Az elektronikus zene birodalma lesz Kolozsvár, ugyanis csütörtökön kezdődik az Untold fesztivál.
Egy új kutatás szerint az esővízben lévő „örök vegyszerek” mennyisége jóval meghaladja a biztonságos szintet a világ legtöbb helyén – olvasható kedden a BBC hírportálján.
Júliusban tartották a szentábrahámi gyógynövényes kert nyílt napjainak nyolcadik kiadását, ahol a fűszer- és gyógynövények mellett az érdeklődők a Csíki család, illetve a kúria történetével is megismerkedhettek.
Húsz év. Ennyi idő alatt egy gyermekből felnőtt lesz, a csemete hűs árnyékot adó fává növekszik, és egy délutáni foglalkozásnak indult alkalomból egy százfős tábor alakul ki. Ezt érhettük tetten Kalotaszentkirályon a 20. Gyarmathy Zsigáné Alkotó- é.
Nem hord többet nyakkendőt a hivatalos eseményeken, találkozókon Pedro Sanchez, Spanyolország miniszterelnöke, hogy ezáltal is energiát spóroljon. Minisztereit és más hivatalosságokat, köztisztviselőket is erre buzdít.
Első ízben szervezik meg Kolozsváron a cirkuszművészetet népszerűsítő, háromnapos rendezvényt július 29–31. között. A programban utcai animációk, kortárs cirkuszi előadások, tűz- és LED-zsonglőrmutatványok, versenyek és mesterkurzusok is szerepelnek.
Ittasan ült volán mögé egy máramarosi nő, akit emiatt vőlegénye feljelentett. A rendőrök több kilométeres üldözés után tudták megállítani a sofőrt – számolt be a Gazeta de Sud internetes oldala.
Elkapták és megölték a Jamagucsi japán várost hetek óta terrorizáló majombanda egyik tagját.
Elkezdődött a Tündérkert című magyar történelmi-politikai thriller forgatása. A 8 részes sorozat Móricz Zsigmond háromkötetes Erdély-trilógiájának első, Tündérkert című regényét dolgozza fel Madarász Isti rendezésében.
Idén július 28-ára esik a túlfogyasztás világnapja: a Global Footprint Network adatai szerint a Föld lakossága csütörtökre használja el a bolygó egyévnyi erőforrásait.
Hivatalosan is megerősítette a Guinness World Records, hogy világrekorder lett Thurzó Zoltán nagyváradi zongorista – számolt be Facebook-oldalán a zenész.
Változatos programokkal tette emlékezetessé a bölcs diákok nyarát a nagyenyedi élménytábor.
Romániában először fellépő jazz-zenészektől lesz hangos idén augusztus 19–21. között a Szmida Jazzfesztivál. Az Erdélyi-szigethegység egyik legszimpatikusabb rendezvénye a jó zene mellett számos természetbarát tevékenységet is tartogat a részvevőknek.
Üde színfolt a hazai zenei palettán a Mano&Gregor zenekar, amely az indie-folk stílust szeretné meghonosítani Erdélyben. Az együttest alapító két fiatal, Ráduly Botond Manó és Petri Gergő mesélt a Krónikának frissen forgatott videóklipjükről.
Divatbemutatóval, kiállításokkal, tehetségkutatóval, cigányzenével és manelekoncertekkel szervezik meg első ízben a Khetane fesztivált Kolozsvár romatelepén, a Pataréten.
Egy ősi tengerililiom-fajt neveztek el lengyel tudósok Volodimir Zelenszkij ukrán elnökről.
A teheráni rendőrség nemrégiben bejelentette, hogy „a közterek biztonságának megőrzése érdekében” bűncselekménynek minősül, ha valaki a parkban sétáltatja a kutyáját – számolt be a BBC.
Ha egy papírnyomtatású lap létének negyed évszázadát ünnepelheti, ez azt bizonyítja, hogy Székelyföld hirdetési, reklám, információs és szórakoztató lapja, a Heti Hirdető huszonöt éves léte nem volt hiábavaló.