2012. február 15., 10:212012. február 15., 10:21
A tálat hoztál-e, és csak lassan igyad, mert hideg szintagmákat szerencsére nem ismerik, de az viszont mindenki számára egyértelmű, hogy a szerencsétlen románok hiába vágynak egy jófajta pityókás házikenyérre, mert a székely boltokban egyrészt nem értik meg, hogy mire áhítoznak, másrészt nem akarják megérteni, mert megátalkodottak. Nos, ez annyira egyértelmű, hogy bukaresti barátnőm már tizenöt évvel ezelőtt részt vett egy újságíróknak szervezett székelyföldi tanulmányúton, aminek az volt a célja, hogy személyesen tapasztalják meg, tudnak-e kenyeret venni. Vígan tértek haza a Dâmboviţa mellé, ám a többség úgy maradt: a románnak nem adnak kenyeret a székelyek.
Ezzel nekem különösebben nincs is bajom, ám azt nem értem, hogy én miért nem boldogulok a székely boltokban. Vagy direkt ez a stratégia: nekem a „csedoric?” jár, nehogy elbízzam magam? A multiknál már megszoktam, azok humánerőforrás politikája nekem kínai, nekik meg román. Nekik mindegy, hogy én szívesen vagy spórolásból járok hozzájuk, ezért nyugodt lélekkel rám se hederítve, úgy szólnak hozzám, ahogy akarnak. Na de a helyi kis- és nagyobb boltok, mit zaklatnak engem a „csedoriccel”? Lehet, hogy a román hölgyek parapácsabbak, alkalmasabbnak találtattak az eladásra, mint a magyarok, de ha már annyira talpraesettek, tanuljanak meg három mondatot magyarul.
A lét elviselhetetlen könnyűségéről amúgy sem szempillaspirál-vásárlás közben szeretek elmélkedni. Tehát ha a hölgy megtanul köszönni, „mittetszikel” és a polcról három alapterméket magyarul is elrebeg, máris mindenkinek sokkal szebb az élete. Az övé azért, mert nem kell néznie, hogy fintorgok a „csedoricra”, majd ebből esetleg téves következtetéseket von le a népek barátságára vonatkozóan, az enyém meg azért, mert úgy érzem, itt engem megbecsülnek. És ne mondja nekem senki, hogy pikírt vagyok, mert öt boltban jöttek nekem a „csedoriccal”, amire elegem lett, és legyintve kifordultam az ajtón. És az ötből háromnak biztosan tudom, hogy székely magyar tulajdonosa van. Persze, ha majd úgy érzem, nem élhetek szempillaspirál nélkül, akkor visszatérek, addig viszont emészthetem magam, hogy az idelátogató románok végre nem halnak éhen, de a helyi boltosok szép lassan igen.
Bár a kellemetlen meglepetés több tekintetben is benne volt a pakliban, nem túlzás sokknak nevezni a romániai államfőválasztás vasárnap rendezett első fordulójának eredményét.
Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.