A Sanitas egészségügyi szakszervezet közel 75 000 tagja beperelte a román kormányt, követelve a közalkalmazotti bértörvény teljes körű alkalmazását az egészségügyi és szociális ellátásban dolgozók valamennyi kategóriájába tartozó Sanitas-tagokra.
Belerondíthat a sokáig szinte biztosra vett idei sztrádatermésbe a rosszra fordult időjárás, a bürokratikus pepecselés, de tény, hogy 834 kilométernyi autópálya és gyorsforgalmi út megépítését aláírt szerződés rögzíti Romániában.
December 10-étől hosszabb időre leáll a vasúti közlekedés Kolozsvár és Nagyvárad között, a nemzetközi vonatokat alternatív útvonalakra terelik – erősítette meg az MTI-nek szerdán Ada Meseşan, a Román Vasúttársaság személyszállítási részlegének szóvivője.
Újra megnyílt a forgalom az elmúlt napok rossz időjárása által érintett főutak és autópályák valamennyi szakaszán – közölte kedd délután a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR).
Újabb szakterületekre terjeszti ki együttműködését a Miskolci Egyetemmel és a Soproni Egyetemmel a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE), amely a napokban frissítette a két magyarországi intézménnyel a partnerségét.
Védelmébe vette az Europol rendőrszakszervezet azt a petei határrendészt, aki pénteken reggel lehetővé tette, hogy a korrupció miatt letöltendő szabadságvesztésre ítélt nagybányai polgrmester, Cătălin Cherecheș elszökjön az országból.
Három személy megsérült hétfőn, amikor beomlott egy dési bankfiók mennyezete – közölte a Kolozs megyei katasztrófavédelem. Az áldozatok közül kettőt a SMURD rohammentő-szolgálat szállított kórházba, a harmadik visszautasította a beutalást.
Hat megyében 24 járművet kellett kiszabadítaniuk a hó fogságából a katonai tűzoltóknak hétfő reggel.
A kedvezőtlen időjárás miatt hétfő reggel 7 órakor több Bákó, Konstanca, Brăila, Galac, Tulcea és Vaslui megyei főútszakaszon útlezárások miatt szünetelt a forgalom a rendőrség közlekedési tájékoztató központjának (Infotrafic) tájékoztatása szerint.
Leváltották Victor Ștefan Ivașcu rendőrfőbiztost, a román határrendőrség parancsnokát és három helyettese közül kettőt, amiért menedzseri tevékenységük „felületessége” lehetővé tette Cătălin Cherecheș nagybányai polgármester külföldre szökését.
A belügyi katasztrófavédelmi főosztály (DSU) arról tájékoztatott vasárnap este, hogy a rendkívül rossz időjárás 18 megye 125 településén és Bukarestben okozott károkat.
Egy fiatal nő meghalt péntek délután, miután egy markoló- és homlokrakodó gép egy trélerről rázuhant a személygépkocsira, amiben ült – közölte az Arad megyei rendőr-főkapitányság.
Nem bizonyult elegendően nagynak a Dolj megyei rendőr-főkapitányság fogdája, annyi korrupcióval gyanúsított határrendészt vettek őrizetbe szerdán a calafati határátkelőnél.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) Iaşi megyei területi részlegének ügyészei szerdán hét helyszínen tartanak házkutatásokat, többek között egy közintézmény székhelyén.
Újraválasztották Orbán Viktor kormányfőt a Fidesz elnökének szombaton a kormánypárt 30., tisztújító kongresszusán, Budapesten.
A Román Rendőrség közlekedési információs központjának (Infotrafic) szombati tájékoztatása szerint jelenleg havazik és téli körülmények között zajlik a forgalom Fehér, Bákó, Gorj, Hargita, Iaşi, Neamţ, Szilágy, Suceava és Vaslui megye több útszakaszán.
„Kopernikuszi fordulatként” jellemezte Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke szombaton Budapesten a Fidesz 30., tisztújító kongresszusán az Orbán-kormány által végrehajtott nemzetpolitikai változtatásokat.
Románia gazdasága a harmadik negyedévben erőteljesen lelassult, jobban, mint azt a piacok várták, és az elemzők pesszimistán tekintenek a jövőbeli dinamikára, de szkeptikusan szemlélik a hivatalos statisztikai adatokat is.