Kormányfői taktika

Nemhiába tapasztalt diplomata Mihai-Răzvan Ungureanu: a március 15-i magyar nemzeti ünnep alkalmából kiadott kormányfői üzenetében legalább annyira üzent a magyaroknak, mint a románoknak. Miközben ugyanis méltatja a magyarok szerepét az ország kormányzásában, és hitet tesz a sokszínűség mellett, mintegy politikai hitvallásként egyrészt leszögezi, hogy a magyarok és a románok a román nemzetállamot építik közösen, másrészt azt is kijelenti, hogy a nemzeti kisebbségekhez tartozó egyes személyek jogainak tiszteletben tartását, minden állampolgár etnikai és kulturális identitásának megőrzését tartja fontosnak.

Balogh Levente

2012. március 16., 10:032012. március 16., 10:03

Vagyis: az ezzel ellentétes magyar törekvések ellenére ő is nemzetállamként tekint Romániára, másrészt az egyének jogainak emlegetésével a kollektív jogokkal szemben foglal állást. Az egy hónapja kinevezett kormányfő azonban nem csak a kisebbségi ügyekben aktív: a Victor Ponta PSD-elnökkel folytatott magánbeszélgetéseivel sikerült elhintenie a viszály magvait az ellenzéki USL koalíció tagjai között, a szélsőjobb eszmék elleni küzdelem jelszavával pedig az európai közbeszédet is tematizálni tudta.

Ez utóbbi persze az Európát tépázó gondok szempontjából igazából pótcselekvés, hiszen csupán a felszínt kapargatja – jól hangzó jelszavakat, divatos és politikailag korrekt hangnemet alkalmaz, ami zene az ezen beszédmódban szocializálódott eurokraták füleinek, közben viszont elsikkad a lényeg: az, hogy a néha szélsőséges formában manifesztálódó elégedetlenség valós és gyakran jogos is. Az európai polgárok jelentős része ugyanis úgy érzi, hogy az Unió nem védi meg a bevándorlás negatív következményeitől, és nincs valós megoldás az elhúzódó gazdasági válságra.

Ungureanu azonban most a Brüsszelnek tetsző szólamok hangoztatásával elsősorban rövid távú hazai sikerre hajt. Arra, hogy az idei választáson sikerre vigye a Demokrata-Liberális Pártot, illetve hogy saját magát is „fölépítse”. Márpedig azzal, hogy a holland Schengen-vétóval kapcsolatos román frusztrációt sikerült európai témává emelnie és a szélsőjobbal szembeni ellenszenvet meglovagolva Romániát és önmagát a tolerancia bajnokaként beállítania, miközben a magyar kollektív jogköveteléseket is „helyre tette”, egyre nagyobbnak tűnik az esély arra, hogy ha a PDL sikerét nem is, saját politikai karrierjét sikerül megalapoznia.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Románia a vesztébe rohan, de még visszafordulhat

Bár a kellemetlen meglepetés több tekintetben is benne volt a pakliban, nem túlzás sokknak nevezni a romániai államfőválasztás vasárnap rendezett első fordulójának eredményét.

Románia a vesztébe rohan, de még visszafordulhat
2025. május 02., péntek

A választás, amely senkinek sem hiányzott

Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.

A választás, amely senkinek sem hiányzott
2025. április 29., kedd

Na de mi következik az államfőválasztás után?

Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.

Na de mi következik az államfőválasztás után?
2025. április 25., péntek

Ferenc, a „magyaros” pápa

Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.

Ferenc, a „magyaros” pápa
Ferenc, a „magyaros” pápa
2025. április 25., péntek

Ferenc, a „magyaros” pápa

2025. április 23., szerda

Ferenc pápa feltámadással egybeeső halálával is üzen a hátramaradottaknak

Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.

Ferenc pápa feltámadással egybeeső halálával is üzen a hátramaradottaknak
2025. április 18., péntek

Árad a cián

A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.

Árad a cián
Árad a cián
2025. április 18., péntek

Árad a cián

2025. április 17., csütörtök

Poros akták környezete, avagy hogyan lehetne kezelni az ügynökügyeket

Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.

Poros akták környezete, avagy hogyan lehetne kezelni az ügynökügyeket
2025. április 16., szerda

Lasconi megpuccsolása, Ponta magyarellenessége, valamint Antonescu és az RMDSZ kölcsönös átértékelése

Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.

Lasconi megpuccsolása, Ponta magyarellenessége, valamint Antonescu és az RMDSZ kölcsönös átértékelése
2025. április 11., péntek

Románia, a nem etnikai alapú magyarverések országa

Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.

Románia, a nem etnikai alapú magyarverések országa
2025. április 10., csütörtök

Szösszenet a választási kínálatról

A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.

Szösszenet a választási kínálatról
Szösszenet a választási kínálatról
2025. április 10., csütörtök

Szösszenet a választási kínálatról