Kiállta az előzetes alkotmányossági kontroll próbáját Romániában az a törvénytervezet, amely megtiltja, hogy a nemzeti kisebbségek arányát megváltoztató módon módosítsák a megyék, városok és községek közigazgatási határait.
Az alkotmánybíróságnál panaszolta be a legfelsőbb bíróságot Viorica Dancila kormányfő kedden egy olyan jogvitában, amely többek között a bukaresti kormányt háttérből irányító Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök bírósági ügyének kimenetelét is befolyásolhatja.
Jogerősen öt év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla kedden egy román férfit, aki szintetikus kannabinoidot próbált Magyarországra csempészni Nagylaknál 2016-ban.
Elismerte a román alkotmánybíróság az azonos nemű párok jogát a „családi élethez”. A testület egy korábban hozott határozatának indoklásában fejtette ki álláspontját a homoszexuális párok jogairól, amelyet pénteken ismertetett a bukaresti sajtó.
Az alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította a román alkotmánybíróság kedden az alternatív büntetés-végrehajtási formákról elfogadott törvényt, amelyet Klaus Johannis államfő támadott meg a testületnél.
Elutasította a román alkotmánybíróság szerdán azt a panaszt, amelyet a jobboldali Klaus Johannis államfő augusztus elején emelt a bukaresti szociálliberális kormányt vezető Viorica Dăncilă miniszterelnök ellen.
Az alkotmánybíróságnál emelt panaszt Klaus Johannis államfő pénteken Viorica Dăncilă miniszterelnök ellen, amiért önhatalmúlag Paul Stănescu miniszterelnök-helyettesre bízta a kormány vezetését a jövő héten esedékes egyhetes szabadsága idejére.
Tudorel Toader igazságügyi miniszter kezdeményezni fogja, hogy a kormány fogadjon el egy sürgősségi rendeletet, amelynek alapján azok, akiket titkos protokollumok vagy törvénytelen lehallgatások alapján „igazságtalanul ítéltek el”, kérhessék az ítéletek felülvizsgálatát.
Első fokon érvénytelenítette a marosvásárhelyi közigazgatási bíróság a marosvásárhelyi önkormányzat két határozatát, amelyek a többnyelvű utcanévtáblák kihelyezésére vonatkoztak.
A román hatóságok nem tagadhatják meg a szabad mozgás és tartózkodás jogát egy uniós polgár azonos nemű házastársától – közölte Valer Dorneanu, a román alkotmánybíróság elnöke, a taláros testület kétéves halogatás után szerdán meghozott döntését ismertetve.
Helyt adott az alkotmánybíróság Klaus Johannis államfő, valamint az ellenzéki pártok óvásának, amelyet a Független Fejlesztési és Beruházási Alap (FSDI) létrehozásáról szóló törvény ellen nyújtottak be.
A romániai magyar közösség elleni újabb támadásként értékeli az RMDSZ azt, hogy a jobbközép ellenzéki pártok ötven törvényhozója alkotmányossági óvást emelt a kisebbségi anyanyelvhasználatot is szabályozó közigazgatási törvénykönyv ellen.
Megtámadta az alkotmánybíróságon a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Népi Mozgalom Párt (PMP) a bukaresti képviselőház által hétfőn elfogadott közigazgatási törvénykönyvet.
Bármekkorát is csalódtak, akik abban bíztak, hogy Laura Codruţa Kövesi megőrizheti pozícióját, Klaus Johannisnak nem volt más választása, mint az alkotmánybíróság határozatát végrehajtva leváltani tisztségéből a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vezetőjét.
Nemzetközi bíróságokhoz fordulnak Bánffy Dániel volt magyar földművelésügyi miniszter örökösei amiatt, hogy a román állam újból államosította a magyar nemesi család 9300 hektárnyi erdejét Maros megyében – közölte a család szombaton.
Visszakerült a román állam tulajdonába több mint 9300 hektárnyi erdő Ratosnya, Gödemesterháza és Palotailva környékén, amelyet 2007-ben visszaszolgáltattak gróf Bánffy Dániel örököseinek. A Giurgiu megyei törvényszék által hozott ítélet jogerős.
Koncepciós eljárás áldozatának tekinti az alapfokon felmentett Mezei János volt gyergyószentmiklósi polgármestert Biró Zsolt.
A Brassói megyei Feketehalom börtönébe szállították a legfelsőbb bíróság által szerdán jogerősen 5-5 év börtönbüntetésre ítélt Beke István Attilát és Szőcs Zoltánt az Agerpres hírügynökség értesülése szerint.