A sötét, démon járta napokon

Így van ez a nagyon sötét, démon járta napokon, így vívom én a reménytelen harcot a körülöttem levő tárgyakkal, és erősen vesztésre állok. Előőrsnek a kulcsokat küldik, jó érzékkel, amikor késésben vagyok, tökéletes felderítő módjára rejtőzködnek, legtöbbször a táskám mélyén, de ravaszul mindig kikerülve mohón kutató ujjaimat. Jó módszerem van a leszerelésükre, de mindig a végsőkig halogatom a bevetését. Pedig csak annyit kell mondanom beletörődően, hogy Zsófi, ma szabadnap, nem megyünk óvodába, se dolgozóba, s akkor megadóan előbújnak, lehet zárni a kaput, indítani az autót. A kulcsok szövetségesei a telefonok, együtt bujkálnak, de nem ugyanott, hanem szétszóródva, így megosztva erőimet, hogy amikor legyengültem, könnyebben lecsaphassanak. Lehetnek az autóülés alatt, a sminkkészletemben, a szennyeskosárban, a kávédarálóban, a babaházban, a borogatóban, a tulipánok között, vagy a homokozóban is. Erre is van stratégiám, nem kell mást tennem, mint felidéznem, hol jártam a házban és körülötte az elmúlt tizenkét óra alatt, majd felgyorsítva rekonstruálom az útvonalat, magyarán rohangászok fel s alá. A telefonokat, a kettőt egy csapásra módszerrel ütöm ki, ha az egyik megkerül, mindig kiadja a másikat, mert felhívom. Nem mulasztom el, hogy ezen a ponton gúnyosan és hátborzongatóan felnevessek. Ez viszont még csak a kezdet, a valódi hadjárat ezután kezdődik, a sötét, démon járta napokon. Akkor kezd szikrázni a mikró, az elöl hagyott vasaló kamikaze módon csavarja a kábelét a bokámra, és utánam vetődik. A mosogatókagyló hörögve bugyborékol, a fáskazán fekete füstöt okád. A nagyon sötét, démon járta napokon az életunt kémény is leveti magát a magasból. Beragad a nagykapu, és az összes körmöm lepattogtatja, mielőtt kirángatom. De ez csak a sötét, démon járta napokon. Majd a barátságosan doromboló autó megáll, sunyin lapítva hallgat, s ha erőszakolom, elhaló hangon nyöszörög, és nem, és csakazértsem indul. Majd behörren a motor, és ezzel egy időben beragad a duda. És a nagyon sötét, démon járta napokon őrülten dudálva száguldunk végig a falun, és ha meredten előrenézek, nem is látom a mögöttem sorozatban nyíló kapukat. A városban már fel sem tűnök, csak a pirosnál.