Fotó: Pinti Attila
Teljesen fölöslegesnek bizonyult a lakott területekre bejáró medvék áthelyezése a román környezetvédelmi miniszter szerint, aki úgy véli, hogy a „problémás”, kukázó nagyvadak esetében az egyetlen járható út az elaltatás.
2023. november 30., 08:002023. november 30., 08:00
2023. november 30., 13:422023. november 30., 13:42
Mircea Fechet a Prima Tv-nek adott interjúban rámutatott, hogy ma már léteznek törvényes eszközök, amelyek lehetővé teszik a településeken garázdálkodó ragadozókkal szembeni hatósági fellépést. Szerinte három évvel a román kormánynak a beavatkozást szabályozó sürgősségi rendeletének az elfogadását követően le lehet vonni a megfelelő következtetéseket.
„A polgármesterek, szakemberek által elmondottak alapján egy problémás medve problémás marad, visszaesővé válik, és további gondokat okoz a környéken. Éppen ezért úgy vélem, hogy ezeknek a példányoknak az áthelyezése nem jelent mást, mint hogy egyik közösségből a másikba költöztetjük a problémát, függetlenül attól, hogy a megye más vidékére vagy a hegy túloldalára szállítjuk el a medvét” – állapította meg a tárcavezető.
Fotó: Veres Nándor
A környezetvédelmi miniszter ismertetése szerint arra utasította munkatársait, olyan értelemben módosítsák a sürgősségi kormányrendeletet, hogy azokat a medvéket, amelyek egy bizonyos időintervallumon belül újabb és újabb károkat okoznak a településen, akkor altassák el őket. „Tudom, hogy ez kemény intézkedés, ám ha a medvepopuláció kezeléséről, a kilövésükről vagy elaltatásukról beszélünk, akkor a problémás egyedekkel kell kezdeni” – húzta alá Fechet.
Megkérdezték a zöldtárca vezetőjétől, mi a véleménye a parlament napirendjén szereplő, a beavatkozási kvóták megemelését célzó törvénytervezetről. „Legyen szó 500 vagy 700 példány kilövéséről, véleményem szerint mindenképpen a problémás, az útszéli, kolduló, kukázó medvékkel kell kezdenünk, de mindenekelőtt azokkal, amelyek háztáji gazdaságokra támadnak” – jelentette ki a Prima Tv-ben Mircea Fechet.
Elfogadta a bukaresti szenátus hétfőn az RMDSZ által kezdeményezett törvénytervezetet, amely a medvevadászatot újraengedélyezve megelőzési és beavatkozási kvótákat ír elő a romániai állományra – közölte az alakulat sajtószolgálata.
A bukaresti szenátus november elején elfogadta az RMDSZ által kidolgozott törvénytervezetet, amely a medvevadászatot újraengedélyezve megelőzési és beavatkozási kvótákat ír elő az állományra. A Tánczos Barna volt környezetvédelmi miniszter által benyújtott jogszabálytervezet ismét lehetővé tenné a vadászatot: 426 medve kilövését megelőzési, 55-ét beavatkozási céllal engedélyezi. Az előterjesztést – amely az azonnali beavatkozásról szóló sürgősségi kormányrendeletet és a vadászati törvényt egészíti ki – még a képviselőháznak is jóvá kell hagynia.
Romániában 2016-ben tiltották be a medvevadászatot, jelenleg csak beavatkozási céllal lehet kilőni a védett ragadozót, akkor, ha emberéletet veszélyeztet. A szaktárca által korábban ismertetett felmérés szerint az országban 7500 és 8100 között lehet a vadon élő barnamedvék száma. A vadásztársaságok jelentései szerint az állatok egyre gyakrabban tűnnek fel olyan térségekben is, amelyek nem számítanak optimális élőhelyüknek. Mint arról beszámoltunk, a közelmúltban több kalotaszegi településen, a többi között a Kolozsvártól 15 kilométerre található Méra utcáin is láttak medvét, ugyanakkor Tordaszentlászló környékén háziállatokat pusztított el a ragadozó.
Újabb régiókat vesz birtokba a túlszaporodott medveállomány Erdélyben, kalotaszegi falvak környékén is láttak már ragadozót. Magyarfenes egyik állattartó gazdája a Krónikának elmondta, a környezetvédelmi hatóság nem hajlandó megtéríteni a vadkárt.
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek – jelentette hétfőn a bukaresti sajtó az érintett szakszervezet vezetőjét idézve.
Évente több mint ötszáz román állampolgár esik az emberkereskedelem áldozatául, és ezek mintegy fele gyermek vagy ifjúkorú – közölte Marcel Ciolacu.
A jelek szerint nem szívesen adna át Románia Patriot rakétarendszert Ukrajnának, ahogy azt Kijev kérte: sem Marcel Ciolacu miniszterelnök, a PSD elnöke, sem a szenátus elnöke nem állt ki egyértelműen az ügy mellett.
Az Egyesült Államok romániai nagykövetének becsléseihez képest hamarabb látja a román állampolgárokkal szembeni amerikai vízumkötelezettség feloldását Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Nem zárja ki a kormányátalakítás lehetőségét a június 9-én esedékes európai parlamenti és önkormányzati választások után Marcel CIolacu miniszterelnök.
A betegek ápolása és gyógyulása nagymértékben az orvosi asszisztenseken múlik – fogalmazott az egészségügyi miniszter.
Hétfőn kezdődik a másodikosok, negyedikesek és hatodikosok országos képességfelmérő vizsgája.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el vasárnap az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország hat dél-romániai megyéjében.
Több mint 1,3 tonnányi halat és halkészítményt vontak ki Romániában forgalomból, mert az élelmiszerek nem feleltek meg a hatályos szabályoknak – közölte honlapján az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Az április 30. és május 9. közötti héten a román rendőrök és schengeni partnereik feltartóztattak 880 személyt, illetve lefoglaltak 78 járművet és 39 okmányt, amelyekre a Schengeni Információs Rendszer (SIS) figyelmeztető jelzése volt érvényben.
2 hozzászólás