Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Az alpáriságnál több kell

2018. augusztus 02., 21:572018. augusztus 03., 13:40

2018. augusztus 02., 21:572018. augusztus 03., 13:40

Ha nem az állami hatóságok inkompetenciájáról és mélységes átpolitizáltságáról, továbbá a romániai társadalom súlyos erkölcsi válságáról szólna, a fungáló bukaresti hatalom ellen egyedi rendszámtáblával tiltakozó román férfi esetén akár jót is szórakozhatnánk.

Derültségre azonban semmi ok. Éspedig. Teljesen nyilvánvaló, hogy a román belügyminisztérium munkatársai hibát hibára halmoztak a kormányzó Szociáldemokrata Pártot (PSD) gépkocsija felhasználásával gyalázó svédországi vendégmunkás ügyében. Már az országba való belépéskor fel kellett volna szólítaniuk a határőröknek, hogy távolítsa el a személyre szabott rendszámtáblát, hiszen közerkölcsöt sért és alkalmas mások megbotránkoztatására – és itt elsősorban nem a Liviu Dragnea vezette alakulat szimpatizánsaira, hanem valamennyi polgárra gondolunk.

A közlekedésrendészetnek két hét, valamint a PSD-ellenes járművezető többszöri igazoltatása kellett ahhoz, hogy végül radikális döntést hozva bevonja az ország-világ előtt ismertté vált rendszámtáblát. Vele együtt a sofőr jogosítványát, ami jogellenes, hiszen a svéd hatóságok által forgalomba íratott rendszámtábla formailag és jogilag megfelel az előírásoknak Európa országaiban, egyedül Romániában kifogásolható, de már más szempontok alapján.

A román rendőrség ott is téved, amikor a közúti közlekedésről szóló Bécsi egyezményre hivatkozva állítja: rendszámot vagy számjegyből, vagy számjegyekből és betűkből kell összeállítani. Nos ez belga kezdeményezésre már rég nincs így, a nyugat-európai ország javaslatára az egyezményt módosították, ezáltal ott „HAHAHA” és „XXXXXX” kombinációkkal ellátott gépkocsik is közlekednek, de söprögessünk csak a mi portánkon: Romániában a sportélet közismert figuráinak szenvedélye révén megfordult már – Amerikában bejegyzett – gépkocsi Steaua rendszámmal is.

Tévelygésein, hibás jogszabály-értelmezésein túlmenően tehát a román rendőrségről senki nem mossa le, hogy politikai utasításra vadászott napokig az aktuális hatalmat becsmérlő férfira, majd indított ellene bűnvádi eljárást. Ez a szervilizmus rendkívül rossz fényt vet arra a rendvédelmi szervre, amelynek tevékenységéből teljesen ki kellene zárni a politikai beavatkozást.

Van azonban ennek a történetnek egy másik vetülete, ami legalább ilyen aggasztó, és amely a hazai társadalom mélységes erkölcsi züllésére utal. Az elmúlt hetekben a fél ország leplezetlen kéjjel, elégedetten csettintve üdvözölte a Svédországba szakadt férfi ama gesztusát, amely fölött a jól nevelt és jóérzésű emberek rendszerint pironkodnak és megbotránkoznak. A kormánypártot orális szexre, fellációra felszólító felirat („muie” annyit tesz, mint „szopsz”) mögötti alpári, obszcén, szexista üzenet azoknak a neveletleneknek, műveletleneknek, mondjuk ki: bunkóknak a sajátja, akik számára a vitakultúra kimerül a vitapartner becsmérlésében.

Miközben azzal vádolja a rendőrséget, hogy kiskorú fia jelenlétében vonták be a jogosítványát, és emiatt együtt maradtak az út szélén, az egyedi rendszámával protestáló férfi szülőként is helytelenül járt el, amikor vulgaritásra tanította gyermekét. Mindazonáltal a polgári kiállás politikai tekintetben is elhibázott, a szociáldemokrata alakulat orális aktusra való felszólítása ugyanis nagyon kevés politikai ellenálláshoz, kormánybuktatáshoz.

Bármennyire is megérdemelné a bukást, a „MUIE PSD” rendszámra, falakra és lucernásra történő felrajzolásával nem lehet eltávolítani a hatalomból Liviu Dragneát és csapatát. Ha a romániai politikai és polgári ellenzék kezében ez az egyetlen adu és fegyver a jelenlegi hatalommal szemben, akkor azt jelenti, hogy lesüllyedt a sokat ócsárolt és gyalázott szociáldemokraták szintjére. És akkor tényleg nincs remény.

3 hozzászólás Hozzászólások

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

A TikTok-AUR-generáció

Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.

Balogh Levente

Balogh Levente

Köszi, bihari magyar politikum, miattatok szégyellem, hogy váradi vagyok

A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.

Makkay József

Makkay József

A fogatlan emberek országa

Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.

Balogh Levente

Balogh Levente

Putyin marad

Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.

Makkay József

Makkay József

Megtűrt vagy száműzött magyar nyelv Erdélyben

Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.

Kiss Judit

Kiss Judit

Anyai pofonok és kényszermunka mínusz 30 fokban

Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.

Balogh Levente

Balogh Levente

Magyar–román együttműködés Iohannisért?

Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.