Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Hétfőtől életbe léptek az új tarifák a romániai útadórendszerben, amely időtartam tekintetében bővebb választási lehetőséget biztosít a városokon kívül közlekedő sofőrök számára.
2024. március 12., 20:032024. március 12., 20:03
Mint ismeretes, az útadó (rovinieta) az egyik olyan illeték, amelyet minden gépkocsi-tulajdonosnak ki kell fizetnie, ha a romániai közúthálózatot használja városon kívül: megyei, ország-, európai vagy gyorsforgalmi utakat, autópályákat. Március 11-én frissítették a díjszabásokat, és új időtartamokat is bevezettek, amelyekre kifizethető az illeték.
Hétnapost már nem lehet kiváltani, a következő legrövidebb időtartam tíz napra szól, 3,3 eurós áron. Nincs már három hónapra szóló útdíjfizetési lehetőség sem, lehet viszont egy (30 napra) vagy két hónapra (60 napra), 5,3, illetve 8,4 euróért. Ennél hosszabb időszakra az autótulajdonosok már csak éves útadót fizethetnek, amelynek díja nem változott: 28 euró, azaz most 139,16 lej személygépkocsik számára. Amint az útügyi hatóságok által közölt táblázatból kiderül, a legnagyobb útadót a 12 tonnásnál nagyobb teherautók után kell fizetni: egy évre 1210 eurót.
Fotó: DRDP – Útügyi hatóság
Mint ismeretes, Romániában rögzített kamerákkal is ellenőrzik az útadó kifizetését a közutakon. A szabálysértés 250–500 lej közötti pénzbírsággal büntethető, teherautók esetében az összeg a 4500 lejt is elérheti. A vétkes autótulajdonost legtöbb négy hónapon belül értesíteniük kell a hatóságoknak a szabálysértésről, ellenkező esetben elévül a bírság. A szabálysértés és az értesítés között eltelt időszakban a tulajdonos csupán egyszer büntethető. Az útadó megléte ellenőrizhető, kifizethető a közútkezelő hatóság honlapján.
Az egyre megfizethetetlenebb kolozsvári lakások hozama a legalacsonyabb az országban a nagyvárosok között, jelenleg Temesvár vagy Nagyvárad sokkal jobb hosszú távú befektetési alternatíva – állítják ingatlanpiaci szakértők.
A GDP 9 százalékát meghaladó tavalyi költségvetési hiány lefaragása érdekében meghozandó megszorító intézkedések az állami hatóságokat sem kerülik el.
Nem az eredeti formájában fogadják el a magánnyugdíjak kifizetéséről szóló törvénytervezetet, miután az heves vitákat váltott ki a társadalomban és politikai körökben – értesült az Economica.net.
A kötelezettségvállalások betartása és a döntések következetessége az egyetlen módja annak, hogy Románia hosszú távon visszanyerje hitelességét és kiszámíthatóságát – jelentette ki Ilie Bolojan kormányfő.
Durván beszólt Ilie Bolojan miniszterelnöknek Daniel Zamfir, a Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátusi frakcióvezetője, aki szerint vannak más lehetőségek is az óriásira dagadt költségvetési hiány visszaszorítására, mint a kormányfő által bejelentettek.
A gazdasági adatok az év folyamán romlottak, mert Románia költségvetése egy 2,5 százalékos hipotetikus növekedésen alapul, amelyet nem fog elérni, de a recesszió elkerülhető – jelentette ki Radu Burnete elnöki tanácsadó szombaton este az Antena 3 hírcsatornának.
Nincs más megoldás a 9 százalékos költségvetési hiány leszorítását célzó gazdasági megszorító intézkedések helyett – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök egy vas&a
Románia fizetésképtelenné válhat, ha a kormány nem csökkenti gyorsan az elmúlt évek túlzott kiadásait – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök egy, a Bloombergnek adott interjúban.
A Fitch nemzetközi hitelminősítő pénteken megerősítette Románia szuverén minősítését BBB-/ F3 szinten a hosszú és rövid lejáratú devizahitelek tekintetében, de negatív kilátásokat jelez, közölte a pénzügyminisztérium.
Egyértelmű fölényben volt a közalkalmazotti átlagfizetés az országos átlagkeresethez képest az elmúlt tíz évben, ráadásul a bérkülönbség a 2015-ben jegyzett 600 lejről mára 1500 lejre nőtt az állami szektorban dolgozók javára.
szóljon hozzá!