2011. május 03., 09:202011. május 03., 09:20
A majálisok előzményeiként viszont olyasmit hallottam, amire felkaptam a fejem: a különböző pártok képviselői azzal igyekeztek túltenni egymáson, hogy ki mennyi szemetet óhajt összegyűjteni a szabadtéri programok előtt/helyett. Hallj oda – csodálkoztam, most már a szemét is pártfüggő lett! De hamar beugrott a nagy tisztogatási láz oka: lassan-lassan beköszönt a választási kampány, és helyet kell szorítani a rengeteg – minden kétséget kizáróan – pártszemétnek.
Hiszen ha úton-útfélen ott hevernek az üdítőspalackok, a sörösdobozok, cigaretta- és kekszcsomagok, akkor hová dobják majd az idült szemetelők a különböző szórólapokat, jelöltek fényképével megfejelt ígérgetéseket, reklámzacskókat, zászlócskákat és mindazt a hallatlanul sok hulladékot, aminek a piacra kerülését még két évtized elteltével sem lehetett pénzügyileg átláthatóan megrendszabályozni.
Miközben velünk egyre csak szoríttatják össze a nadrágszíjat, egyre több hantával tömik a fejünket: még egy kis kitartás, még egynéhány nehéz esztendő, aztán jön a tej- és mézkúra, a magukat illetékeseknek hívő illetéktelenek két kézzel szórják saját kampányukra a pénzt – s a jólétről hazudozó majális-buliik után még a hátrahagyott szemetüket is velünk szedetnék össze. Egyszóval nincs ez így jól – bárhonnan is nézzük.
Hogy lehet az például, hogy ennyi idő után sem egyértelmű, hogy melyik párt legyen az országos kukafelelős? Olyasmiket beszélnek, hogy ahány megye (vagy település? – már nem is tudom), annyi szemétkorifeus pártképviselő. És nekem esetleg azért nem szóltak volna, mert valahonnan kineszelték, hogy ha épp el kell bármit is dobnom közterületen, akkor azt a szemétkosárba dobom? Igen, ez lehet a magyarázat: az összevissza hajigálók tudják a (párt)titkot, tudják, hogy a szemeteléssel kinek törnek borsot az orra alá, és ki az, akinek kedves a mindenfelé ott díszelgő-bűzölgő hulladék. Magyarán arról van szó, hogy a jövő évi választások után ki fizet, és nekünk kinek kell majd mindezért (meg)fizetnünk.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
szóljon hozzá!