Bede Laura
2025. január 30., 15:022025. január 30., 15:02
Egy kenyér, margarin és talán a legolcsóbb, 100 grammos kiszerelésű felvágott – az idei évtől körülbelül ennyit vásárolhatnak havonta a rászorulók az élelmiszer-utalványok formájában kapott állami támogatásból.
A 20 lejes segítség azonban nem érkezik minden hónapban a nehéz, hátrányos társadalmi helyzetben levő személyek szociális kártyájára: fél évig behúzott nadrágszíjjal kell boldogulniuk kis nyugdíjukból és jövedelmükből, míg el nem indulhatnak nagybevásárlásra a 125 lejtől „duzzadó” kártyákkal.
A mintegy 2,6 millió romániai, veszélyeztetett társadalmi réteghez tartozó embert érintő lefaragásról a magas költségvetési hiány csökkentése érdekében döntött a kormány. A korábban kéthavonta folyósított, 250 lejes támogatás jelentős redukálásával ugyanis közel 4 milliárd lejt szeretne megspórolni a koalíció.
Annak ellenére, hogy a 2025-ös költségvetés tervezetében hangsúlyos szerepet kap az állami apparátus karcsúsítása, és ennek megfelelően például a közszférában 5 százalékkal csökkentenék a személyzettel járó kiadásokat, illetve most először részesülhet megszorításban az elnöki hivatal, ahol 10 százalékkal tervezik visszavágni a személyi kiadásokat, ugyanerre a célra a szenátusban 5, a képviselőházban 9 százalékkal jut kevesebb idén, mint tavaly,
Hiszen azt a – sokszor alapélelmiszerek beszerzésére is alig elengedő – pénzt fogyatékkal élőktől, kis jövedelmű, illetve egyszülős családoktól, kisnyugdíjasoktól és hajléktalanként nyilvántartott személyektől veszik el. Azoktól, akiknek nincs hangjuk, vagy nem elég hangosak. Akiknek a 2024-es választási szuperévben megemelték, majd a költségvetési hiányra hivatkozva idén befagyasztották a nyugdíjukat.
Miközben Klaus Iohannis leköszönő államfő talán épp tapétát választ a közpénzből felújított luxusvilla helyett elfoglalandó protokollrezidenciájába, Marcel Ciolacu miniszterelnök még mindig azt bizonygatja, hogy nem az adófizetők, hanem saját pénzén utazott külföldre egy magáncég által bérelt repülőgépen, Nicolae Ciucă volt kormányfő pedig 2,5 millió eurónyi közpénzből reklámoztatta önéletrajzi könyvét a kampányidőszakban, így természetesen ezzel egy időben futotta egy közel 34 ezer lejes borfogyasztásra is.
Ha csupán ezt a néhány számot nézzük, az évi 250 lejes segély oly távol áll tőlük, mint az elmúlt években a politikusok által ígért fejlett, művelt, támogató és mindenki számára azonos esélyeket kínáló Románia képe napjaink szomorú valóságától.
Balogh Levente
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
Rostás Szabolcs
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Balogh Levente
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
Gazda Árpád
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Rostás Szabolcs
Megnyugtató válaszok, lehetséges megoldások helyett egyre több a kérdőjel Parajdon azóta, hogy az évtizedek óta nem tapasztalt vízhozammal megáradt Korond-patak május utolsó napjaiban teljesen megtöltötte a sóbányát.
Balogh Levente
Vége a fél éve tartó elnökválasztási mizériának, a legnagyobb mumus, Călin Georgescu bejelentette a visszavonulását a politikától, miután Nicușor Dan nyerte a megismételt elnökválasztást – úgy tűnhet, Romániában helyreállt a rend.
Balogh Levente
Miközben Nicușor Dan választási győzelme kedvező fejlemény a magyarok számára, hiszen sikerült elkerülni, hogy az országnak szélsőjobboldali, magyargyűlölő elnöke legyen, azért olyan sok okunk még sincs az önfeledt ünneplésre.
szóljon hozzá!