A Szerbia és Horvátország között található senki földjén mikroállamot kiáltott ki hétfőn a cseh Szabad Polgárok Pártjának tagja, Vít Jedlička.
2015. április 16., 17:242015. április 16., 17:24
A magyar–szerb határtól 20 kilométerre délre, a Vajdaság melletti mindössze 7 négyzetkilométeres területet Liberland Szabad Köztársaságnak keresztelte el, és természetesen ő lett az új ország első elnöke is.
Az új állam alapítóinak célja egy olyan társadalmat létrehozni, ahol a tisztességes emberek anélkül érvényesülhetnek, hogy az állam felesleges szabályokkal és adókkal keserítené meg az életüket – mondta Jedlička, aki szerint az ország létrejöttét már bejelentették Szerbiának, Horvátországnak és az ENSZ-nek.
Az államalapító szerint olyan államokból inspirálódtak, mint Monaco, Liechtenstein vagy Hongkong. Bár valójában Liberland feltehetően mégis inkább az úgynevezett mikroállamok családjába tartozik, amelyekből nagyjából 400 létezik a Földön, és létezésüket nem nagyon ismeri el egyetlen ország sem.
Erre utal az is, hogy a többi mikroállamhoz hasonlóan Liberland esetében is az volt a legsürgősebb és legfontosabb, hogy saját zászlaja, címere, sőt mottója legyen, ami nem más, mint az élni és élni hagyni.
A cseh aktivista szerint bárki igényelhet liberlandi állampolgárságot, ha nincs kommunista, náci vagy egyéb szélsőséges ideológiához köthető múltja, illetve büntetlen előéletű. A liberlandi polgárokkal szemben pedig követelmény, hogy tiszteljék embertársaikat és azok véleményét bőrszínre, nemzetiségre, vallási meggyőződésre való tekintet nélkül, illetve tartsák tiszteletben a magántulajdon sérthetetlenségét is.
Liberland hivatalos nyelve a cseh, és bár egyelőre kidolgozott alkotmánya nincsen, az ígéretek szerint nagyfokú személyi és gazdasági szabadságot garantál majd polgárainak.
„Dühösek vagyunk a cseh kormányra, mert nem hatékony, viszont káros. Elveszi a pénzt az emberektől és az oligarcháknak adja az állami és EU-támogatásokon keresztül. Képtelen jó oktatást nyújtani, akadályozza az üzleti világot, új adókkal és felesleges törvényekkel áll elő újra és újra. Ezért alapítottuk meg a saját országunkat\" – mondta el a sajtónak Jedlička.
A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.
Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.
A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.
Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.
Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.
A Partiumban, Szilágyságban, Kalotaszegen folytatja a Kárpát-medencében tavaly ősszel útjára indított kezdeményezését a Vándormozi, a Nem Csak Egy Nap A Világ nevű eseményen egész nap szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.
Harry herceg, a brit uralkodó fia kijelentette, hogy szeretne véget vetni a családtagjaival évek óta fennálló viszálynak és ki akar békülni velük.
Három különböző méretben készítette el a következő egyházfő első ruháját Raniero Mancinelli római szabó.
Az indiai fogások közül talán a legismertebb a curry – az elnevezés vonatkozhat úgy a fűszerkeverékre, mint a különleges ízvilágú szószos ételekre. A lényeg: az aromás-fűszeres dél-ázsiai ételt könnyedén összedobhatjuk mi is otthon.
Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén a Teleki Magyar Ház meghívására – közölte a Nagybánya és a környék magyarságát összefogó szervezet.
szóljon hozzá!