Felfüggesztette Miklós Edit bejegyzését a budapesti törvényszék

•  Fotó: Mohai Balázs/MTI

Fotó: Mohai Balázs/MTI

A budapesti Fővárosi Törvényszék felfüggesztette a Magyar Sí Szövetség elnökének választott Miklós Edit bejegyzési kérelmét. Miklós Edit szerint a pereskedés komoly fennakadást jelent a szövetség életében.

MTI

2018. május 29., 12:572018. május 29., 12:57

2018. május 29., 13:022018. május 29., 13:02

„A Törvényszék mindaddig nem határoz az álközgyűlés döntéseinek bejegyzéséről, illetve feltehető elutasításáról, ameddig a Magyar Sí Szövetség által benyújtott törvényességi felügyeleti kérelmeket jogerősen nem bírálja el” – írta az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében Bajai András korábbi elnök, aki szerint ez a peres eljárás várhatóan több hónapot vesz igénybe. A sportvezető arról is beszámolt, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöksége – a jogi- és etikai bizottságának javaslatára – már korábban határozott arról, hogy mindaddig, ameddig a Fővárosi Törvényszék nyilvántartásába mást jogerősen nem jegyez be, addig őt tekinti a Magyar Sí Szövetség elnökének.

„Bajai ügyvédje indítványozta a törvényességi felügyeleti eljárást. Tudomásom szerint többször beadta ugyanazt a kérelmet, gondolom, a célja ezzel csak az, hogy mindenki, főként a sportolók megelégeljék ezt az akár hónapokig is eltartó időhúzást és velem egyetemben abbahagyják szeretett sportágukat. Más elképzelésem nincs, miért nem tudják elfogadni hogy a közgyűlésen a tagság engem választott elnöknek” – reagált az MTI megkeresésére Miklós Edit, aki áprilisban bejelentette visszavonulását, majd elnöknek választották.

korábban írtuk

Miklós Editet választották síszövetségi elnöknek, a régi elnök szerint jogszerűtlenül
Miklós Editet választották síszövetségi elnöknek, a régi elnök szerint jogszerűtlenül

Visszahívták a teljes elnökséget, majd az olimpiai hetedik Miklós Editet, a héten visszavonult alpesi sízőt választották meg elnöknek vasárnap a Magyar Sí Szövetség rendkívüli tisztújító közgyűlésén.

A négy éve olimpiai hetedik helyezett lesikló hangsúlyozta, szándékosan magyarázzák úgy, mintha a bíróságnak a felfüggesztő határozata bármilyen döntés lenne.

„A bíróságnak a felfüggesztő határozata azt mondja, hogy valaki akadékoskodik, valaki törvényességi felügyeleti eljárást indított, annak a lezárultát követően fogja elintézni a bejegyzést. Ez önmagában nem lesz akadálya a megválasztásom bírósági nyilvántartásba vételének” – írta a csíkszeredai születésű síző. „Aki minimális tájékozottsággal rendelkezik ebben az ügyben, az pontosan tudja, hogy ez a felfüggesztés nem azt jelenti, hogy nem én vagyok az elnök, hanem azt jelenti, hogy indítottak egy másik olyan eljárást, amit le kell zárni ahhoz, hogy az után engem be is jegyezzenek a bíróságon” – tette hozzá Miklós Edit.

Miklós Edit azt is kifejtette, hogy a pereskedés komoly fennakadásokat okoz a szövetség életében, ugyanis Bajai nem adta át a szövetség iratanyagát és felügyeleti eljárást indított. Emiatt a szervezet nem tud mérlegelfogadó közgyűlést tartani, vagyis késik az állami támogatások elszámolása. Ebből fakadóan késni fog a következő szezonra való felkészülés, ami hatalmas hátrányt jelent a sportolóknak, hiszen a következő idényben felnőtt és ifjúsági világbajnokság is lesz a sísport minden szakágában.

„Az eddig velünk dolgozó külföldi edzők is bizonytalanságban vannak, az utolsó hónapokra nem kapták meg a fizetésüket, pedig a szövetség bankszámláján volt pénz, amikor Bajai András magához vonta a bankszámlát. A hosszú évek alatt felépített magyar sísport presztízsét gyakorlatilag három hónap alatt lerombolták” – írta zárásként Miklós Edit. Bajai Andrást tavaly novemberben választották elnöknek, majd februárban arról számolt be, hogy a szervezet törvénytelenül működik. Áprilisban Miklós Edit visszavonult, három nappal később pedig őt választották elnöknek, Bajai szerint azt a közgyűlést több okból is törvénytelenül hívták össze.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 25., vasárnap

Vízilabda: ki-ki meccsen dönti el a bajnoki cím sorsát a Nagyváradi VSK és a Steaua

Egyenlített a Nagyváradi VSK a román vízilabda-bajnokság döntőjében a címvédő Steaua ellen, így a bajnoki cím sorsa a május 31-ei ötödik mérkőzésen dől el.

