Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Politikai és gazdasági kockázatok

2019. december 02., 08:06

2019. december 02., 08:06

A szociáldemokrata kormány megbuktatása, majd liberális utódja beiktatása óta eltelt hetek során megalapozottnak bizonyultak a Románia aggasztó pénzügyi-gazdasági helyzetével kapcsolatos félelmek, sőt a bukaresti hatalomváltás nyomán kiderült, hogy nagyobb a baj, mint azt korábban sokan sejtették.

Bár egy frissen hatalomra jutott politikai erő részéről sűrűn hallani – egyfajta mentegetőzésképpen –, hogy nagyon sok erőfeszítésébe kerül majd az elődje által elkövetett hibák helyrehozatala, a hátrahagyott problémák orvoslása, ezúttal tény és való, hogy súlyos örökséget hagytak maguk után Viorica Dănciláék, ezer sebből vérzik az államháztartás. Igazság szerint azonban nem szabad mindent a PSD legutóbbi miniszterelnökének és kormányának nyakába varrni, hiszen az elhibázott gazdasági és pénzügyi intézkedések sorozata a jelenleg börtönbüntetését töltő Liviu Dragnea hatalmának „fénykorában” indult el, amire a Dăncilă-kabinet rátett pár lapáttal. Úgy vágtak neki például a nyugdíj- és béremelésnek, hogy nem törődtek vele, megbírja-e az ország költségvetése az intézkedést, ami a nyugat-európai szinthez való felzárkózást tekintve teljesen indokolt lenne, csakhogy ez nem mehet egyik pillanatról a másikra. Aztán az októberi bizalmatlansági indítványon körvonalazódó bukást sejtve, továbbá az államfőválasztásra készülve a PSD-ben az lett a jelszó, hogy utánunk az özönvíz, az alakulat jó ideje úgy viszonyult a költségvetési forrásokat, mintha nem lenne holnap, és kizárólag pártpolitikai, választási logika mentén osztogatta a pénzeket. Miközben például az előző kormány a nyugdíjrendszer költségvetési többletéről beszélt, kiderült, hogy félmilliárd eurós lyuk tátong a büdzsén. Amíg a cégeknek járó, több mint egymilliárd euróra rúgó áfa visszafizetésének késleltetésével fékezték a deficitet, arra kerített 300 millió eurót legutolsó ülésén a Dăncilă-kabinet, hogy szétossza a baloldali irányítású önkormányzatok között. Nem csoda, hogy az új kormány képtelen teljesíteni idén a három százalékos költségvetési hiánycélt, amely jelentősen, négy százalék fölé ugrott a múlt héten végrehajtott költségvetés-kiegészítés után.

Helyzet van tehát, emiatt a liberálisok kisebbségi kormánya, valamint a PNL-t minden erővel hatalomra segítő, volt pártja mögött teljes mellszélességgel kiálló Klaus Johannis államfő roppant kényes helyzetbe került. Bár az új kabinet tagjai egy hónappal ezelőtti beiktatásuk óta naponta igyekeznek biztosítani a nyugdíjasokat és a közalkalmazottakat arról, hogy van fedezet az öregségi juttatás és a bérek folyósítására, ennek realitása közel sem annyira biztos. Ludovic Orban és a PNL üllő és kalapács közé került, mivel választania kell a politikai népszerűségcsökkenés, illetve a gazdasági veszteség között. Ha hallgat az elemzők, a román jegybank és Brüsszel tanácsára, és elhalasztja a következő évekre beütemezett jókora nyugdíjemelést, akkor jelentősen veszíthet felfelé ívelő népszerűségéből, és rosszul szerepelhet a jövő évi helyhatósági és parlamenti választáson, ha viszont tovább megy a PSD által megkezdett úton, akkor annak a hazai gazdaság fizetheti meg az árát. Kérdés, hogy a miniszterelnök, de mindenekelőtt az államfő hajlandó-e vállalni a politikai kockázatokat ugyanúgy, ahogy a válság követelte megszorítások közepette tette azt elődje, a bérek lefaragását 2010-ben bejelentő Traian Băsescu. Bár a helyzet ma nem olyan súlyos, mint kilenc évvel ezelőtt, mindenképpen aggasztó, emiatt a népszerűtlen intézkedéseket sem lehet elkerülni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezt olvasta?

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

RMDSZ, EMSZ, arccal a közönynek

Egyszerre van könnyű, illetve nehéz dolga az RMDSZ-nek az idei választási szuperévben, ami számos új kihívás elé állítja az alakulatot.

Balogh Levente

Balogh Levente

Fegyverrel a külhoni románok védelmében?

Ha minden rosszul megy, nem csupán Oroszországgal, de akár még a szomszédaival is konfliktusba kerülhet Románia azon törvénymódosítás nyomán, amely szerint Bukarest akár katonai erővel is megvédheti az ország határain kívül élő román állampolgárokat.

Makkay József

Makkay József

Ki oltja le utolsóként a villanyt Romániában?

A demográfiai szakemberek kongatják a vészharangot az ország lakosságának drasztikus fogyásáról. Már olyan szintű az apadás, hogy hónapról hónapra dőlnek meg a negatív rekordok. Az ország jövője azonban nem foglalkoztatja a román politikai osztályt.

Balogh Levente

Balogh Levente

A TikTok-AUR-generáció

Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.

Balogh Levente

Balogh Levente

Köszi, bihari magyar politikum, miattatok szégyellem, hogy váradi vagyok

A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.

Makkay József

Makkay József

A fogatlan emberek országa

Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.

Balogh Levente

Balogh Levente

Putyin marad

Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.