Nyolc év kihagyás után jelenteti meg júniusban új, Big Love című lemezét a Simply Red soul-pop zenét játszó brit együttes.
2015. április 22., 10:432015. április 22., 10:43
A zenekar tagjai bejelentették, megalakulásuk 30. évfordulóján világkörüli turnéra indulnak. Mick Huckhall (portrénkon), a zenekar frontembere úgy fogalmazott, 1995 óta ez lesz az első album, amelyen csak saját dalaik lesznek hallhatók.
A Simply Red formációt Manchesterben a punkzenét játszó Frantic Elevators volt tagja, Mick „Red” Hucknall alapította 1984-ben – innen kapta a nevét a formáció. Az eredeti felállás 6 tagot számlált. 2009-ben Mick Hucknall 25 éves folyamatos működését ünnepelte azzal a zenekarral, amelyet ő alapított, fémjelzett és nevezett el.
A Simply Red Manchester utcáin és klubjaiban kezdte pályafutását 1984-ban a punk utáni korszakban, és mindössze 12 hónap múlva már a brit slágerlisták élére került. Az egyik legnagyobb sikerüket az 1991-ben megjelent Stars című album (Something Got Me Started, Stars, Thrill Me, Your Mirror) hozta, amely Angliában 12-szeres platinalemez lett, és 1991-ben és 1992-ben is a legtöbbet eladott album volt, világszerte 9 millió fogyott el belőle. A zenekar kiérdemelte a legjobb zenekar címet, Mick Hucknall pedig a legjobb férfi énekesnek járó Brit Awardot 1993-ban.
A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.
Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.
A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.
Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.
Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.
A Partiumban, Szilágyságban, Kalotaszegen folytatja a Kárpát-medencében tavaly ősszel útjára indított kezdeményezését a Vándormozi, a Nem Csak Egy Nap A Világ nevű eseményen egész nap szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.
Harry herceg, a brit uralkodó fia kijelentette, hogy szeretne véget vetni a családtagjaival évek óta fennálló viszálynak és ki akar békülni velük.
Három különböző méretben készítette el a következő egyházfő első ruháját Raniero Mancinelli római szabó.
Az indiai fogások közül talán a legismertebb a curry – az elnevezés vonatkozhat úgy a fűszerkeverékre, mint a különleges ízvilágú szószos ételekre. A lényeg: az aromás-fűszeres dél-ázsiai ételt könnyedén összedobhatjuk mi is otthon.
Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén a Teleki Magyar Ház meghívására – közölte a Nagybánya és a környék magyarságát összefogó szervezet.
szóljon hozzá!