörtök

Bojkottálták a temesvári focicsapat játékosai és szurkolói az Iliescu halála miatt megtartott gyászszünetet

Bojkottálták a Temesvári Politehnica labdarúgócsapatának játékosai a Ion Iliescu egykori államfő halála miatt elrendelt egyperces gyászszünetet a csapat Mercyfalva elleni szerdai kupamérkőzésén.

Bojkottálták a temesvári focicsapat játékosai és szurkolói az Iliescu halála miatt megtartott gyászszünetet
2025. augusztus 07., csütörtök

Kosárlabda: magyar vereséget hozott a románok elleni nagyváradi világbajnoki előselejtező

A magyar férfi kosárlabda-válogatott remek kezdés után sima vereséget szenvedett szerdán a román csapattól Nagyváradon a világbajnoki előselejtezőben.

Kosárlabda: magyar vereséget hozott a románok elleni nagyváradi világbajnoki előselejtező
2025. augusztus 04., hétfő

Pászka Lóránd a Fradiból „hazatért” Csíkszeredába

Pászka Lóránd hétfőn távozott a magyar bajnoki címvédő Ferencváros labdarúgócsapatától és a román élvonal újoncához, az FK Csíkszeredához igazolt.

Pászka Lóránd a Fradiból „hazatért” Csíkszeredába
2025. augusztus 03., vasárnap

Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen

A világbajnoki pontversenyben második Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap Mogyoródon.

Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen
Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen
2025. augusztus 03., vasárnap

Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen

2025. augusztus 02., szombat

Magyar Nagydíj: meglepetésre Leclerc-é az első rajtkocka

Meglepetésre Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője szerezte meg az első rajtkockát a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.

Magyar Nagydíj: meglepetésre Leclerc-é az első rajtkocka
2025. augusztus 01., péntek

Vizes vb: Kós Hubert Európa-csúccsal világbajnok 200 méter háton

Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méteres hátúszásban a szingapúri vizes világbajnokságon pénteken.

Vizes vb: Kós Hubert Európa-csúccsal világbajnok 200 méter háton
2025. július 31., csütörtök

Európai futball: az egyik kolozsvári csapatnak sikerült, a másiknak nem

A svájci Luganó legyőzésével a Kolozsvári CFR továbbjutott a labdarúgó-Európa-liga selejtezőiben. Ugyanez nem sikerült a Konferencia-ligában a másik kolozsvári csapatnak, az Universitateának.

Európai futball: az egyik kolozsvári csapatnak sikerült, a másiknak nem