Balogh Levente

Balogh Levente

A PNL politikai lufija

2024. október 11., 12:252024. október 11., 12:25

Bár a román politikumban kétségkívül erős a konkurencia, Nicolae Ciucă liberális pártelnöktől senki sem veheti el az első helyet a hét legszánalmasabb és legröhejesebb kijelentéséért zajló versenyben.

Az ugyanis, hogy a pártelnök bejelentése szerint a PNL felmondja a szociáldemokratákkal a párbeszédet, és úgy tesz, mintha felrúgná a koalíciót, de közben kormányon marad, valójában nem más, mint politikai lufi, porhintés, amelynek célja egyértelműen az emberek megvezetése.

Ha ugyanis egy párt komolyan úgy értékeli, hogy végképp megromlott a viszonya a koalíciós partnerrel, akkor karakánul kiáll, és bejelenti, hogy távozik a kormányból, nem kezd magyarázkodni, hogy a koalíciós társsal ugyan nem tárgyal, de azért kormányon marad, hogy „megvédje az embereket a PSD túlkapásaitól”.

Így ugyanis az egész nem más, mint a „Kinn is vagyok, benn is vagyok, jaj, de nagyon boldog vagyok” kezdetű LGT-sláger meglehetősen rosszul sikerült előadása.

Hiszen a minisztereik ott vannak a kormányban, fölveszik az illetményüket, és gondoskodnak róla, hogy a választások előtt a párt és a hozzá közel álló csókosok ki legyenek stafírozva.

Ugyanis minden bizonnyal ez az egyik legfőbb ok, amiért nem elég bátrak ahhoz, hogy ellenzékbe vonuljanak.

Az ellenzéki lét ugyan kényelmes, hiszen parttalanul lehet a kormányt bírálni, azonban van egy nagy hátránya: ellenzékből nemigen lehet hozzáférni azokhoz a forrásokhoz, amelyek révén megteremtődik az esély arra, hogy a párt jobban szerepeljen a választásokon.

Kormányzati pozícióból könnyebb pénzt osztani a helyi erőknek – polgármestereknek, megyei önkormányzati vezetőknek –, akik helyi szinten szervezik a kampányt, és mozgósíthatják a szavazókat.

Emellett a kormányzat esetleges sikereiben is lehet sütkérezni – vagy legalábbis sikerpropagandát lehet folytatni, ha a megvalósítások igazából nem nagyon léteznek.

Közben azt is fölmérték, hogy az is igencsak visszás lenne, ha így, csupán néhány hónappal a választások előtt ellenzékbe vonulnának, és azt a kormányt bírálnák, amelyben eddig ők is aktív résztvevők voltak, sőt egy ideig még a miniszterelnököt is ők adták.

A PNL a jelek szerint szorult helyzetben van, nagyon nem tud kitörni a 20 százalék körüli támogatottság béklyójából, ami arra kárhoztatja, hogy örökös második helyezett maradjon a 30 százalék körüli PSD mögött.

Ráadásul a felmérések szerint ahhoz is csoda kéne, hogy a sótlan Ciucă legalább második helyen végezzen az államfőválasztáson.

Az pedig végképp nem hiányzott nekik, hogy „véletlenül” épp a kampányidőszakra időzítve vádolta meg korrupcióval Nelu Tătaru volt liberális egészségügyi minisztert a korrupcióellenes ügyészség.

Így hát

a párt vezetői most válságüzemmódba kapcsoltak, és berúgták a kampánymotort, aminek az a legfőbb eleme, hogy kígyót-békát rákiabálnak a koalíciós partnerre – például azt, hogy a PSD áll a Diana Șoșoacát az elnökválasztási közdelemből kizáró, amúgy valóban vérlázító és veszélyes alkotmánybírósági ítélet mögött –, mintha ellenzékben lennének.

Vélhetően abban reménykednek, hogy ha megpróbálják kihasználni a korábban keresetlenül csak „vörös pestisnek” becézett PSD-vel szembeni ellenszenvet, azzal feltornászhatják néhány százalékkal a támogatottságukat, de nem valószínű, hogy az elkötelezett PNL-szavazókon kívül ezzel sokakat meg tudnak szólítani.

Ebben a formában ugyanis

az egész kommunikáció úgy hiteltelen, ahogy van, elvégre hogyan akarja a PNL megvédeni az embereket a PSD-től, ha a miniszterelnököt nem ő adja, vagyis nemigen tudja befolyásolni a PSD-s kormánytagok, illetve az azoknak alárendelt intézmények tevékenységét?

Ennek nyomán igencsak kétséges, hogy a liberális vezetők által előadott színjátékot bárki is beveszi.

Hiszen amíg úgy ócsárolják a koalíciós partnert, hogy közben továbbra is együtt kormányoznak vele, addig nehéz hitelesen előadni azt, hogy már semmiben sem értenek egyet vele.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

Iliescu örökösei

Egyszerre szimbolikus és ironikus, hogy a rendszerváltás Romániájának meghatározó alakja, Ion Iliescu még halálában is, 36 évvel az 1989-es események és 21 évvel a politika első vonalából való kikerülése után még mindig releváns tényező.

Balogh Levente

Balogh Levente

Szegény luxusnyugdíjasok

Elöljáróban szögezzük le: az emberek többsége a jövedelme mértékétől függetlenül általában elégedetlen annak összegével, a méltányos nyugdíjhoz való jog pedig mindenkit megillet.

Balogh Levente

Balogh Levente

Mennyire esélyes a magyar–román közeledés?

Magyar politikus ritkán használ olyan méltató szavakat egy román vezető kapcsán, mint amilyeneket Orbán Viktor miniszterelnök mondott román kollégájáról, Ilie Bolojanról Tusványoson – jó is lenne, ha mindez egy szoros együttműködés kezdetét jelentené.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Első az erdélyi magyarok érdeke

Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.

Balogh Levente

Balogh Levente

Mainstream pártok, koalíciós botrányok, megszorítások és kommunista nosztalgia

Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.

Balogh Levente

Balogh Levente

Trump a háborút választotta?

Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.

Páva Adorján

Páva Adorján

Székelyföld és a román futball agresszorai

Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.