Váta Lóránd 50 ezer eurós kártérítést kér (archív felvétel)
Fotó: Facebook/Váta Lóránd
Elkezdődött a Váta Lóránd kontra Transindex sajtóper: a kolozsvári színművész 50 ezer euró kártérítést kér, miután a portál szexuális zaklatóként állította be.
2018. május 22., 18:102018. május 22., 18:10
Lezajlott az első tárgyalás abban a sajtóperben, amelyet Váta Lóránd, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze által a Transindex portál kiadója és volt főszerkesztője ellen benyújtott kereset nyomán indítottak. Váta becsületsértés és rágalmazás miatt, a Transindexen tavaly októberben megjelent két cikk nyomán perelte be a portált kiadó Média Index Egyesületet, a csíkszeredai Média Net Kft.-t, illetve Kulcsár Árpád volt főszerkesztőt, aki az eset következtében mondott le tisztségéről. A színművész 50 ezer euró erkölcsi kártérítést követel – írja a Maszol.ro portál.
Az első tárgyalást hétfőn tartották a Kolozs megyei törvényszéken, ezen Váta Lóránd és Kulcsár Árpád is ismertette álláspontját, június 25-én pedig a tanúk meghallgatása következik. Váta kedden a Maszolnak azt nyilatkozta:
A portál megkereste Kulcsárt is, aki ügyvéde tanácsára nem kívánt nyilatkozni az ügyben.
A Transindexen az akkoriban világszerte és Magyarországon is egyre nagyobb hullámokat keltő #MeToo mozgalom hevében jelent meg a két cikk, amelyekben szexuális zaklatóként állították be Váta Lórándot úgy, hogy neki nem adtak lehetőséget a megszólalásra ugyanabban a formában. Váta már akkor cáfolta a cikk alá írt Facebook-hozzászólásban az ellene felhozott vádakat, amelyeket rágalomnak, személye nyilvános lejáratásának, magánélete kiteregetésének és a nyilvánosság előtti meghurcolásnak tartott, és közölte, hogy jogi lépéseket fog tenni.
A két írás körül egyébként több furcsaság is felmerült: az első cikk megjelenése után nem sokkal néhány órára eltűnt a portál címoldaláról, a másodiknál pedig először nem szerepelt szerző, majd „szerk.”-ként írták alá. Az ügy komoly indulatokat kavart a közösségi médiában és a Transindex kommentfelületén, végül Kulcsár Árpád – aki az első cikket jegyezte – novemberben lemondott főszerkesztői tisztségéről. Írásában Kulcsár elismerte, hogy több hibát is elkövettek, ugyanakkor továbbra is kitartott amellett, hogy az erdélyi magyar médiában „tabukat kell döntögetni”. Kulcsár az eset óta szerkesztőként dolgozik a Transindexnél.
Közönségtalálkozón vesz részt a kincses városban a világűrt nemrég megjárt Kapu Tibor. A magyar űrhajóssal szelfit is készíthet a Kolozsvári Magyar Napok közönsége.
Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított három személyt vizsgálnak a Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálat (DIICOT) Szatmár megyei nyomozói, két gyanúsított 30 napos előzetes letartóztatását rendelte el a bíróság.
Év végéig elkészül a súlyos égési sérülteket kezelő temesvári kórház, jövő év tavaszán pedig használatba adják a Marosvásárhelyen épülő, hasonló jellegű kórházat is – jelentette ki pénteken Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
Az építőmunkások hibájának következtében beton került a Feleki patakba Szeben megyében a Nagyszeben és Fogaras közötti leendő autópálya építőtelepéről, ami szennyezést okozott és halakat pusztított el.
Barabási Albert László szerint, ha Leonardo da Vinci ma élne, minden bizonnyal a hálózatok ábrázolásával foglalkozna. A csíki származású világhírű hálózatkutató a Kolozsvári Magyar Napok keretében pénteken tartott előadást.
A béke nem csupán a háborúk elkerüléséről szól, hanem arról is, hogy a nemzeti közösségek a saját nyelvükön, saját kultúrájukban élhessenek szülőföldjükön.
Zivataros lesz az időjárás pénteken szinte az egész országban – figyelmeztetett az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
A Fehér megyei Kudzsiron működő fegyvergyárban történt tűzesetet nem a vállalat alkalmazottai, hanem egy szomszéd jelentette a 112-es segélyhívó számon, és a segélyhívó diszpécserei azt hitték, hogy tréfáról van szó – árulta el a gazdasági miniszter.
Országos sztrájkra készülnek szeptember 8-án a helyi önkormányzatok alkalmazottait tömörítő szakszervezetek, mivel elégedetlenek a kormány által kilátásba helyezett leépítésekkel és forrásmegvonásokkal.
Végre konkrét előrelépés történt a Brassó tágabb agglomerációs övezetét, így Háromszéket is kiszolgáló, a vidombáki nemzetközi reptértől a Cenk alatti városon át egészen Sepsiszentgyörgyig „zakatoló” helyiérdekű vasút ügyében.
szóljon hozzá!