Fotó: Kiss Gábor
Marcel Ciolacu kormányfő egy csütörtöki sajtóbeszélgetésen kijelentette, hogy népszavazást szervezne a verespataki aranykitermelés elkezdéséről.
2024. március 07., 18:472024. március 07., 18:47
2024. március 07., 19:042024. március 07., 19:04
A miniszterelnök megerősítette, hogy a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának (ICSID) nemzetközi választottbírósága várhatóan pénteken jelenti be annak a kártérítésnek az összegét, amelyet a román államnak kell fizetnie a verespataki bányaprojekt meghiúsulása miatt.
Ugyanebben az ügyben nyilatkozott egy csütörtöki szakmai konferencián a pénzügyminiszter is. Marcel Boloş elmondta, hogy ha egy mód van rá, a kormány szintjén létrehozott tárcaközi bizottság tárgyalni fog a kártérítést igénylő kanadai vállalattal a kifizetések menetrendjéről. Ha pedig a kanadaiak elutasítják a tárgyalásokat, akkor a román állam végrehajtása következik. „Mindenesetre meg vagyok győződve arról, hogy a párbeszéd révén megtaláljuk a legjobb megoldást” – tette hozzá a tárcavezető.
Pénteken hirdetnek ítéletet a verespataki aranybányaprojekt meghiúsulása miatt Románia ellen indított perben – jelentette be csütörtökön Marcel Boloș pénzügyminiszter.
A bukaresti kormány illetékesei egyébként jó ideje kész tényként kezelik, hogy Romániát elmarasztalja a választottbíróság. Boloş csütörtökön elmondta azt is, hogy a kormány várakozásai szerint a nemzetközi választottbíróság 1 és 6,7 milliárd dollár közötti kártérítést fog megítélni a kanadaiaknak. „Az egymilliárd dollár az az összeg, amit ők befektettek annak idején a kitermelés előkészítésébe” – jegyezte meg a tárcavezető.
A pénzügyminiszter egyébként nemrég úgy vélekedett, hogy „nem anyagi jellegű” döntést is hozhat a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központja (ICSID) nemzetközi választottbíróság a verespataki arany kitermelésének ügyében a román állam és a kanadai Gabriel Resources Ltd. és a Gabriel Resources (Jersey) vállalat között zajló perben, és kötelezheti Romániát a kitermelés folytatására.
„Születhet még meglepetés, egy nem anyagi jellegű döntés. Ez azt jelenti, hogy a román államot rákényszeríthetik a kitermelés folytatására. Tartjuk magunkat a nemzetközi bíróság által meghozandó döntéshez (…) Egyértelmű, hogy ez a nem pénzügyi döntés a költségvetési ráfordítások szempontjából könnyebben végrehajtható lenne. Figyelembe lehet venni azt a tényt, hogy az aranykincsünk kitermelésére vonatkozó engedély még mindig érvényben van” – magyarázta korábban Marcel Boloş egy televíziós interjúban.
„Nem anyagi jellegű” döntést is hozhat a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központja (ICSID) nemzetközi választottbíróság a verespataki arany kitermelésének ügyében.
A mezőgazdasági életjáradék összegének megszerzése érdekében a járadékosoknak évente kérvényt kell benyújtaniuk a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökséghez (APIA).
A Sanitas szakszervezeti szövetség képviselői szerdán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszterrel és a tárca szakembereivel tárgyaltak a második deficitcsökkentő csomagba foglalt egészségügyi reformokról.
Románia elnökével reklámozott, gyors meggazdagodást ígérő hamis hirdetések terjednek a közösségi oldalakon – figyelmeztetett szerdán az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Döntő házként elutasította szerdán a szenátus a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet, amelyet még Crin Antonescu volt elnökjelölt kezdeményezésére iktattak áprilisban a parlamentben az akkori koalíciós pártok vezetői.
Feljelentette a közösségi médiában posztolt bejegyzései nyomán országos népszerűségre szert tett brassói „sztárrendőr”, Marian Godină Dan Tanását, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselőjét, miután az a külföldi munkavállalók ellen uszított.
A környezetvédelmi minisztérium előtt tüntetnek szerdán a Silva Erdészeti Szakszervezeti Szövetség tagjai, elégedetlenségüket fejezve ki a Romsilva átszervezésére irányuló tervezettel szemben.
Elsőfokú (sárga) hőségriasztást rendelt el csütörtökre az ország nyugati és déli régióra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
A részmunkaidős állások lehetőségét ajánlotta Daniel David munkaügyi miniszter az ösztöndíjak számának és összegének csökkentésére vonatkozó panaszok kapcsán egy egyeztetésen.
A rendőrség elfogott egy férfit, miután hat lövést adott le Bukarestben, egy 3. kerületi étterem teraszán. Az incidensben senki sem sérült meg. A külföldi állampolgárságú férfit a gyilkossági osztályon hallgatják ki.
Nem a választópolgárokat akarta büntetni az alkotmánybíróság a tavalyi elnökválasztás érvénytelenítésével, de úgy értékelte, hogy az egyik jelölt megsértette a játékszabályokat – jelentette ki Laura-Iuliana Scântei alkotmánybíró egy fórumon.
szóljon hozzá!