Jogerősen hat év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a legfelsőbb bíróság Elena Udrea volt idegenforgalmi és fejlesztési minisztert a Bute-gála néven elhíresült ügyben vesztegetés elfogadása és hivatali visszaélés miatt.
Június 11-ére tűzte ki az ítélethirdetést a Bihar megyei Törvényszék Kiss Sándor volt Bihar megyei tanácselnök, megyei RMDSZ-elnök és társai korrupciós ügyében, miután csütörtökön az utolsó tárgyalást tartották az ügyben.
Puskás Bálint volt alkotmánybíró szerint Klaus Johannist akár fel is lehet függeszteni tisztségéből, miután a taláros testület úgy ítélte meg, hogy nem tartotta be az alkotmányos előírásokat, amikor nem váltotta le tisztségéből Laura Kövesi DNA-főügyészt.
A romániai hatalmi ágak közötti alkotmányos konfliktust állapított meg a bukaresti taláros testület azzal kapcsolatban, hogy Klaus Johannis államfő elutasította a kormánynak a DNA főügyésze leváltását célzó javaslatát.
A budapesti Fővárosi Törvényszék felfüggesztette a Magyar Sí Szövetség elnökének választott Miklós Edit bejegyzési kérelmét. Miklós Edit szerint a pereskedés komoly fennakadást jelent a szövetség életében.
Elkezdődött a Váta Lóránd kontra Transindex sajtóper: a kolozsvári színművész 50 ezer euró kártérítést kér, miután a portál szexuális zaklatóként állította be.
Elrendelte a felperes által javasolt magyarországi tanúk kihallgatását a bukaresti táblabíróság pénteken abban az erkölcsi kártérítési perben, amelyet Tőkés László EP-képviselő indított.
A bukaresti legfelsőbb bíróság első fokon felmentette pénteken Toni Greblă volt alkotmánybírót és szenátort, akit egyebek mellett befolyással való üzérkedéssel vádolt meg a korrupcióellenes ügyészség.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) ügyészei három év börtönbüntetés kiszabását kérték kedden a legfelsőbb bíróságon Călin Popescu-Tăriceanura abban az ügyben, amelyben hamis tanúzással és bűnpártolással vádolják.
Darák Péter szerint új problémákat vetett fel a levélszavazás, a konstrukciót át kell gondolni, és az ügyben bírósági kollégiumi értekezletet hív össze.
Másodfokon is letárgyalta csütörtökön az Európai Unió luxembourgi bírósága a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által indított régiós európai polgári kezdeményezéssel kapcsolatos pert. Júliusig nem várható ítélethirdetés.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) szerdán gondatlanságból elkövetett emberölés miatt emelt vádat Gabriel Oprea volt belügyminiszter, volt miniszterelnök-helyettes ellen.
A kilencfős román alkotmánybíróság négy tagja úgy ítélte meg, hogy nem ütközik alaptörvénybe a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium megalapításáról rendelkező törvény.
Bepanaszolta az alkotmánybíróságnál a bukaresti szociálliberális kormány hétfőn Klaus Johannist, amiért a jobboldali államfő megtagadta Laura Codruța Kövesi korrupcióellenes (DNA) főügyész leváltását.
Vádalku keretében két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a Maros megyei törvényszék Liviu Marian Matei sebészt, a Marosvásárhelyi Sürgősségi Szív-érrendszeri és Transzplantációs Intézet (IUBCvT) orvosát vesztegetés elfogadása miatt.
Terrorista gyilkossági kísérlet vádjában bűnösnek találta és 20 év börtönre ítélte Salah Abdeslamot és társát, Soufien Ayarit hétfőn az illetékes brüsszeli bíróság.
Közel másfél évtized telt el azóta, hogy Traian Băsescu államfő kezdeményezésére a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSM) 2005-ben a nemzetbiztonsági kockázatok közé sorolta a korrupciót.
A testi épség elleni, a vagyon elleni vagy korrupciós bűncselekményeket nem lehet nemzetbiztonsági fenyegetésnek minősíteni – szögezte le a román alkotmánybíróság egy február 28-i határozatának csütörtökön közzétett indoklásában.