Augustin Zegrean, az alkotmánybíróság korábbi elnöke szerint a taláros testület nem utasíthatja Klaus Johannis államfőt, hogy váltsa le a tisztségéből az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyészét, Laura Codruţa Kövesit a kormány panasza nyomán.
A Maros megyei törvényszék április 24-re tűzte ki az első tárgyalást a marosvásárhelyi utcanévtáblaperben, amelyet Lucian Goga indított. A kormánymegbízott jogilag aggályosnak tartja a román mellett a magyar feliratok kihelyezését szorgalmazó két önkormányzati határozatot.
Sérti az alaptörvényt az a határozat, amellyel a bukaresti parlament különbizottságot alakított a kormányőrség (SPP) igazgatója, Lucian Pahonțu tábornok tevékenységének kivizsgálására – állapította meg kedden az alkotmánybíróság.
Megbírságolták a Kovászna megyei tanácselnököt, amiért nem ültetett gyakorlatba egy jogerős bírósági ítéletet, amely arra kötelezi, hogy függessze ki a Palat administrativ „helyes magyar fordítását”.
Szándékosan hátráltatja az 1990-es bányászjárás perét a bíróság Miron Cozma, az ügy egyik fő vádlottja szerint.
Másodszor is elfogadta a bukaresti szenátus hétfőn az igazságszolgáltatás átszervezéséről szóló, tavaly decemberben már megszavazott törvénycsomagot, miután a szociálliberális kormánytöbbség átfogalmazta az alkotmánybíróság által kifogásolt cikkelyeket.
Két év és nyolc hónap letöltendő börtönbüntetéssel sújtotta pénteki alapfokú ítéletében a befolyással üzérkedéssel vádolt Horváth Annát, Kolozsvár volt alpolgármesterét a Kolozs megyei táblabíróság. Az RMDSZ-es politikus a „szekusállamot” okolja.
Péntekre halasztotta az ítélethirdetést a befolyással üzérkedéssel vádolt Horváth Annának, Kolozsvár volt alpolgármesterének perében csütörtökön a Kolozs megyei táblabíróság.
Első ízben hallgatta meg a legfelsőbb bíróság Liviu Dragnea PSD-elnököt abban az ügyben, amelyben hivatali vissszaélésre való felbujtással vádolják.
A marosvásárhelyi római katolikus gimnázium újraalapításáról szóló törvény alkotmánybírósági elutasítása kiváló apropó.
Helybenhagyta a bukaresti alkotmánybíróság a román ellenzéki pártok által a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium újraalapításáról rendelkező törvény elleni óvást. A talárosok szerint a jogszabály ellentmond a helyi autonómia alkotmányos elvének.
A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) kedvezőtlen véleményezése ellenére sem tett le arról Tudorel Toader igazságügy-miniszter, hogy elmozdíttassa tisztségéből Laura Codruţa Kövesit, az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyészét.
Mihai Lucan állami egészségügyi intézményekben gyakorolhatja orvosi szakmáját – döntött pénteken a bukaresti táblabíróság. A döntés jogerős.
Az igazságszolgáltató szervek megtévesztése, hamis tanúzás és folytatólagosan elkövetett hivatali visszaélés miatt vádat emelt az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) pénteken Tomis (Konstanca) érseke, Teodosie Petrescu ellen.
Még mindig nem tudták maradéktalanul birtokba venni a visszaszolgáltatott árkosi Szentkereszty-kastélyt a tulajdonosok, holott a jogerős ítéletnek 2015-ben végrehajtó szerzett érvényt. Kincses Előd ügyvéd, az örökös Jankovich-Bésán család megbízottja számolt be a fejleményekről.
Március 22-ére tűzte ki az ítélethirdetést a bírónő Horváth Anna, Kolozsvár volt alpolgármestere perében. Az RMDSZ-es politikus csütörtökön leszögezte: nem vállalna közmunkát.
Elhalasztotta a román alkotmánybíróság a döntést a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium újraalapításáról szóló törvény ellen beterjesztett ellenzéki óvás ügyében.
Alaptörvénybe ütközőnek ítélte az alkotmánybíróság azt a törvényt, amelynek értelmében a parlamenti képviselők és szenátorok, a miniszterek, a polgármesterek, a prefektusok és a megyeitanács-elnökök egyéni vállalkozókként kereskedelmi tevékenységet folytathatnak.