Megunván az utóbbi idők mellőzöttségét, a kezdeményezést az az UNPR vette kézbe, amelynek híveit a „nemzeti érdek” jelszó alá terelte össze alapító elnöke, Gabriel Oprea, az ellátmányozás terén ügyködő katonatiszt, aki a 90-es fordulatot kapitányként élte át, majd békeidőben, mondhatni a semmiből lett az egyre nagyobb számú tábornokok egyike, ráadásul köztük is a többcsillagosok sorait gyarapítva.

Úgy nézett ki, hogy csillagos pályájának csak a nemzeti érdek magasságos ege szab majd határt, de amint elvbarátja és keresztkomája, Ponta levitézlett, rögtön róla is kiderültek különböző disznóságok. A miniszterelnök-helyettesi és belügyminiszteri bársonyszékből történt felállítása után távoznia kellett a párt éléről is, szabad utat engedve a zajos első lépések után hirtelen lelassuló és elcsendesedő korrupcióellenes kutakodásoknak. A párt élére egy agrárminiszteri székre vágyó fiatalabb politikus került, aki kevésbé hangoztatja a nemzeti érdeket, viszont nem szeretne kimaradni az ősszel összeválasztandó parlamentből, úgyhogy széttekintett a prérin, van-e valami jó kínálat.

És láss csodát, máris akadt: a liberálisok jelezték, hogy veszik a lapot. Hamar meg is egyeztek, mégpedig nem választási szövetségben, hanem ahogy a hajdani nagy ellenség jó részével tették, a teljes beszippantásban. Megkapták az ígéretet néhány biztos parlamenti helyre és két miniszteri bársonyszékre. Oprea és marcona hadfitársa, Onţanu tábornok, a fővárosi 2-es kerület ingatlankupeckedésről elhíresült volt polgármestere nem kívánnak szabadelvűsködni, úgyhogy ők visszafelé kacsintgatnak, eredeti szocdem anyapártjuk kebelébe.

Szám szerint tehát újabb párttal csökken a kínálat: ahogy kézen-közön eltüntették a Voiculescu-féle PC-t, úgy az Oprea nemzeti érdekét is bátran leírhatjuk. De természetesen nincs ok aggodalomra, hisz ugyanazok az alakok állnak majd ki, voksaink fejében fűt-fát ígérve. Hagyjuk hát, csapkodják nyugodtan a lecsót, ne féljünk, hogy őszig megromlik: eddig még mindig bevált a tartósító csodaszerük.