A soron következőt a Nemzeti Liberális Párt (PNL), majd a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Szabadság, Egység, Szolidaritás Pártja (PLUS) által tavaly bejegyzett pártszövetség, az USR–PLUS követi. A kormányzó román pártok tisztújító küldöttgyűlése a román belpolitikát meghatározó élet-halál harcnak ígérkezik, az RMDSZ-kongresszus viszont békés találkozóként ért véget.

A szövetség országos fórumai hosszú idő óta mellőzik az éles vitákat. Még akkor is, ha tisztújító fórummá válnak. A vezetőségváltásnak már nincs tétje, hiszen eleve nem kerülhet a pulpitus közelébe olyan elnökjelölt, aki radikálisan változtatna a mai RMDSZ-politikán. Az utolsó, izgalmakkal teli kongresszusra 1999 májusában került sor Csíkszeredában, ahol kemény viták alakultak ki az RMDSZ-en belüli két tábor között. Markó Béla akkor 274 szavazattal győzött, kihívója, a belső ellenzék ismert politikusa, Kincses Előd pedig 157 szavazattal veszített. Ez volt az utolsó olyan kongresszus, ahol a jelöltek közötti érdemi viták, és a mellettük való lobbizás valódi színt adott az erdélyi magyar politikai fórumnak. Azóta az elnöki posztra egyetlen jelölt van, vagy „súlytalan” kihívókat bíznak meg ezzel a feladattal.

Az idei, marosszentgyörgyi kongresszus nem tisztújításról szólt, azt viszont jelezte, hogy a román kormánypárti és ellenzéki pártvezérek számára mekkora tétje van a mérleg nyelveként működő RMDSZ-politikusok kormányzati szerepvállalásának. Nem csak a PNL újrázásra készülő pártelnöke, Ludovic Orban és kihívója, az éppen miniszterelnökként fungáló Florin Cîțu udvarolták körül a Kelemen Hunor vezette erdélyi magyar pártot, hanem a legnagyobb ellenzéki erő, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Marcel Ciolacu is a romániai közvélemény tudomására hozta, hogy továbbra is számít az RMDSZ-re.

Nincs azzal gond, ha a román politikusok rájönnek arra, hogy az erdélyi magyarság nem ellenség, hanem partner az ország építésében, és a magyar politikusok megbízható együttműködést jelentenek a kormányzásban. A baj abból adódik, hogy a román politika önös érdeke diktálja ezt a simogatós-hízelgős stílust, ami felejtőssé válik, amint változik a szelek járása, és súlyánál fogva az RMDSZ többé nem kell. De még a mostani körülmények között is vajon mennyire hihető Ludovic Orban vagy Marcel Ciolacu gesztusa az RMDSZ irányába, amikor számos megnyilvánulásukban nekirontanak a budapesti kormánynak, illetve az erdélyi magyaroknak?

Tegyük fel, hogy a Nemzeti Liberális Párt kényszerűségből ugyan, de komolyan gondolja az RMDSZ-szel történő kormányzást. A marosszentgyörgyi kongresszuson elfogadott, Szívügyünk a család! címet viselő cselekvési tervben tömören benne van mindaz, amit az RMDSZ kormányzati tényezőként szeretne megvalósítani. A program hangsúlyos színárnyalata a családvédelmi csomag, amellyel a román politikusoknak már évtizedekkel korábban foglalkozniuk kellett volna, hogy az országot ne érje demográfiai katasztrófa. Ha sikerül újraépíteni a hárompárti kormánykoalíciót, elképzelhető, hogy az RMDSZ meg tudja győzni partnereit arról, hogy a magyarországi családvédelmi modellre emlékeztető csomag nélkülözhetetlen Románia számára.

Ez nyilván nekünk, erdélyi magyaroknak is életbe vágóan fontos. De vajon mi lesz a többi adóssággal – az újonnan csokorba szedett RMDSZ-programban is említett autonómiával, a kisebbségi törvénnyel, a leállt restitúció folytatásával, a „békésebben” hangzó decentralizációval, a gyakran megsértett kisebbségi jogok orvoslásával stb. –, amelyek évtizedek óta újra és újra bekerülnek az RMDSZ-kongresszusok határozataiba, hogy más-más körítésben szerepeljenek a megvalósításra váró örökzöld tervek között?

Jó volna megtudni, hogy az éppen hatalmon levő nemzeti liberálisok vagy a hatalomra készülő szociáldemokraták mit gondolnak ezekről a magyar elvárásokról. Nagy valószínűséggel azonban erre mindannyian ismerjük a választ.