A két csapat ugyanis sem a kétszer 90 perces, egyaránt 0-0-ás eredménnyel végződő oda-visszavágón, sem a 30 perces hosszabbításban nem vagy alig mutatott értékelhető teljesítményt, így igazából egyikük sem érdemli meg, hogy tovább vitézkedjen a nemzetközi porondon.

Csakhogy ami a hosszabbítás végén történt, illetve ahogy ezt az UEFA kezelte, az már nem csupán az európai kontinensre, hanem világra szóló botrány. Mint ismeretes, a craiovaiak egyik albán játékosa nekitámadt a magyar Batiknak, amiből lökdösődés kerekedett, amelyhez egyre többen csatlakoztak. Mivel mindez a craiovai kemény mag előtt történt, előbb hanggránát robbant a játékvezető mellett, majd egy öngyújtóval is megdobták. A mérkőzés fél óráig állt, ez alatt a bírót ápolták, majd le is cserélték. A mérkőzést ennek ellenére nem fújták le, a Craiova pedig 11-esekkel továbbjutott.

A Honvéd óvott, óvását azonban elutasították. Pedig már el sem kellett volna jutni odáig, hogy egyáltalán óvásról legyen szó. Az indok ugyanis, amely miatt nem fújták le a mérkőzést, és nem ítélték 3-0-ra a Honvéd javára, ahogy az ilyen esetekben szokás, az volt, hogy a csendőrség képviselője közölte: amennyiben véget vetnek a meccsnek, nem tudják garantálni a biztonságot, mert félő, hogy a mintegy húszezer fanatikus Craiova-szurkoló tombolni kezd.

Ízlelgessük ezt az indoklást, amely olyannyira jellemző a romániai közállapotokra: egy állami intézmény képviselője lazán közli, hogy ő és kollégái képtelenek ellátni a feladatukat. Az ügyet még súlyosabbá teszi, hogy fegyveres rendvédelmi szervről van szó. Előfordulhat, hogy a demagógia határát súroljuk, ha megemlítjük: tavaly augusztusban nem voltak ennyire félénkek a csendőrök, amikor a kormányellenes tüntetőket kellett szétverni Bukarestben. De az összehasonlítás akkor is magától értetődő.

Igaz, idén egyszer már számot adott „tehetetlenségéről” a csendőrség, amikor az úzvölgyi osztrák–magyar katonatemetőt, illetve az azt békésen, imádkozva körbeálló magyarokat kellett volna megvédenie az odaszállított román csőcseléktől: miközben néhány csendőr ímmel-ámmal megpróbálta feltartóztatni őket, majd feladva a reménytelen küzdelmet, félreállt, társaik érdeklődve figyelték az összecsapást. (Azóta is kíváncsiak vagyunk, mit tettek volna, ha a magyarok felülnek a provokációnak, és szembeszállnak az agresszív román csürhével. Akkor lehet, hogy ők is beavatkoznak, hogy „megvédjék” a „békés megemlékezésre” érkezett románokat a magyar „futballultráktól” – hogy az incidenst utólag a magyar fél nyakába varr­ni akaró román illetékesek hazugságorgiájának néhány kulcsszavát idézzük).

Hab a tortán, hogy úgy látszik, a bukaresti tüntetők elleni támadásban és az úzvölgyi akció koordinálásában elévülhetetlen érdemeket szerző csendőrparancsnok, Sebastian Cucoș az illetékesek szerint olyan kiemelkedő szakmai tudású, nélkülözhetetlen ember, hogy most a bukaresti csendőrség élére nevezték ki.

De vissza az UEFA viselt dolgaihoz. Amely annak ellenére sújtotta csak pénzbírsággal és három meccses stadionbezárással a Craiovát, hogy annak szurkolói folyamatosan gyalázták a magyarokat – az összeolvasva a Trianon feliratot kiadó egyenpólók és a magyarok halálát kívánatosnak nevező rigmusok magukért beszélnek –, és huliganizmusuk miatt fél órára meg kellett szakítani a mérkőzést.
Az európai futballfórum tanult illetékesei azzal érveltek, hogy a történtek nem befolyásolták a mérkőzés végeredményét, ami körülbelül azzal egyenértékű, mintha valaki azt mondaná: az, hogy a mohácsi csatában lemészárolták a magyar hadsereg jelentős részét, nem befolyásolta az ütközet végkimenetelét. Hiszen közhely, de attól még igaz: egy meccs a lefújásig tart, és minden, ami a pályán addig történik, igenis hatással van a végkifejletére.

Persze lehet, hogy az UEFA már egy másik, újabb iskolát képvisel, amelynek értelmében a labdarúgásba a lehető legnagyobb mértékben be kell vonni a közönséget is, például úgy, hogy a pályán tartózkodó játékvezetők és játékosok testi épségének veszélyeztetésével tegyék izgalmasabbá ezt az amúgy néha tömény unalomba fulladó sportágat.

Meg kell hagyni: az UEFA megérdemelné a román csendőrség díjat. Ködösítésben, a felelősség hárításban, a szakmaiság semmibe vételében ugyanis sikeresen lesüllyedt a szintjére.