Az Európai Unió átutal pénteken másfél milliárd eurót Ukrajnának a befagyasztott orosz állami vagyonból származó bevételekből, védelmi és újjáépítési célokra – jelentette be az Európai Bizottság.
Ukrajna útja a NATO-tagság felé visszafordíthatatlan – jelentette ki Jens Stoltenberg főtitkár szerdán Washingtonban a tagországok állam- és kormányfőit tömörítő Észak-atlanti Tanács ülése után a szervezet 75. évfordulós csúcstalálkozóján Washingtonban.
Az Egyesült Államok és legalább kilenc másik NATO-szövetséges megállapodott abban, hogy a következő hónapokban „több tucatnyi” légvédelmi rendszert küld Ukrajnába, köztük legalább négy Patriot-üteget – derül ki a kedden kiadott közös megállapodásból.
Craiova, Buzău, Brăila vagy Târgovişte lakosságarányosan felülmúlja Nagyváradot, Kolozsvárt vagy Konstancát a támogatható pályázatok összértéke tekintetében – derül ki a Szociáldemokrata Párt (PSD) hétfőn közzétett elemzéséből.
Újabb fejlesztések valósulhatnak meg Nagykárolyban és Désen az Északnyugati Regionális Fejlesztési Ügynökségen keresztül érkező európai uniós pénzekből.
Új katonai segélycsomagot jelentett be Ukrajna számára vasárnap John Healey brit védelmi miniszter.
Ligia Deca tanügyminiszter szombaton Kolozsváron több szerződést írt alá az egyetemi infrastruktúra korszerűsítésére, összesen 256 millió lej értékben.
Költségvetési támogatást ígért a román miniszterelnök az utánpótlást nevelő állami és magán labdarúgó-akadémiáknak, a finanszírozást lehetővé tevő memorandumot csütörtöki ülésén fogadta el a kormány.
Az Egyesült Államok több mint 2,3 milliárd dollár értékű katonai támogatási csomagot állított össze Ukrajna számára – közölte Lloyd Austin védelmi miniszter kedden, amikor a Pentagonban találkozott Rusztem Umerov ukrán védelmi miniszterrel.
Összesen 980 ezer lejes támogatást szavazott meg az egyházak számára Kolozs megye képviselőtestülete, az össztámogatás közel ötödét, 170 ezer lejt kapják a történelmi magyar egyházak.
A munkaadók több módon támogathatják az alkalmazottak nyaralását, ha ily módon is kifejeznék hálájukat a dolgozóknak.
Szlovákia Mark Rutte holland kormányfő NATO-főtitkárrá választását támogatja – jelentette be Peter Pellegrini államfő kedden az Európai Tanács rendkívüli ülése után.
Joe Biden amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tíz évre szóló kétoldalú biztonsági megállapodást írt alá csütörtökön a G7 csoport állam- és kormányfői találkozóján a dél-olaszországi Borgo Egnaziában.
Több mint száz megállapodást kötöttek az Ukrajna támogatására szervezett berlini nemzetközi újjáépítési konferencián – közölte szerdán Svenja Schulze német fejlesztési miniszter a kétnapos rendezvény zárónapján.
A kormány sürgősségi rendelettel 2,5 milliárd lejjel növeli a kis- és középvállalkozásokat támogató IMM Plus program költségvetését – jelentette be a kabinet csütörtöki ülésének elején a kormányfő.
Ukrajnának jogában áll orosz területet támadni a Berlin által szállított fegyverekkel – jelentette ki pénteken Steffen Hebestreit német kormányszóvivő. Németország ezzel csatlakozott a hasonló döntést hozó nyugati országok csoportjához.
Joe Biden amerikai elnök engedélyt adott Ukrajnának, hogy amerikai lőszerekkel mérjen csapást orosz területek ellen, bár korlátozta azok használatát.
Az Egyesült Államok egyelőre nem változtatott ellenző álláspontján, ami az Ukrajnának küldött amerikai fegyverzet felhasználását illeti orosz területen – közölte John Kirby, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának kommunikációs koordinátora.