Vízilabda: ki-ki meccsen dönti el a bajnoki cím sorsát a Nagyváradi VSK és a Steaua
2025. május 22., csütörtök

Három vb-rendezési pályázatot nyújtott be a jégkorongszövetség

A 2026-os női, illetve férfi korosztályos világbajnokságok közül háromra nyújtott be rendezési pályázatot a Román Jégkorongszövetség (FRHG) bukaresti, illetve székelyföldi helyszínekkel.

Három vb-rendezési pályázatot nyújtott be a jégkorongszövetség
2025. május 22., csütörtök

Diószegi László: két út áll a Sepsi OSK előtt

Sok játékosban csalódott Diószegi László, a román labdarúgó élvonaltól búcsúzó Sepsi OSK elnöke.

Diószegi László: két út áll a Sepsi OSK előtt
2025. május 20., kedd

Bajnok lett az Erdélyből áttelepült úszó, de még nem képviselheti Magyarországot az Eb-n

Egy-egy arany- és ezüstérmet nyert a magyar utánpótláskorú úszók országos bajnokságán az Erdélyből áttelepült Nagy Nándor, de júniusban még nem képviselheti Magyarországot a korosztályos Euróba-bajnokságon.

Bajnok lett az Erdélyből áttelepült úszó, de még nem képviselheti Magyarországot az Eb-n
2025. május 20., kedd

Újoncok a magyar labdarúgó-válogatott keretében

Az egyformán újonc Csongvai Áron és Vitális Milán is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott keretébe, amely a júniusi barátságos mérkőzésekre készül.

Újoncok a magyar labdarúgó-válogatott keretében
2025. május 19., hétfő

Elköszönt a nemzeti csapattól Gulácsi Péter, a magyar válogatott kapusa

Hétfő délben bejelentette visszavonulását a magyar labdarúgó-válogatottból Gulácsi Péter, a nemzeti csapat elsőszámú kapusa. A 35 éves hálóőr a legutóbbi a közösségi oldalára feltöltött videóban jelentette be döntését.

Elköszönt a nemzeti csapattól Gulácsi Péter, a magyar válogatott kapusa
2025. május 19., hétfő

Diószegi László a Sepsi OSK kiesése után: a csapat nem volt méltó a szurkolótáborához

Vasárnapi vereségével a Sepsi OSK búcsúzott a román labdarúgó-bajnokság élvonalától, nyolc évvel azután, hogy – a nulláról építkezve – feljutott a legjobbak közé, s ez idő alatt két-két Román Kupa-, illetve Szuperkupa-győzelmet aratott.

Diószegi László a Sepsi OSK kiesése után: a csapat nem volt méltó a szurkolótáborához
2025. május 17., szombat

Dúsgazdag sportolók: Ronaldo tovább hizlalta bevételeit, nincs nő a top 50-ben

Cristiano Ronaldo portugál futballsztár harmadik egymást követő évben, és pályafutása során ötödik alkalommal vezeti a világ legjobban fizetett sportolóinak Forbes-listáját. A top 50-ben nincs nő.

Dúsgazdag sportolók: Ronaldo tovább hizlalta bevételeit, nincs nő a top 50-ben
2025. május 12., hétfő

Kovács István vezeti az idei BL-döntőt

A nagykárolyi Kovács Istvánra bízták az idei Bajnokok Ligája döntőjének vezetését – jelentette be hivatalos felületein a Román Labdarúgó-szövetség. Kovácsnak négy éven belül ez lesz a harmadik európai kupadöntője.

Kovács István vezeti az idei BL-döntőt
Kovács István vezeti az idei BL-döntőt
2025. május 12., hétfő

Kovács István vezeti az idei BL-döntőt

2025. május 11., vasárnap

Vízilabda: döntőbe jutott a Nagyváradi VSK a román bajnokságban

Másodszor is legyőzte a Nagyváradi VSK a bukaresti Dinamo együttesét a román vízilabda-bajnokság elődöntőjében, ezzel bejutott a Szuperliga fináléjába. A bajnoki döntőben a címvédő Steaua ellen küzdenek meg Vancsik Leventéék a vízilabda-trófeáért.

Vízilabda: döntőbe jutott a Nagyváradi VSK a román bajnokságban