A Semmelweis című filmet több helyszínen is vetítik
Fotó: Szvacsek Attila/Szupermodern Filmstúdió
A Partiumban, Szilágyságban, Kalotaszegen folytatja a Kárpát-medencében tavaly ősszel útjára indított kezdeményezését a Vándormozi, a Nem Csak Egy Nap A Világ nevű eseményen egész nap szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.
2025. május 03., 11:562025. május 03., 11:56
A Vándormozi FilmÜnnepe május 5-én a Bihar megyei Hegyközszentimrére érkezik, másnap pedig a Szilágy megyei Szilágysámson, Mocsolya és Ipp települések adnak otthont a filmfesztiválnak. Május 7-én a Kolozs megyei Bánffyhunyadon, 9-én a Bihar megyei Érmihályfalván várják a mozgóképkedvelőket.
egyszóval mindenkit, aki még hiszi és vallja: a mozi varázslat – olvasható az esemény leírásában.
A gyerekek Csongor és Tünde történetével is megismerkedhetnek
Fotó: Csongor és Tünde
Mint írják, a Vándormozi FilmÜnnep programját közösségépítő, aktuális filmekből és filmklasszikusokból állítják össze a helyi szervező partnerekkel közösen, és egy napon át szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.
Az érdeklődők így ingyenes tekinthetik meg a következő alkotásokat: Magyar népmesék, Vuk, Most vagy soha!, Anyám és más futóbolondok a családból, Csongor és Tünde, Kincsem, Semmelweis, A Viszkis, Toldi, Ludas Matyi.
A pontos helyszínek, időpontok, illetve a településenként változó program elérhető a Vándormozi Facebook-eseményeiben.
Első erdélyi helyszínként Marosvásárhelyen tartottak vetítéssel egybekötött közönségtalálkozót péntek este a Most vagy soha! című film alkotói.
Bukarestben készül a világ egyik legdrágább magánbunkere Andrew és Tristan Tate számára. A föld alatti luxusmenedék 3,9 millió dollárba kerül, és még sztriptízrúddal felszerelt szórakoztatóterem is lesz benne.
Székelyföldi szabadidőközpont az ország legkedveltebb gyerekvonzó turistacélpontja a Clubul Copiilor (Gyerekek Klubja) nevű mozgalom munkatársai szerint, akik Google-értékelések alapján rangsorolták a romániai létesítményeket.
Népviseletbe öltözött táncosok „pörgették-forgatták” Kolozsvár belvárosát az elmúlt napokban. A 27. Szent István-napi Nemzetközi Kisebbségi Néptánctalálkozón öt ország táncosai mutatták be hagyományaikat, bevonva a közönséget is a közös mulatságba.
Cáfolja Bogdan Ivan energiaügyi miniszter azokat a közösségi oldalakon terjedő álhíreket, amelyek szerint idegen érdekek állnak az Argeș megyei Vidraru-tó kiürítésének hátterében.
Idén már negyedszer egymás után áll az Apple a világ legértékesebb márkáinak az élén.
Új turisztikai kínálat jelent meg térségünkben a külföldiek számára: családtörténeti túrákat szerveznek az egykoron innen elvándoroltak leszármazottainak, hogy lássák, hol és hogyan éltek az ősök.
A Mezőségen hozzák létre Románia első vasúti bicikliútvonalát (velorail), amely a fenntartható turizmus egyik új, izgalmas formáját hozza el a térségbe.
Megszökött szerda délután egy gyanúsított Bákó megyében, miközben mentőautóval szállították a Jilava börtönkórházba. A férfi az A7-es autópálya Nicolae Bălcescu felé tartó kijárata közelében kiugrott a mozgó járműből és elfutott.
A magyar napok nyitányaként idén augusztus 15–19. között szervezik meg a 27. Szent István-napi Nemzetközi Kisebbségi Néptánctalálkozót Kolozsváron. A rendezvényen Görögországtól Kárpátaljáig 17 együttes mutatja be tánchagyományait.
A világ több mint 470 000 rajongója vett részt négy napon át a kolozsvári Untold fesztivál jubileumi kiadásán, amelyet világpremierek, világsztár előadók és megható pillanatok jellemeztek – közölték hétfőn a szervezők.
szóljon hozzá!